Menu Content/Inhalt
M agyar E gészségügyi M enedzser K lub
Székhely:1053 Budapest,
Kecskeméti utca 13.
Fióktelep (postacím):
2096 Üröm, Görgey utca 5.
E-mail: memklub@memklub.hu
Adószám: 18035784-1-41
Bankszámla szám: 11742001-20007511
anno 1991
 
MeM Klubélet
Beszámoló PDF Nyomtatás E-mail
BESZÁMOLÓ

A 2017 08.31.09.03 Székelyföldi szakmai tapasztalatcseréről

Menedzserekhez méltóan pontosan indultunk csütörtökön a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház parkolójából. Útközben – Karcagig –klubtagjaink változatos gyümölcsitalokkal igyekeztek az ébrenlétet és a kezdeti jó hangulatot biztosítani.

Karcagon csatlakoztak hozzánk, Dr Nagy Mihály alelnök úr és néhány klubtagunk, majd egyenesen vezetett az út Nagyváradig. Ahol rövid programban megtekintettük a felújított várat. Ez az a hely, amelyet I. László király temetkezési helyéül választott magának. Itt állt valamikor Nagyvárad bazilikája, amely nem csak I. László, hanem számos királyunk nyughelye is volt. Ezen kívül a vár Európában az egyetlen csillag alakú későközépkori erődítmény. Sajnos nem sok időnk volt a vár megtekintésére, de kis fantáziával el tudtuk képzelni. Kellemes színfolt volt, hogy egy esküvő is volt a várban. (képek itt).

Mivel még messze voltunk a céltól, folytattuk utunkat. Továbbutazás Királyhágóra, ahol gyönyörű kilátás mellett lehetőség volt, rövid pihenésre, nyújtózkodásra, étkezésre, felfrissülésre. A következő pihenőhely a Marosludason a MOL kútnál (kávé, WC), majd az esti órákban érkeztünk Csíkszeredára a Hotel Fenyőbe, ahol ízletes vacsorával vártak bennünket. Az egész napi fáradtságos utazás senkinek nem volt kedve a városban sétálni.

Választékos reggeli után indultunk a csíkszeredai megyei kórházba, ahol a Kórház vezetői kitüntetett szeretettel fogadtak és mutatták be az Intézetet. A szakmai konferenciát (előadások, hozzászólások) az alábbi videón mutatjuk be, amelyet a kórház következő vezetői adtak elő.

intro-play

 

013
006
014

 

A magas színvonalú és mégis hangulatos szakmai programot – amelyet részünkről számos kérdés és beszámoló egészített ki – a tiszteletbeli MEM Klubérem, valamint egy üveg Tocajicum adományozásával köszöntük meg:

-        Dr. Demeter Ferenc Kórház menedzsernek,
-        Dr. Konrád Judit orvos-igazgatónőnek
-        Dr. Tar Gyöngyinek az Egészségügyi Igazgatóság vezetőjének
-        Vizi Mária Melinda ápolási igazgatónak, valamint
-        Dr. Péter Szilárdnak, a Mentőszolgálat menedzserének.

A kórházi konzultáció után megtekintettük a korszerűen és irigylésre méltóan felszerelt és szervezett mentőszolgálatot.

A kórházi és Mentőszolgálati képeket ITT tekintheted meg.

A Kórházból Csíksomlyóra látogattunk, ahol a templom, a barátok feredője meglátogatása után a Szent Jakab Ház éttermében fogyasztottuk székely sajátossággal készített választékos ebédünket. (ITT)

Következő programunk szerint látogattunk el a Csiki Sörgyárba, ahol részletes tájékoztatást kaptunk a Heineken és a Csiki sör közötti konfliktusokról, amelyek viszont látogatásunkra elsimultnak – sőt baráti viszonynak tűntek. A sörgyárban gazdag székely uzsonnával, korlátlan sörfogyasztással, ajándékvásárral és jó hangulatú zenés találkozóval  tették színesebbé a látogatást.(ITT)

A sörgyári látogatás után jól esett a szállodai vacsora és a pihenés, valamint aki nem volt még fáradt, sétát tehetett az esti Csíkszeredán.(ITT)

Reggeli után – fél tízkor -, eredeti terv szerint, szakképzett idegenvezetővel indultunk Székelyföld „bejárásához”. A Madéfalvai emlékművel kezdtünk, majd a Karcfalvi erőd templomot látogattuk meg.

A Madéfalvai emlékmű, annak emlékére épült, hogy Mária Terézia idejében 1764. január 7-én a császári csapatok véres leszámolást rendeztek Székelyföldön, amiért a székelyek fellázadtak az erőszakos toborzások ellen. Hajnali 3 órakor Carato alezredes összesen 1350 katonával és két ágyúval indult a védtelen Madéfalva ellen. A katonaság minden oldalról behatolt a faluba, a menekülőket lelőtték vagy lekaszabolták, a vérfürdő után ráadásul a falut is kirabolták. A halottak száma 200-400 fő körül.

2014 nyarán elkezdték az emlékmű és a rajta lévő turulmadár-szobor restaurálását. Ez utóbbi munkálatot Kolozsi Tibor szobrász, restaurátor végezte. ”A több mint 100 éves, cinklemezből készült turulmadár több világháborús golyónyomot is őriz, sok helyen megnyíltak az összeillesztései, sőt madarak is beleköltöztek.

A Karcfalvi Nagyboldogasszony templom legendák, mendemondák és konkrét leletek számtalan sokaságát tartalmazza. Falba épített ember, Báthory András kelyhe, dögkúthoz vezető alagút, török ruhás Pilátus, kripták, csontvázak és egy régi vár, mind-mind a karcfalvi vártemplomhoz kapcsolódik. A két látnivalót a képeink csak szerényen mutatják be.(ITT)

Kalandos utunk tovább a Hidegségvölgyi Esterna - pásztorfaluba vezetett. A hidegségvölgyi Csángó Panziótól indultunk lovas szekereken (már a felszállások is kalandosak voltak) öreg patinás falvakon keresztül (lásd: fotók). Az Esternába történt felkapaszkodás nem volt problémamentes, sőt egy szerencsés kimenetelű balesetről is beszámolhatunk. Fent a hegyen kedves fogadtatásban, különböző sajtokat, puliszkát és egyéb székely nemzeti ételeket kóstolhattunk. A visszafelé út már szerencsésebb volt és viszonylag jó kedvvel érkeztünk a Deák András által vezetett Csángó „kocsmába”. (Képek ITT)

A Csángó vacsora előtt történelmi sétát tettünk az 1000 éves határhoz, a Gyimesi szoroshoz, a Rákóczi vár romjaihoz. Visszatérve színvonalas műsor, étel-ital, választékos vacsora várta csoportunkat. (Képek ITT)

A kellemes este után már nem vacsoráztunk és reggel indultunk vissza kisebb pihenőkkel az eredeti kiindulási pontra.

Végezetül: itt köszönjük meg valamennyi résztvevő klubtagunk nevében,, Dr. Nagy Mihály alelnökünknek, barátunknak azt a magas színvonalú, széleskörű ismeretekről tanúskodó „idegenvezetést”, amelyben mindenről és mindnyájunkról gondoskodott és köszönjük Neked, hogy ilyen kellemes és tanulságos szakmai, történelmi programban lehetett részünk. (Képek ITT)

 
Menedzsergyakorlatok Orosházán PDF Nyomtatás E-mail

Kedves Klubtagunk!

 

Előzetes, éves programtervünknek megfelelően 2017. október 13-15-én (2 éjszaka, de lehet három is) rendezzük meg a „MENEDZSERGYAKORLATOK OROSHÁZÁN” szakmai programunkat, vidám hétvégi családi program lehetőséggel. Az ezzel kapcsolatos – Dr. Duray Gergő főigazgató főorvos klubtagunk  által összeállított - részletes programot mellékeljük. A részvételi díj:

-        kétágyas szobában 60 000 Ft/2 fő/2éjszaka
-        egyágyas szobában 45 000 Ft/fő/2 éjszaka

A fenti ár magában foglalja 4 csillagos szállodában a büfé rendszerű reggeli-vacsorát, fürdőköpenyt, strandtörülközőt, és igény szerint a három napos belépőt a Gyopárosi Gyógy-, és Élményfürdő, valamint szauna parkba (ellenértéke 9 450 Ft). Továbbá az idegen forgalmi adót és az áfát.

Tekintettel arra, hogy a szálloda rendkívül rövid határidőt adott a szállodafoglalás határidejére, kérünk, hogy részvételi szándékodat postafordultával, de legkésőbb szeptember 10-ig jelezd vissza.

Reméljük sikerül egy gazdag szakmai programmal és vidám esti klubnappal belépnünk az őszbe és előkészíteni a 25. Közgyűlésünket.

Részletes program ITT.

 
Értesítés PDF Nyomtatás E-mail

Tisztelt Kolléga!

2017. szeptember 8-án, pénteken délután

 

Minden ami az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér indításával kapcsolatosan érdekelhet

 

címmel megrendezésre kerül
az NJSZT - Orvos-biológiai Szakosztály
következő tudományos rendezvénye melyre tisztelettel meghívjuk!

 

FIGYELEM !!

A NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE VALÓ TEKINTETTEL ÚJ HELYSZÍNEN LESZ A TUDOMÁNYOS ÜLÉS MEGTARTVA !

Az új helyszín:

SOTE Nagyvárad téri Elméleti tömb előadója „zöld” előadóterem

Cím: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 4.

A tudományos ülésen való részvétel díjmentes. Kérlek, hogy más egészségügyi intézménynek is tájékoztass erről!

Budapest, 2017. augusztus 31.

 

Tisztelettel,

Nagy István

NJSZT OBSZ alelnök

 

 
MENEDZSERGYAKORLATOK PDF Nyomtatás E-mail
MENEDZSERGYAKORLATOK

A Kapás utcai szakorvosi rendelőben

2017. Június 28

Éves munkatervünkben rögzített programunk szerint első alkalommal ismerkedtünk meg a menedzsergyakorlatokkal, tapasztatokkal egy járóbeteg szakorvosi rendelőben, a II. Kerületi Kapás utcában, Dr. Polák László főigazgató úr meghívására. Az előre bejelentkezett 65 fővel szemben mindössze 30 fős lelkes csapatnak volt része a magas színvonalú programban.

Klubnapunkat szokás szerint Dr. Soós Ágnes elnök asszony nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta, hogy kellemes emlékekkel jött, mivel több, mint 10 évig volt ennek az intézetnek az igazgatója és örömmel tapasztalja a kedvező fejlődést és köszönetét fejezi ki a kedves fogadtatásért.

001

002

A Kapás utcai Szakorvosi rendelőben folytatott menedzsergyakorlatok bevezető előadását 

Az egészségügyi ellátás és a működtetés kihívásai Egészségügyi

Szolgálatunknál: a II. kerületi rendelőintézet bemutatása

címmel, Dr. Polák László főigazgató úr (a MEDICINA 2000 alelnöke) tartotta. Előadásában elmondta, hogy a Szakorvosi Rendelő, a II. kerületi lakosság alapellátása terén biztosítja a gyermekfogászati-, körzeti védőnői-, iskolaorvosi- iskolavédőnői- és háziorvosi ügyeleti ellátásokat. A Kerületben a felnőtt és gyermek háziorvosi szolgálatok, valamint a felnőtt fogászati alapellátás privatizáltak.

A lakosság járóbeteg-szakellátását 6 telephelyen végezik 28 egészségügyi szakmában, melyet kiegészít gondozói hálózat (bőr- és nemi-beteg-, pszichiátriai és tüdőgondozó), valamint a gyermek fogszabályozás és a központi telephelyen működő fogászati röntgen. E feladatok ellátásához 300 főt meghaladó közalkalmazotti létszám, 1,2 milliárdos költségvetési keret állt rendelkezésre, amellyel több, mint 300 ezer esetet ellátását biztosították.

Tájékoztatott továbbá, hogy a Rendelőintézet 1993 óta önálló, kerületi Szakorvosi rendelő, személy szerint hét éve áll az Intézet élén és most újra 5 évre megbízást kapott. Szólt néhány kedves szót elődeiről, majd a következő slide-on mutattak be: milyen az élet az ÁEEK- on kívül.

ppt

003

004

005

006

A gyakorlati tapasztalatokkal gazdagított bátor előadást Dr. Soós Ágnes elnök asszony köszönte meg és kérte fel Tornyosiné Bagosi Melinda ápolási igazgatót előadása megtartására.

Tornyosiné Bagosi Melinda bevezetőjében méltatta, hogy 2003-tól 9 évet töltött a SOÓS TANSZÉKEN, (utalva arra az időszakra, amikor Dr. Soós Ágnes volt az Intézet igazgatója), ahol volt alkalma mindazt elsajátítani, amit mai napig is hasznosítani tud. Részletes, minden ápolás-szakmaikérdést érintő előadását:

Az ellenőrzési nyomvonalak ápolási igazgató szemszögből

címmel tartotta meg.

ppt

007

008

009

010

A magas színvonalú, jól felépített előadásokat számos kérdés, hozzászólás követte. A hozzászólók képeit a következőkben mutatjuk:

011

012

013

014

A szakmai program befejezéseként Elnök Asszony köszönetként átadta Dr. Polák László főigazgató úrnak és Tornyosiné Bagosi Melinda ápolási igazgató asszonynak a Magyar Egészségügyi Menedzser Klub tiszteletbeli tagságáról szóló emlékérmet.

016

017

Az érdeklődő, lelkes csapatot a következő képeken mutatjuk be:

020

021

022

023

024

025

026

027

028

029

030

A Klubnap svédasztal-szerű büfével körített hangulatos beszélgetéssel ért végett. Búcsúzóul, emlékül minden résztvevő levendula tasakot kapott emlékül.

031

032

Köszönjük az Intézet vezetésének ezt a szakmailag magas-színvonalú, emlékezetes találkozót.

033

Fotó: Konc Krisztina

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Meghívó - Erdély PDF Nyomtatás E-mail

Kedves Klubtagunk és vendégeink!

A 2016. évi Közgyűlésen elfogadott program szerint az erdélyi kórházmenedzsment-tapasztalatok programját, amelyen megismerhetjük a csíkszeredai kórházat és a terület egészségügyi ellátásának sajátosságait, 2017-ben ismételten megkíséreljük megszervezni. A távolságra tekintettel a programot – amely számos turisztikai látványosságot is magában foglal – négy naposra tervezzük. Részletesen:

Első nap, 2017.08.31. csütörtök

7.00   Pontos indulás: későbbiekben meghatározott helyről. Rövid pihenő Szolnokon.

11.00-12.30

Érkezés Nagyváradra. A felújított vár megtekintése: Ez az a hely, amelyet I. László király temetkezési helyéül választott magának. Itt állt valamikor Nagyvárad bazilikája, amely nem csak I. László, hanem számos királyunk nyughelye is volt. Ezen kívül a vár Európában az egyetlen csillag alakú későközépkori erődítmény. (A belépőjegy árát a részvételi díj tartalmazza. Kb. 750 Ft).

nagyvarad 

Nagyvárad vára

12.30-15.30

Továbbutazás Királyhágóra, ahol gyönyörű kilátás mellett lehetőség van étkezésre, felfrissülésre. A következő pihenőhely a Marosludason a MOL kútnál (kávé, WC).

16.00-19.00

Szováta, a monarchiabeli nyaraló negyed megtekintése (kávé, valódi kürtöskalács, üdítő), a Medve tó megtekintése, séta a tó körül.

 

marosludaskiralyhago 

Marosludas                                  Királyhágó

szovataszentannato 

Szováta                                     Szent Anna tó

20.00 Érkezés Csíkszeredára, a Hotel Fenyőbe. Vacsora a szállodában, majd pihenés.


Második nap, 2017.09.01. Péntek

9.30 Reggeli után indulás a csíkszeredai megyei kórházba, ahol a Kórház vezetői mutatják be az Intézetet (a program egyeztetése folyamatban, a részletes szakmai programot a résztvevők számára küldjük meg).

 

csikszeredai-korhaz
Csíkszeredai kórház

12.00 Ebéd és konzultáció a kórházban, vagy a kórház közeli étteremben.

13.00 Az újonnan létrehozott megyei mentőállomás megtekintése. A mentőszolgálat működése, finanszírozás, technikai háttere.

 

14.30-19.00

Látogatás Csíksomlyóra: Kegytemplom, Kálvária, Barátok feredője, a „Somlyói nyereg”, Madéfalva, a székely emlékhely megtekintése.

csiksomlyo-templom1csiksomlyo-templom2 

Csíksomlyó kegytemplom

 madefalvakarcfalva

Madéfalva székely emlékhely      Karcfalvai   erődtemplom

Útban a szálloda felé a Karcfalvai erődtemplom megtekintése, amelynek építését a XV. századra teszik. A templomot 8-10 méter magas, lőrésekkel és bástyával védett fal veszi körül. Ez szolgált menedékként a török támadások idején. A hegyfok, amire a templom épült, a hargitai hegyek utolsó nyúlványa.

20.00 Vacsora a szállodában, majd önálló (vagy kollektív) szabad program a város, különböző szórakozóhelyein.

Harmadik nap, 2017. 09. 02. Szombat

9.30 Reggeli után indulás Tusnádfürdőre. A település nevezetes gyógyfürdőhely, hét gyógyforrása van. Gyógyfürdőjét 1842-ben alapították, 1849-ben a harcok miatt tönkrement és 1852-ben a császár elrendelte az újjáépítését. Rohamos fejlődésnek 1860-ban indult. 1890-ben épült meg a Stefánia gyógyintézet, amely 1975-ig volt a fürdő kezelőközpontja.

 tusnadfurdo1tusnadfurdo2

Tusnádfürdő

11.00-12.00 Szent Anna tó és Mohos Láp megtekintése könnyű sétával.

szent-anna-tomohos 

Szent Anna tó                                   Mohos Tőzeg Láp

12.00-13.30 Kézdivásárhely megtekintése. Ebéd egyénileg

 kezdivasarhely1kezdivasarhely2

Kézdivásárhely

13.30-14.30 Kovászna, mofetták (gázfeltörések) felkeresése.

14.30-17.30 Gelencei műemlék templom, majd a zabolai kastély (Mikes Kelemen) felkeresése. Innen utazunk át Gyimesbükkbe, az ezeréves határ megtekintésére.

gelencezabolai 

Gelencei templom                      Zabolai Mikes kastély

18.00-22.00 Csángó folklór est, étellel, itallal, rövid történelem „órával”, sok zenével.

Negyedik nap, 2017. 09. 03. Vasárnap

Reggeli után, kisebb kitérőkkel és pihenőkkel indulás vissza Magyarországra. Tervezett útvonal:

-        Korond, vásárolgatás, pihenés, kávészünet
-        Tordai sóbánya megtekintése. Ebéd a Tordai hasadék mellett
-        Körösfő (WC, kávé, vásárlás)
-        Királyhágó (pihenés, cigarettaszünet)
-        Nagyvárad, Ártánd (határátlépés)
-        Berettyóújfalu (kamionos pihenő)
-        Szapárfalu (pihenő)
-        Monorierdő: rétes csárda, utolsó pihenő

21.00-23.00 óra érkezés Budapestre a Sportkórházhoz.

Az időpontok és a program, a helyszíni szervezés és az időjárás függvényében módosulhatnak.

Részvételi díj: Klubtagoknak (pártoló tagoknak is) 70.000 Ft, vendégeknek
85.000 Ft, amely magában foglalja:
- az utazást,
- a szállást három éjszakára két ágyas szobában (az egyágyas, vagy egyedül a kétágyasban:15.000 Ft felár) 3 reggelivel, 3 vacsorával,szombaton; népzenés, műsoros vacsora (italt mindenki egyénileg fizeti), továbbá a kulturális programok és belépők költségeit, várhatóan 25.000/fő).

Kérjük részvételi szándékodat, a szálloda kívánságára:
-        név, családnév, keresztnév,
-        születés időpontja, helye
-        személyi igazolvány, vagy útlevél száma
-        Szállásigény megjelölése, két ágyas szoba esetén a szobatárs adataival valamint email címmel és mobilelérhetőséggel,

Postafordultával, de legkésőbb július 15-éig jelezni szíveskedjél, mivel  a szállodai szobákat július 20-ig le kell foglalni és az autóbuszt is meg kell rendelni.

Az autóbuszon a helyfoglalás az érkezések sorrendjében történik.

Egyéb információk:

  • Jelenleg a RON (román lej) kb. 68-70 Ft.
  • Minden WC általában 1 Ron-t kér, vagy 100 Ft-ot.
  • A bankjegy automaták biztonsággal használhatóak.
  • Majdnem mindenhol lehet bankkártyával fizetni.
  • Forinttal fizetni néhol lehet, de nagyon rossz váltási aránnyal.
  • Kiskereskedőknél, édesség árusoknál nincs banki terminál, ott készpénz kell.
  • Templomok általában adományt kérnek, belépő nincs.
  • Az éttermi étkezésre kb. 25-50 Ron-t kell számolni. 1 korsó sör kb. 5 lej. Kávé kb. 3-4 lej. A 2 literes ásványvíz 2-4 lej. Szóval lényegében az itthoni árakkal kell számolni.
  • Mindenütt értenek magyarul, de nem mindenütt beszélik szívesen.

Jelentekzési lap ITT letölthető.

 
<< Első < Előző 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 Következő > Utolsó >>

24. oldal / 63
© 2026 Magyar Egészségügyi Menedzser Klub
HQNet Tárhely, Egyszerűen