2004.10.28.

Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Szekció
konferenciája

Dr. Kertai Aurél, MOK Háziorvosi Szekció elnöke:

Tisztelt Kolleganők, Kollégaurak! Üdvözlöm Önöket a háziorvosi szekció mai kongresszusának az ülésén. Egy pár szóval azért elmondanám, hogy most volt ez az első lehetőség, amikor a háziorvosi szekciót felkérték, hogy mint alapellátás, vegyen részt a HUNGAROMED-nek az anyagán, ezen a négynapos rendezvénysorozatán. Ezt elvállaltuk, mert úgy tűnik, hogy most az érdeklődés az most egy kicsit kevesebb, de volt rá jelentkező elég szép számmal.

Az irányított betegellátás körülbelül 5 évvel ezelőtt indult meg, az első a veresegyházi misszió volt, az igazi központ, aki szervezte, és az előző időszaknak, illetve látszik, amikor már 1 milliós létszámot elérte az irányított betegellátás, hogyan oszlott el Magyarországon. Azok a kis sárgácska foltok jobbra-balra elszórtan, azok a vasútegészségügynek a rendszeréhez tartoznak, és tudom, hogy az irányított betegellátással kapcsolatban voltak különböző nézetek, hogy mitől gazdaságos vagy mért éri meg azt csinálni, s azért mutatnám mellé a másik ábrát is, egymásra vetíteni nem tudtam, mert ezek meg a válságtérkép, ami a legrosszabbul ellátott alsó negyedet mutatja az ország területén. Itt van a legnagyobb halandósági arány, itt van a legnagyobb közgyógy ellátottak aránya, itt a foglalkoztatottaknak a legalacsonyabb az aránya, itt jut egy háziorvosra sok lakos, és az OEP szerződésóra kevés. Tehát ez azt jelenti, hogy azért vannak még olyan területek, amiket egy kicsit fel kell újítani és az esélyegyenlőséget meg kell teremteni. Ennyit bevezetőként, és megkérném az első eladás megtartására Nagy Tamás kollégát, Irányított betegellátás a háziorvos szemszögéből.

Dr. Nagy Tamás: Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntöm a megjelent kisszámú hallgatóságot, azt gondoltuk, hogy egy kicsit többen fognak érdeklődni az irányított betegellátási modellkísérlettel kapcsolatos adatok iránt.

Szeretném azt elmondani, hogy Magyarországon egészségpolitikai szempontból ez az egyik legjelentősebb modellkísérlet, ennek a kezdetétől fogva nagyon sok támogatója, legalább annyi ellenzője volt. Azt sajnáljuk, hogy négy év működés után nem sikerült leültetni egyasztal mögé azokat az egészségpolitikusokat, azokat az ellenzőket és támogatókat, akik be tudtak volna számolni az irányított betegellátásról és szakmai szempontból következtetéseket tudtak volna levonni magáról a modellről. A misszió egészségügyi modell 1999. július 1-jétől nyolc háziorvosi praxissal 12 800 fővel kezdte meg működését, 2000-ben a Heves megyei Heves város és Füzesabony város és környező települések csatlakozásával 41 000 főre nőtt a kockázatközösség. Ez a bővülés 2001-ben Versegyház-környéki településekkel, illetve Heves megyében Eger város és környező Gyöngyös-környéki településekkel bővül, így 150 000 főre nőtt az ellátottaknak a száma. A tavalyi bővülés Gyöngyös város és további települések csatlakozásával 240 000 főre növekedett. Ennyi állampolgár ellátásáról gondoskodik a missziómodell. Ezt összegezve, látható, hogy a 62 teleülésből 42 Heves megyei, 20 pedig Pest megyei település, az ellátásunkat négy kórház, ebből két megyei és két önálló szakrendelő biztosítja, természetesen a 62 háziorvosi szolgálattal együtt. Ezen a térképen jól látható, hogy egy jól körberajzolható területet lát el a misszió, ez a missziónak a honlapján is megtalálható ez a lap, ez egy interaktív felület, ahol a pici pöttyökre kattintva láthatjuk, hogy hol milyen munkát végez a misszió. A működésnek vannak jogi feltételei, ez a mindenkori költségvetési törvény és a hozzákapcsolódó 43/99-es kormányrendelet, ezek a jogszabályi feltételek határozzák meg az egyes modelleknek a pénzügyi feltételét, illetve a működésnek a számszerűségét. Pénzügyi modellévünk októbertől szeptember 30-áig tart, itt ez a szeptember azért érdekes, mert mindannyian tudjuk, hogy az OEP-nek az adatszolgáltatása, illetve a finanszírozása egy három hónapos elcsúszást jelent. A rendszerbe lépés feltétele tulajdonképpen úgy történik, hogy a szervező a háziorvosokkal, akik önkéntesen lépnek be a rendszerbe, a praxis teljes körével lép be, a szervező a települési önkormányzatokkal egy szerződést köt, amiben vállalja, hogy a lakosság egészségfejlesztését és az ellátását koordinálja. Tehát ez csak egy koordinációs feladatátvállalás, és természetesen az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által kiírt pályázaton kell részt venni, amit a Pénzügyminisztérium és az Egészségügyi Minisztérium bírál el.

A modell finanszírozásának feltétele egy fejkvóta alapú rendszer, a fejkvótát a modellbe bevont szolgáltatások képezik és ezeket a szolgáltatásokat korral, nemmel súlyozottan állapítják meg. Ez a modelleknek a bevételi oldalát teszi ki, ez a bevételt tulajdonképpen egy többlet prevenciós bevétel, ami 500 Ft/fő/év, ezzel bővül, ezzel a szervező rendszeresen elszámol az egészségbiztosító felé, illetve egy szervezői díjjal bővül még a bevételi oldal, de ez mindig csak az indulási évben, egy hasonló összeggel, 500 Ft/fő/évvel növeli a bevételt. Az OEP természetesen nem fizet ki közvetlenül, hanem egy elvi folyószámlán kezeli a szervezőnek a bevételeit és kiadásait.

Az itt látható felsorolásban láthatjuk, hogy melyek azok az ellátási formák, amelyeket bevont a rendszerbe az OEP, ezek a háziorvosi, gyermekorvosi, fogászati, járóbeteg ellátás, kórházi, aktív, krónikus, képalkotó diagnosztika, művese kezelés, gyógyászati segédeszközök, gyógyfürdő és az utóbbi időben a betegszállítás is bekerült ebbe a körbe. Természetesen vannak olyan szolgáltatások, amelyek ebből jelenleg is kimaradtak. Ezek döntően azok a szolgáltatások, amelyek konkrétan és direktben nem köthetők teljesen egy TAJ számhoz, nem köthetők egy konkrét praxishoz, illetve olyan torzításokat mutatna a rendszerben, ami ellátási területenként más és más, ilyen például az utazási költségtérítés, ami nyilván egy olyan nagyvárosban, mint Budapest vagy a megyeszékhelyek, ahol minden szolgáltatás elérhető, az döntően közelít a nullához, míg egy aprófalvas településszerkezetnél ez sokkal nagyobb költséget jelent.

Ezen az ábrán láthatjuk az előbb felvázoltakat, tulajdonképpen az ellátásszervező egy szervezői szerződést köt tehát a háziorvossal, illetve egy együttműködési megállapodást köt a jelen esetben, ez a misszióra vonatkozik, a járóbeteg szakellátás illetve a fekvőbeteg szakellátással, ez egy partneri kapcsolatot feltételez, ami elég laza kapcsolat. Itt látható, tehát az elvi folyószámlának a bevétel és kiadási oldala, tehát ez nagyjából a betegellátási modell struktúrája.

A missziómodellnek a célját is megfogalmaztuk tulajdonképpen, egy adott területen élők egészségi állapotát szeretné hosszú távon jobbá tenni, gondoskodik az ellátás magas színvonaláról, illetve minden területen érvényesíti azt a prevenciós szemléletet, ami talán egy jobb egészségügyi mutatóhoz tud elvezetni.

A tevékenységeink során különös figyelmet szentelünk az egészségmegőrzésnek, betegségmegelőzésnek, és hatékony, korszerű gyógymódok szerepének az erősítésére is. A végső cél a beteg bizalmának elnyerése és egy betegközpontú szervezetnek a létrehozása. A háziorvosnak a napi gyógyításon kívül nagyon-nagyon sok és komoly feladata van, erről részletesen az utánam következő előadások fognak szólni, a lényeg az, hogy szeretnénk bizonyos technikákkal olyan, praxisunkba tartozó állampolgárokat behívni, akik talán évente egyszer-kétszer sem méretik a vérnyomásukat, és nem kerülnek semmilyen kapcsolatba az egészségügyi ellátó rendszerrel. Ennek a technikáról tehát fogunk majd a későbbiekben hallani. Tevékenységünk természetesen a szűrés, gondozás, szintén következő előadásban hallhatunk róla.

Csak szeretném megmutatni a gondozásunk, tehát felnőtt háziorvosok asztma, diabétesz, hipertónia és ISB, gondoznak még gyermek háziorvosaink gyermekkori asztma, allergiás betegségek, obezitás hipertonia, mozgásszervi betegségek gondozásával foglalkoznak.

A háziorvosainknak rendszeresen tartunk szakmai továbbképzést, ezek a szakmai továbbképzéseken egy konkrét oktatási terv szerint történnek, ezek a továbbképzések akkreditáltak, pontszerzők. Ettől az évtől egy internetes felületen távoktatásban vesznek részt az itt dolgozó háziorvosok, ez szintén akkreditált és pontszerző továbbképzés.

Fontos ténykedésünk a protokollfejlesztés. Itt különböző gyógyító és diagnosztikus tevékenységeket próbálunk egy csoportba fogni, és megpróbálunk egy egységes eljárási és gyógyítási rendet kialakítani. Amikor ezek a protokolljaink megvannak, akkor a környező szakrendelők, kórházak orvosait konszenzus konferenciára hívjuk meg és megpróbáljuk az intézményekkel is egységesíteni ezt a protokollt, úgy néz ki, hogy ennek van komoly eredménye és pozitív a fogadtatása az intézményi szakorvosok részéről is. Természetesen, ha már rendelkezünk protokollokkal, akkor ennek a betartása az szintén fontos feladat, illetve ezt ellenőrizzük. Az itt felsorolt betegségek azok, amelyeket többek között protokollokkal tudjuk megközelíteni. Van itt egy furcsa kifejezés: fürkészés. Ez nem jelent mást, mint egy általunk kreált kifejezés, ez egy internetes alapú betegút-követés, esetkezelő rendszernek a működtetése, ennek a lényege, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól visszakapott adatok alapján a háziorvos a saját TAJ-körét, betegkörét le tudja hívni és ezáltal nyomon tudja követni, hogy hol milyen gyógyszert kapott a betege, milyen ellátásban részesült és ez az ellátás mennyibe került és mi is történt a beteggel. A háziorvos könnyebb helyzetben van, hiszen ismeri a betegét, ismeri a betegnek a zárójelentéseit, és így össze tudja vetni a társadalombiztosítás által visszajutott adatokkal.

Ez az esetelemzés, esetkezelés egy általunk kidolgozott séma szerint működik, itt természetesen bizonyos ellátási anomáliákra, gyógyszerfelírási szokásokra tudunk következtetni. Ellátási anomáliákról egy pár szót, illetve egy-két konkrét adatot vagy esetet is említenék. Említünk itt invalid ellátást, ez alatt azt értjük, hogy egy adott betegnek az ellátása, kezelése esetleg nem történt meg vagy nem oly időpontban, mint ahogy az egy internetes felületen látható, egy record képen látható. Látunk olyat, amikor a beteget sokkal tovább kezelik zárójelentés szerint, mint a valóságban, de a fordított eset is előfordulhat. Indokolatlan ellátások között előfordul olyan is, hogy példával tudjam megvilágítani, amikor egy terhes anya már régen megszült és a terhes-tanácsadó még mindig gondozza. Nyilván ezek az indokolatlan ellátás kategóriájába tartoznak. Vizsgáljuk a párhuzamos ellátásokat, látjuk, hogy a beteg egy adott intézményben, esetleg kórházban fekszik, természetesen közben nem vehet igénybe, megítélésünk szerint, gyógyfürdői szolgáltatást, otthoni szakápolást, vagy legalábbis más kasszán költséget nem nagyon illik vele szemben elszámolni.

Kódolási anomáliákra, HBCS inkonzisztenciára példát szintén tudnék mondani, amikor is a valóságban a betegnek nem az a betegsége, amint amivel ezt kódolták. Itt a napokban fölfedezett, ha úgy tetszik, huncutságot látjuk, amikor is például a 18 év alatti gyermekeknek a tonzillektómiája az egy hematológiai betegséggel van lekódolva, ami különböző eozonofíliák, leukémiák és limfómák kategóriába tartozik, természetesen nyilván ezeknek a költsége egy sokkal magasabb 100 000 forintot meghaladó HBCS költségek, holott egy tonzilektómia ennél azért kicsit egyszerűbb beavatkozás és természetesen olcsóbb is.

A gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök felírásának anomáliái is érdekesek, sok finomságot takarnak. Nagyon sokszor a betegek számára oly mennyiségű gyógyszert írnak orvosaink, ami persze nem mindig az orvosnak a hibája, hiszen a beteg több orvost is megkereshet és hozzá tud jutni nagyobb mennyiségű gyógyszerhez, de néha ezek ipari mennyiséget is takarnak. Leggyakoribb gond alapvetően a gyógyászati segédeszközöknek a túlrendelése, itt különböző hallókészülékek, ortopédcipők, telefonok és ébresztőórák fölírása az, ami egy kis izgalmat okoz, de láttunk már olyant is, amikor egy páciensnek egy TAJ számon 48 műfogat vagy fogpótlást számoltak el. Ezeket az ellátási anomáliákat amikor észleljük, akkor ha háziorvos partnerintézményről van szó, megpróbáljuk megkeresni és erre a figyelmét fölhívni, ami pedig területen kívüli nem partnercégről van szó, ott pedig ennek a vizsgálatát néha az egészségügyi pénztártól kell kérnünk.

A modell működésének eredményei is komolyak számunkra, tulajdonképpen egy szakmai kommunikáció indult meg a háziorvosok, kollégák között, illetve az intézményi dolgozók között, egy partneri, kollegiális viszony alakul ki, ezek azok az alkalmak, amikor erre lehetőség adódik. Egy lakossági kommunikáció is kialakult, hiszen a helyi médián kívül a misszió egy regionális egészségvédelmi havi lapot működtet 2001 óta, ezt ingyenesen terjeszti 40 000 példányban 2003-tól, amikor is 240 000 főre bővült az ellátottak száma, akkor ez 65 000 példányban jelent meg. Erről egyébként későbbi előadásokban részletesebben is hallhatunk.

Működésünk eredménye az előbb említett evidence base alapú protokollok, konszenzus konferenciák és ezek az akkreditált továbbképző tanfolyamok. Ezeknek az az előnye is megvan, hogy ezt kivételesen nem gyógyszergyár szponzorálja, tehát a nem kívánt mellékhatások is sokkal kisebbek.

Eredmények között tartjuk számon, hogy egy-egy adott területnek van nem csak ingatlantulajdonosi gazdája, hanem szakmai gazdája is, egy érdekeltségi rendszert támogat a misszió, ez az itt dolgozóknak a munkakörülményét és a diagnosztikus feltételeket is javítja. A minőségi szolgáltatás mellett tulajdonképpen megjelenik a hatékonyság is, ez is fontos szemponttá válik. Lényeges eredmény tulajdonképpen a patikai forgalomnak az extenzív növekedése csökken a protokollok bevezetésével, az ellátások, amelyek lakosság-közeliek, az alapellátási illetve az egyes szakellátásoknak a fejlesztésével, bővítésével az indokolatlan hospitalizáció is ésszerű keretek között csökken vagy csökkenthető. És talán az egyik leglényegesebb szempont, amikor az ellátás során a pénz követi a beteget, és ennek komoly jelentősége lehet hosszú távon, hiszen a finanszírozás nem az intézmény nagyságától, az ágyszámtól és egyéb paramétertől függ.

A modell természetesen még mindig csak modell, mint az elején említettem, nem sikerült még a modell teljesítményéről, a modelleknek az eredményeiről egy egységes véleményt alkotni. Több nyitott kérdés is maradt számunkra. Ki az ideális ellátásszervező vagy szervezők? Jelenleg, mint láthatjuk vagy tudjuk, az szervezi ezt az alapellátás, szakellátás illetve a kórházi ellátást. A leglényegesebb szempont, hogy egy egységes menedzsment kialakulhat egy adott ellátási területen. Mert egységes menedzsment, egységes gondolatrendszer szerint lehet csak egy jól prosperáló modellt működtetni. Hiszen most ahány önkormányzat, annyi intézmény, annyi önálló és független menedzsment, ez csak partneri kapcsolatokon múlhat, egy baráti jó viszonyon, hogy mi egyezséget tudunk kötni egy intézménnyel, és természetesen adódik a kérdés, hogy ha szeretnénk kiterjeszteni az irányított betegellátási modellt, ha van ilyen akarat, akkor milyen garanciális feltételekkel és milyen tulajdoni viszonyok mellett lehet ezt a teljes kockázatot átvállalni.

Dr. Jóna Gabriella: Tisztelt Kollégák! A misszióban az ellátás minőségének a javítására elsősorban a háziorvosok munkáját szerettük volna szervezni, könnyíteni és javítani. A háziorvosi ténykedések közül mind a prevenció, mind az effektív ellátás, definitív ellátás, mind a továbbutalás nagyon fontos, mégis, a gondozást azért emelném ki, mert ez az a legnagyobb betegcsoport, aminek a gondozása során, akár hipertónia, akár szívbetegség, akár diabétesz miatt gondozza a háziorvos, a legtöbb eredményt lehet elérni, illetve, hogy úgy mondjam a legköltséghatékonyabb a minőségi gondozás folytatása. Ez egy nagy betegcsoportot képvisel, népbetegségekről van szó, mi megpróbáltuk a gondozást először is tanulmányozni, aztán protokollt csinálni rá vagy követni, ennek egy pár eredményét szeretném most megmutatni, mégpedig a hipertónia gondozás eredményét.

Az, hogy miért, mennyivel van előnyben vagy mennyivel másképp történik az IBR-ben a hipertóniás vagy diabéteszes betegek gondozása, abból azt emelném ki, hogy egyrészt van egy olyan műhelyünk, amit továbbképzésnek vagy megbeszélésnek hívunk. Itt rendszeresen összejönnek a hasonló helyzetben, hasonló területen dolgozó háziorvosok, de az ország különböző régióiban is valaki valamit, többnyire ismereteket közvetít, de gyakorlati tapasztalatokat vagy műhelytapasztalatokat nem nagyon szoktak kicserélni, legfeljebb egy-egy kongresszuson az utána lévő vitában, de ott sem a tér, sem az idő nem megfelelő erre.

A másik, amiben előnyben lehetnek azok a kollégák, akik IBR-ben dolgoznak, az a tény, ami eddig még senkinek nem adatott meg, hogy a háziorvos az összes betegének az összes ellátási adatát megkapja, tanulmányozhatja, sőt egy rendszere van rá, amiből megismerheti, hogy mi történik a betegével. Nem csak azt, hogy hol járt az a beteg, aki meg se fordult nála, mert magát utalja be – tudjuk, Magyarországon ez így szokás –, hanem azt is, hogy mondjuk hetente jár CT-re. Legalább figyelmeztetni tudja, hogy ez veszélyes vagy akár életveszélyes. Azt is látja, hogy hová jár kórházba; hol íratja föl a receptjeit, nagyon sokszor több helyen is; a kórházban mi történt vele, mennyibe került ez. Ez valóban egy nagy lehetőség, egy más rálátást, egy más dimenziót ad a háziorvosnak, nem a végeken dolgozik és könyvel, hanem egybefüggően látja, hogy mi történt a betegével. Ez az, amit Tamás is említett az előbb, ez a fürkészés.

Tehát az, hogy mi az alapellátást javítsuk és standardizáljuk, mint IBR cél, ehhez rögtön kaptunk bizonyos eszközöket, ha jogi eszközöket nem is, de legalább informatikai vagy tájékozódási lehetőségeket. A másik pedig, hogy azzal, hogy minden ellátás szintjén van szolgáltatói kapcsolatunk, tehát nekünk kontraktusaink vannak járóbeteg, fekvőbeteg ellátó intézetekkel stb., azzal az egyes ellátási szinteket is összekapcsoljuk, kicseréljük a tapasztalatainkat, bizonyos elvárásokat is megfogalmazunk és megpróbálunk egy összefüggő, egységes színvonalú és egységes nézetű rendszert kiépíteni, természetesen ehhez hozzájárul az érdekeltségi rendszer is nyilvánvalóan.

A megvalósítás módja az, hogy protokollokat dolgozunk ki, megbeszéljük ezeket, képzéseket tartunk, továbbképzéseket, a különböző ellátási szintek között is konszenzust próbálunk itt teremteni, és erre példa az, hogy a hipertónia protokollt hogy építettük föl. A hipertónia kezelésére, minthogy ez a leggyakoribb gondozandó betegcsoport, nemzetközi és magyar ajánlások szerint, de adaptálva a mi saját viszonyainkra mindenütt, ami műszer, szakma, tapasztalat létrehoztunk egy protokollt, ami tudományos bizonyítékokon alapul, standard tartalmú.

 Tehát minden protokollunkban le van írni, hogy miért mire fókuszálunk, mi a legfontosabb nekünk, a hipertóniánál például a gondozás a legfontosabb, tehát az, hogy beszedje a beteg, rendszeresen járjon. Nálunk ez az. Nem az, hogy pont milyen gyógyszert választunk, hanem a gondozás, tehát a háziorvosi gondozás. A költségeket is nézzük természetesen, és megpróbáljuk monitorozni, megpróbálunk egy olyan rendszert kiépíteni, amivel nem csak azt közvetítjük a háziorvostól a beteg felé, hogy mit szedjen, hanem azt is, hogy mit szedett be és azt, hogy milyen eredményt értünk el. Ezért egy gyógyszerlistát építünk be a protokollba, mi ott eldöntjük együtt a háziorvosokkal ezeken a képzéseken, hogy mely gyógyszereket érdemes leginkább adni, az a legfontosabb, hogy hatásos legyen és lehetőleg a költség is alacsony legyen mind nekünk, mind a beteg szempontjából, azért, mert az a tapasztalatunk, hogy az extrém drága gyógyszereket nem váltják ki a betegek. De a gyógyszerkiválasztásnál nagyon fontos szempont, hogy a compliance, tehát a beteg együttműködési készsége megfelelő legyen, tehát lehetőleg egyszer kelljen beadni, egyszerű legyen, kevés mellékhatása legyen és hozzáférhető, tehát kapható is legyen, ne ilyen fantomgyógyszer legyen, amit az ember kinéz a listáról, mert ez jónak tűnik vagy olcsónak tűnik, csak olyat, amit már bevezettek, tudjuk, hogy kapható, elérhető.

 Azért választunk gyógyszerlistát a hipertóniánál több száz, de a legtöbb gyógyszercsoportnál több tíz gyógyszer közül, mert így könnyebb a választás, nem kell végignézni minden alkalommal, hogy melyik az adott készítményből a legolcsóbb, hogy úgy mondjam, nem is biztos, hogy lehet kapni. Ráadásul egyik 30 szemes, a másik 28, harmadik 20 szemes, hanem mi kiszámítjuk terápiás napra, költségre, mennyibe kerül a betegnek, mennyibe kerül nekünk, és így állítjuk össze. Ráadásul össze tudjuk hasonlítani, hogy ki mit ír föl milyen eredmények vannak, tehát a háziorvosok szokásait is össze tudjuk nézni, ők egymás között a költségeket, a használhatóságát is figyelni tudják, és ezért egy benchmarking rendszert alakítottunk ki.

Azt, hogy ezt a protokollt, amit együtt alakítottunk ki, együtt fogadunk el, tehát mindenkinek azonos beleszólási, szavazati joga van, utána megnézzük, hogy működik, tehát betartják-e, tényleg megtörténnek-e a vizsgálatok, de leginkább azt, hogy gyógyszert írnak-e. Tudjuk, a hipertóniásoknál a legnagyobb probléma világszerte, és ez áll az érdeklődés homlokterében, hogy nem szedik igazán a betegek a gyógyszert, hiába írjuk föl, nem részesülnek megfelelő kezelésben, nem érik el a célvérnyomást. Tehát attól függően, hogy milyen ország milyen felmérése 10–30%-a részesül a hipertóniásoknak megfelelő ellátásban.

Mi azt meg tudtuk nézni azokból az OEP által visszaküldött felhasználási adatokból, hogy a mi orvosaink milyen gyógyszereket írtak föl, a betegek miket váltottak ki és hogy mennyit szedtek. Ez a gondozásmonitorozáshoz még egyszer azt, hogy az orvosok fölírták, a beteg kiváltotta-e és szedte-e a gyógyszert a gondozásjelentésekből, a gyógyszerfelírásokból illetve a kiváltásból meg tudtuk nézni. Ezeket az adatokat használtuk föl, tehát amint látható a háziorvosok saját gondozásjelentését; az OEP által visszaküldött gyógyszerkiváltásról szóló jelentést, ahol mindenütt látjuk, hogy X TAJ számú beteg milyen gyógyszert váltott ki, kiváltott 2 doboz Monoprilt, csak hogy egy számot mondjak, ezen a napon és ennyi pénzért, és legalább kiváltott 2 hónap múlva vagy 5 hónap múlva vagy soha többé nem váltott ki gyógyszert. Megnézhetjük, hogy ugyanaz a beteg bétablokkolót, diuretikumot szedett-e, váltott-e ki. Tehát ezt, valamint azt a jelentést, amiben a háziorvos a gondozottak számát jelzi minden hónapban, most már TAJ számra, tehát beazonosítható, hogy ki van számon tartva mint gondozott hipertóniás, és látjuk, hogy ki váltott ki gyógyszert valójában.

Azt látjuk ezen a táblán, hogy az első oszlopban szerepelnek a háziorvosok, számot írtunk, hogy ne név legyen, ne legyen beazonosítható. A másodikban praxis létszám. Látható, hogy a felnőtt praxisainkban olyan durván 2 000 az átlag, van kisebb praxis is de nagyobb is. A gondozottak száma látható, valamint a gondozottak aránya a praxislétszámhoz képest. Ez a gondozottak aránya a praxislétszámhoz képest átlagban 15% ugyan, de látható, hogy van olyan háziorvos, aki nem gondoz egyetlen beteget sem hipertónia miatt, egyet sem; és van olyan is, akinél a gondozotti arány 23–24%. Ha tudjuk, hogy nemzetközi viszonylatban általában 20–25% az, amit hipertóniagondozásnak, mint minőségi indikátort el tudunk fogadni, akkor azt mondhatjuk, hogy a 15% alacsony nálunk, bár néhány háziorvosunk eléri a nemzetközi szintet, de ez elsősorban abból adódik, hogy néhány orvosnál egyáltalán nincs gondozás. Ezeknek egyenként utánamegyünk, most nincs erre idő, hogy kifejtsem, esetleg ha megkérdezitek, akkor válaszolok. Hát ez nem igazán jó szám. Ez volt 2001. szeptemberben, amikor elkezdtünk ezzel a problémával foglalkozni. Azt is látjuk, hogy a gyógyszerkiváltók aránya 72%. Mi azt mondtuk gyógyszerkiváltónak 1 évet nézve, aki legalább minden nap egy fél DDD-t, tehát definiált napi dózisnak a felét, mondjuk 75 mg Metoprololt vagy 10 mg Enaraprilt kiváltott, tehát az, aki folyamatosan váltott ki egy év alatt gyógyszert, és legalább annyit, hogy egy fél dózist szedett. Azért így állapítottuk meg, mert ugye ACE-gátlóból nagyobb dózist szoktunk kiírni, majdnem mindig a DDD-nek a… vagy annyit, vagy annál többet, bétablokkolóból meg jóval kevesebbet, diuretikumtól lehet ez diazit, abból is kevesebbet. Tehát ezt így állapítottuk meg. 72% az elég jónak mondható nemzetközi viszonylatban is, mert azt olvastuk, hogy a nemzetközi irodalomban általában 20–80%-ot adnak meg, nagyon-nagyon nagy különbségek vannak. Csak úgy tudtak ennél jobbat, 70–80%-nál jobb compliance-t elérni, hogyha nagy programot iktattak be, elektronikus gyógyszer, compliance mérő, tehát minden gyógyszerkivételnél jelzett, és ha nem vette be, akkor figyelmeztetést kapott a beteg. Tehát ez nem olyan nagyon rossz arány, mert az ideális 90–1005-ot szinte sehol nem érték el a világon. 2003. júliusban valamit javultak az értékek, de majd a végén lesz egy összehasonlító táblázat és ott megmutatom.

Ha a terápiás költség és a felírás betartását tekintjük, akkor azt látjuk, hogy a háziorvosok ugyan kialakítanak egy protokollt, kialakítanak egy gyógyszerlistát, de mégis, csak egészen kevés olyan orvos látható – ez a piros vonal – ez a protokollhoz való igazodás aránya, tehát ha valakinek 80 vagy 90%-ban igazodik a protokollhoz, akkor csak azokat a gyógyszereket írja föl, amik szerepelnek a listán. Ilyen háziorvos csak kettő van, amint látjuk. A többiek általában olyan 70–40%, de olyan háziorvosunk is van, akinél 30% vagy ennél kevesebb a protokollhoz való igazodás aránya. Persze, megkérdezhetnénk, hogy akkor mért nem szólt, amikor kiválasztottuk, hogy nem ért egyet, nem beszélve arról, hogy ehhez már elég ügyesnek kell lenni, hogy ne essen bele olyan gyógyszer a felírásban, ami szerepel a protokollban, mert elég nagy a lista. Megint azt nem írtam le, de ha érdekel, akkor arról is tudok beszélni. Mi azt gondoltuk, hogy a 68–70%-nál nagyobb arány lenne az ideális, ha legalább a háziorvosaink zöme ezt betartaná, de ez nem így van. Ebből is látszik, hogy milyen kényes kérdés ez, hogy protokoll, jó, vannak protokolljaink, például a hipertónia protokoll magyar és nemzetközi ajánlásoknak megfelelően készítettük, ötször, tízszer átbeszéltük, mindenkinek minden ellenérvére ott a csapat megválaszolt, tehát közösen alakítottuk ki, és mégsem használják. Tehát látszik az, hogy nem old ám meg az nagyon sok mindent, ha van egy protokoll, mert azért azt nem olyan egyszerű betarttatni vagy betartani. Nyilván úgy választottuk ki, hogy a költségek megfelelőek legyenek, de nem költség a szempont, az első szempont a hatásosság és az, hogy könnyen beszerezhető és beszedhető legyen.

Akkor, amikor azt láttuk, hogy az orvosaink és a betegeink egy része részint nem azt írja föl, részt a betegek nem váltják ki sokszor a gyógyszert, és azt már nem is tudtuk ellenőrizni, hogy mennyire szedik be. Valószínűsítjük, hogyha valaki minden hónapban megvásárolja a gyógyszereit, akkor beszedi és nem a szemétbe dobja, de azért nem vagyunk benne száz százalékig biztosak, hogy beszedi vagy annyit szed be. Elkezdtük kinyomozni, hogy mért nem ír a háziorvos olyan gyógyszert, ami a listán szerepel, vagy mért nem szól, vagy mért nem jelzi az egyet nem értését. Azt is megkérdeztük a betegektől, részint interjúban, részint kérdőívekben, hogy miért nem váltja ki a gyógyszert vagy miért nem szedi be. Ami érdekes volt, a háziorvosok egy jó része elmondta, hogy nem ért egyet, és akkor mégse szól, amikor ott ül ezen a megbeszélésen, ez azért érdekes.

A második leggyakoribb az volt, hogy túlterhelt. Ez azt jelenti, hogy esetleg át kéne állítani a betegét nem csak azért, mert protokollhű akar lenni, hanem ő is valami másik gyógyszert találna jobbnak vagy hasznosabbnak. De borzasztó túlterhelt, és egy beteg átállítása elég sok időt igényel, el kell magyarázni, hogy miért, hogyan, pláne ahhoz, hogy ez meggyőző legyen, nagyon sok időt igényel, és a túlterhelésre hivatkoztak, ez valószínűleg egy nagyon komoly ellenérv.

A harmadik, nem kevésbé problematikus ok az volt, hogy nagyon gyakran a háziorvos beállítja, a beteg elkerül más miatt akár kardiológushoz, akár mit tudom én hová, és ott helyből átállítják, ezt most nem részletezem, hogy miért, jóhiszeműen, vegyük úgy, hogy átállítják. Utána a beteg bekerül kórházba, mondjuk az anginája miatt, és ott megint átállítják. Azzal együtt, hogy a betegnek nem az az érzése lesz, hogy egyre okosabb és okosabb emberekhez kerül és egyre modernebb és modernebb gyógyszereket kap, ami a drágaságukból látszik. Hanem egyszerűen azt mondják el a betegek, és ezekből az interjúkból a másik oldalon ki is derül, hogy ezek az orvosok, nahát… és inkább sutba vágják sokszor és nem is szedik rendesen, mert rivalizálást látnak benne, meggondolatlanságot látnak benne, tehát ez egy nagyon kellemetlen probléma. Aztán van úgy, hogy azt mondják, hogy a beteg állt ellen és nem akart változtatni. Nem egyszer azt mondják, hogy a betegek nem szeretik az olcsóbb gyógyszert, mert kevésbé hatásosnak vélik. Mindenütt a világon a beteg együttműködési készsége meg az, hogy elhiszi, amit a saját orvosa, mert neki a kezelőorvosa, a háziorvosa mond neki, az minőségi indikátor. Tehát valószínűleg itt kell nekünk is változtatni első helyen, és legkomolyabban, hogy segíteni kell a háziorvost abban, hogy jobban kommunikáljon, hogy idő szabaduljon föl, vagy igénybe venni másokat, hogy a beteg felvilágosítást segítsék, mert valószínűleg ez a leggyengébb pontja pillanatnyilag, nem a szakértelem.

Miért nem szedik a betegek a gyógyszert? Erre nagyon sok minden van, hogy a leggyakoribb azért az volt, hogy a betegek nem igazán tudták, hogy egy életen keresztül kell gyógyszert szedniük, hanem méréstől változóan szedtek gyógyszert, és így lesz az önvérnyomásmérés mint egy egyébként hasznos módszer, egy kvázi megrontója a hipertóniakezelésnek, mert hol beszedik, hol nem, emelnek dózist önkényesen, változtatják ez egy komoly gond volt.

Természetgyógyász mindenütt van a világon, valószínűleg ezt tudomásul kell venni és meg kell próbálni tényleg ráhagyni a betegre, hogy válasszon, csak el kell mondani és föl kell világosítani róla.

Az, hogy miért ilyen alacsony a gondozási arány nálunk, annak nem csak olyan okai vannak, hogy az orvos meg a beteg nem tartja be ezeket a szakmai szabályokat, amit mi közelebbről saját protokollunkban rögzítettünk, hanem az is, hogy nem voltak megfelelőek a gondozási listák. Volt olyan háziorvos, akinek kiderült, hogy az ő rendszere, amit használ, abban nincs gondozás vagy nem megfelelően működik, informatikailag nem megfelelően működik, és ezért nem látszik, hogy ő gondoz beteget. De volt akinek nem volt fontos, vagy elkerülte az elején a figyelmét, tehát ilyen technikai okok is vannak. Ebből azt a tanulságot vontuk le, hogy igenis néznünk kell, hogy ki gondoz vagy hogyan, tehát folyamatosan követni kell és időnként auditot kell tartani, mert azt is meg kell nézni, hogy az a beteg megvan-e még, nem lépett-e meg vagy szóval, hogy miért nem jön, és aki nem jár, azt vissza kell hívni. Tehát erre egy egész rendszert kell kiépíteni.

Tehát végül is, annak alapján, amit tapasztaltunk, tehát azt, hogy a betegek nem járnak rendszeresen, nem szedik rendszeresen, az orvosoknak nincs idejük elmagyarázni, egy komplex programot állítottunk össze, amiben szerepel az orvosképzés, egy továbbképzés, betegnevelés, audit, speciális rendszer, amivel a betegeket behívjuk. Nővéreket kéne képezni, akik támogatják a háziorvost hasonlóképpen a diabetológus nővérekhez, akik életmódtanácsot adnak, rendszeresen megbeszélik az előkerülő problémákat, és akkor valószínűleg jobb lehetne a mi gondozásunk is. Tehát végül is az egyik célunk, hogy minőségileg jobb legyen az ellátás; a másik, hogy a beteg is elégedettebb legyen, észlelje, érezze, hogy jobb az ellátás vagy jobb az egészségi állapota, főleg, hogy hosszú távon jobb lesz remélhetőleg; és az, hogy mindenki a maga kompetenciaszintjén lássa el a beteget, elsősorban a hipertóniánál. Ez arra vonatkozik, hogy a hipertóniás beteg ne járjon kardiológushoz meg szakrendelőbe meg kórházba a hipertóniáját beállítani, mert az a háziorvos dolga, ő tudja követni, ha nem jelentkezik, tud szólni neki, innentől kezdve felelős és tudja, egyéb helyen elkallódik a beteg, és ez az egyik legnagyobb gond a hipertónia gondozásánál.

Hogy mi két év alatt mit értünk el, erre mutatnám meg ezt a két ábrát a végén. A mi gondozottjaink aránya a pirossal bekeretezett, 2001. szeptemberében volt 15% és 2003. júniusban – akkor csináltuk ezt a vizsgálatot – akkorra 22%-ra sikerült föltornázni. Ami még mindig nem az optimális, de látható javulást értünk el, míg a gyógyszert kiváltók aránya 72% volt, ahogy az előbb is mutattam, a tartósan gyógyszert kiváltók aránya; és a 2003. év közepére ez 76%-ra emelkedett. Tehát valamelyest javult ez, és ekkor kezdtük el a programunkat, amit a közeljövőben fogunk értékelni, 2004. 6. hónapjáig, csak nem kaptuk még meg eddig az adatokat – mert sajnos, Tamás mondta az előbb, hogy 3 hónap késéssel kapjuk az adatokat, de ez igazából a gyakorlatban még több is. Nagyon szívesen megmutatnám és nagyon remélem, hogy jobb lesz, ha nem, akkor világgá kell mennünk.

Itt vannak a doktorok, hát nem nagyon sokat változott az együttműködési készségük.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Dr. Varga Terézia: Tisztelettel köszöntöm Önöket. A most következő két előadás a prevenciós tevékenységeinket mutatja be Önöknek, mindazt, mit a misszió irányított betegellátásban végzünk. A prevenció szintén egy kiemelt tevékenységi köre ezeknek a modelleknek és egy jellegzetessége, de én nagyon rövid leszek, ígérem, mert megállapodtunk a következő előadóval, hogy ő fog nagyobb részt beszélni, hiszen ő háziorvosként nagyon aktív prevenciós tevékenységet végez, és Önöket inkább az érdekli, hogy a gyakorlatban a háziorvosnak ezzel milyen tapasztalatai vannak, milyen eredményei, milyen problémái. Én csak általánosságban szeretném egy picit a prevenciós tevékenységünket bemutatni Önöknek, és utána, ha van kérdésük, nagyon szívesen válaszolunk mindannyian a kérdésekre.

Már több slide-on is látták, hogy magának az irányított betegellátási modelleknek az alapját a 43/1999.sz.. törvény határozza meg. Ezt már elmondtuk többször is, hogy költségvetési törvény szabályozza évről évre a rendelkezésre álló forrásokat és a pénzügyi modell októbertől szeptemberig tart.

Hogy mi a célja? Ez is elhangzott már többször, én a legutolsó bekezdésre hívnám fel a figyelmet, mert a prevenció szempontjából számunkra az a legfontosabb cél, akik a prevencióban dolgoznak, illetve a háziorvosoknak, mindenkinek, hogy a lakosság egészségi állapotát próbáljuk maximalizálni, és az életminőségüket. Ugye mert ez olyan dolog, hogy nincs egy elért egészség, ezt folyamatosan lehet fejleszteni, az életminőséget folyamatosan lehet javítani.

Erről is volt már szó, csak a folyamatot szerettem volna, hogyha látják, hogy 1999-ben 9 szervezővel indult el az irányított betegellátási rendszer, és akkor összesen 120 000-n voltak a rendszerben, most 2004. júliusában nagyon bővült a rendszer, 2 millióan tartoznak már ebbe, 2 millió lakos, tehát Magyarország egyötöde, ezt 18 szervező fedi le ezt a 2 millió lakost. A misszióhoz ebből 240 000 fő tartozik.

Ez az, amit most a táblázatból elmondtam. Ami fontos ebből, hogy az OEP 500 Ft/fő/év plusz kiegészítő forrást biztosít a prevenciós tevékenységek végzésére. Tehát mindazokra a tevékenységek végzésére, amire a háziorvosnak vagy a modellben résztvevők prevencióra fordíthatnak.

Nagyon fontos, hogy a megtakarítás, ami a modellekben keletkezik, csak az egészségügyön belül használható fel, tehát az egészségügyi továbbfejlesztésekre lehet fordítani.

Nagyon sokan ellenőriznek minket, ezen megint továbbugrom, mert ez nem közvetlen a prevenció, de a prevenció területét is érintik ezek az ellenőrzések. Folyamatos negyedéves kötelező jelentések az OEP felé a prevenciós tevékenységeinkről, illetve egyéb jelentések, ellenőrzések, most volt egy ÁSZ vizsgálat az egész modellekre kiterjedően, vagy most van még folyamatban.

Amint említettem már, az IBR-ekben résztvevőknek prevenciós tevékenységet kötelezően előír a törvény, tehát kötelezően folytatni kell. Nem lehetséges kettős finanszírozás, tehát nem lehet prevenciónak elszámolni olyan tevékenységet, amely egyébként háziorvosi kompetencia és az OEP finanszírozza. Minden prevenciós tevékenységet prevenciós tervben kell rögzíteni, az OEP-nek beadni és csak engedélyeztetés után lehet folytatni. Ahogy látták, 18 szervező van, mind a 18-an nagyon eltérő prevenciós palettát vonultatnak fel, de ez így természetes, tehát egymástól eltérnek a prevenciós programjaink, és ez jó is, hogy eltérnek.

Ez csak egy ilyen szép harmonikus kép, ezt kevésbé látni, de mi ezeket tartjuk a misszió prevenció általános céljainak: az életminőség javítását, a jó minőségben megélt életévek számának növelését és a lakosság egészségtudatosságának erősítését, amit majd a későbbiekben bemutatunk, hogy hogy próbálunk erősíteni.

Ez az a kapcsolatháló, ami lefedi nálunk a misszió modellben a prevenciót, látható, hogy mi egy központi prevenciós teamben szervezzük az egész modell prevenciós tevékenységét. Az egyik oszlop a prevenciós tevékenységünknek a háziorvosok, a másik oszlop a prevenciós aktivisták, és természetesen a lakosság és a célcsoportok, akik felé irányul az egész tevékenységünk. Prevenciós aktivistákra azért van szükség, mert láthatták, hogy 240 000 lakos van, 144 háziorvos, elég nagy területi lefedettségünk van, egy központi irányítással csak úgy tudunk mindenhová eljutni, hogyha helyi, helyben lévő prevenciós aktivistáknak a segítségét vesszük igénybe és segítenek nekünk.

Nagyon röviden: négy alapvető prevenciós tevékenységet végez a misszió, amit az OEP elfogadott. Ezek nem sorrendek.

Az egészségkommunikáció, már volt róla szó, 2001. szeptemberében indítottunk egy egészségvédelmi havi lapot, Misszióvilág néven, ami akkor 40 000 példányban került terjesztésre, gyakorlatilag minden háztartásba elkerült. Nagyon szeretik ezt az emberek, hiszen alapvető olyan információkat próbálunk számukra közölni, ami érdekli őket, és az egészségüket, életminőségüket esetleg befolyásolhatja. 2003-tól, a bővüléstől ez 60 000 példány lett, úgyhogy ez egy nagyon nagy számú havi egészségfejlesztési, egészségvédelmi lap.

Az iskola egészségfejlesztési programunk 1999-től folytatódik.

Van a belső pályázati rizikócsökkentő programunk, ami 2001-től.

A kérdőíves szív érrendszeri rizikófaktor szűrés.

Erről a két utóbbiról nagyon részletesen majd az utánam jövő előadó fog szólni a háziorvos gyakorlati tapasztalatait is bemutatja. Úgyhogy én csak az első kettőről szeretnék nagyon röviden: nagyon jól szemlélteti ez a kis kimutatásunk, hogy a programokban résztvevők 60%-a testsúlycsökkenésről számol be; 53%-uk vérnyomáscsökkenésről; 10%-uknak a szedett gyógyszerek csökkenhettek; 50%-uknak nőtt az önbizalma, változott az életmódbeli szokások. Ezeket kérdőíveken kérdezzük le, úgy, hogy háromhavonta önkitöltős kérdőívvel kérdezünk rá arra, hogy mennyiben változtatott, vagy változtatott-e az életmódszokásán, a táplálkozásban, a fizikai aktivitásában; és a szubjektív egészségi állapotát is 51% jobbnak ítélte meg a programokon való részvételt követően.

Hogy mi a mi feladatunk, a prevencióval? A háziorvosok prevenciós munkájának segítése, az érdekeltségi ösztönzési rendszer kidolgozása, a problémák kezelése, szakmai segítségnyújtás.

Köszönöm szépen a figyelmüket. Tisztelettel átadnám a következő előadónak, Dr. Kazinczy Erzsébetnek, mert ő a gyakorlatban tudja a háziorvos szerepét bemutatni Önöknek.

Dr. Kazinczy Erzsébet: Szeretettel üdvözlöm a résztvevőket. Egy olyan kérdésem lenne, hogy Önök között vagy köztetek háziorvos? Jól van.

Tehát én egy szenvedő háziorvos vagyok, aki a misszióval együttdolgozik. Az én községem Nagytarcsa, ami Budapest mellett van, ez egy 3 000 lakost összefogó kis község. Az a fura helyzet áll fönn Nagytarcsán, hogy én ugyan egyedül vagyok háziorvos, de tudjátok, hogy ez a 3 000 fő azért nagyon sok. Nagytarcsa egy olyan község, ahol van honvédség. A honvédség körülbelül 600–700 embert fog ebből levenni, tehát ezért van nekem olyan 2 300 betegem. Ez a község egy olyan község, ami vegyes. Egyre ritkább már szerencsére, nagyon sok helyen van gyerekorvos, ha nálunk megosztásra kerül sor, akkor mi is azt szeretnénk, hogyha gyerekorvos is lenne majd mellettem, ketten dolgoznánk.

Én a misszióba 2001. júniusában léptem be szerződéssel, azzal, hogy majd meglátjuk mi lesz. Nem igazából volt róla elképzelésem, tulajdonképpen az irányított betegellátási rendszer mit jelent. Én azt gondoltam, amikor nagyon sokan kérdezik tőlem az ismerősök közül, hogy ugye ez úgy működik, hogy a legolcsóbb gyógyszert adjátok, és ugye csak oda mehet a beteg, ahová irányítjátok? Ez közel sem így van. A beteg oda megy ahová akar, mint mindenhol, és nem a legolcsóbb gyógyszert adjuk.

A mai alkalommal én a prevencióról szeretnék beszélni, hogy ez községünkben hogyan történik. Prevenció az előtt is volt, mielőtt én a modellbe csatlakoztam volna, mert tudjátok, ti is csináltok vércukorvizsgálatot, vérnyomásmérést, mindent. Míg a modellel közösen nem dolgoztunk, nálunk az előzőekben úgy történt, hogy mi a rendelőben csináltuk a vércukor meghatározását és a vérnyomásmérést is. Voltak olyan hónapok, amikor megbeszéltük a munkatársakkal, hogy most például júniusban fogunk mindenkinek vérnyomást mérni, vagy vércukrot. De ez nagyon szűk terület volt. Nagyon jól kihasználtuk a faluban, hogy tüdőszűrésekkel összekapcsoltuk, tudniillik tüdőszűrőbe nem csak az a beteg jön el, aki amúgy is mindig látogat – idézőjelben –, hanem az is, aki nem jön, de ott kötelező megjelenni. A tüdőszűrőknél csináltunk mellszűrést, vércukor és vérnyomás ellenőrzést. De ugye ott nincs igazából alkalom arra, hogy levetkőztessem, megvizsgáljam, tehát az szintén egy gyorsabb szűrési rendszer volt. Amikor az irányított betegellátási rendszerbe beléptem, akkor sokkal tervszerűbb lett ez a munka és sokkal aktívabb és sokkal átfogóbb.

Mit jelent az, hogy tervszerű? A modellkísérletben megbeszéltük, hogy a 35–65 év közöttiek a legveszélyeztetettebb egyének, tehát ezeknek szűrésértékét kell kiemelni. Aktív azért, mert a modell, tehát a misszió csinált egy szűrőlapot, amibe olyan speciális kérdések vannak, amit az egyén kitölt, és aszerint, hogy ő hogy él, tehát az életformájára, a táplálkozására, mindenféle szokására tesszük fel a kérdést, hogy hogy él, ezekből a kérdésekből és a válaszokból tudunk következtetni. Hogyha te ezt csinálod, akkor majd mi várható. Tehát ilyen értékelés folyik. Mit ezt a faluban a szűrőnapot nagyon szépen terjesztjük, erre majd később rátérek. Azért aktív, mert mi keressük meg, tehát nem várom meg, amíg az egyén bejön a rendelőbe, hanem én személy szerint meg is keresem.

A szűrések miért szélesebbek és átfogóbb jellegűek? Azért, mert ha már egyszer a páciens bejön – és az nem kell, hogy beteg legyen – a rendelőbe valamilyen okkal, vagy a szűrés által behívjuk, akkor ha már az van a kérdőívén és azt hozza ki az értékelő rendszer, hogy neki a szíve és az érrendszere van veszélyeztetve, ha már egyszer megvizsgálom, és ha már egyszer időt töltök vele, akkor természetesen nem csak ezt az egy problémáját fogom neki megvizsgálni, hanem az egész embert nézem.

Azt tudni kell, hogy nálunk a minimumfeltétel a misszióhoz tartozó háziorvosi rendelőben nem ugyanaz, mint amit az OEP előír, tehát amit a törvény előír, hogy a minimumfeltételnél mit kell, fültükröt, stb. Nálunk ez lényegesen tágabb és lényegesen jobban fel vagyunk szerelve. Ez is nagyon jól használható, hogyha bejön a beteg, mert van az EKG, van a dopler, van a colter, laboratóriumot tudunk csinálni, tehát minden olyat, amit netalántán más kolléga elküld máshová, mi azt ott helyben meg tudunk csinálni. Arra már kitértem, hogy fizikális vizsgálatnál minden elváltozást megnézünk.

Mi szűrésnek az alappillére nálunk? Tehát a kérdőívek kiosztása és begyűjtése. Nem igazából kis munka. A kockázatcsökkentő a programot a felnőtt lakosság körében, tehát azon kívül, hogy szűrünk, tehát próbáljuk a problémákat majd megoldani, és az, hogy hogy történik a felnőtteknél, arra ki fogok térni, és amint már az említették, hogy az iskolások körében is folyik szűrés és az egészségnevelés és az egészséges életre való oktatás. A gondozás, amikor megszűrjük a lakosságot és a kijelölt embereket, és ha ott netalántán problémát találunk, akkor természetesen gondozásba vesszük. Ez nagyon jó, tudniillik a gondozás már nem akkor történik, amikor a megjelent betegséggel megjelenik a páciens, hanem akkor, amikor még csak gyanú van rá, de már problémás eltérések vannak a leleteiben.

Technikai megvalósítása. A kérdőíveket megtartjuk a modellkísérlethez ingyen és bérmentve. Prevenciós aktivisták vannak kinevezve minden háziorvoshoz. Ez a háziorvostól függ, hogy hány munkatárssal dolgozik, nálam ez úgy valósul meg, hogy van a védőnő, aki a prevenciós aktivista, van két ápolónő és van egy asszisztensnő. Elég sok, ha belegondoltok.

A módjai. Személyes megkeresés, és ez a legtöbb. Rendelőben és amikor várakoznak, ha látjuk a kinyomtatott névsorból, hogy még van olyan a várakozók között, aki nem töltötte ki, odaadjuk, amíg várakozik, addig szépen kitölti. Klubokban, nyugdíjas, kismama, szülők klubja, csak azt tudni kell, hogy ezekbe általában ugyanazok járnak, tehát egyszer lehet csak igénybe venni. A védőnő a látogatások alkalmával, de nagyon ritka az, hogy a kismama, aki szült, 35 évnél idősebb, tehát ott a család és a nagyszülők elérhetőek. Általában 25–30 szűrőlapot tudunk egy hónapban, és ennyit reális is megcsinálni.

Az orvosnak a feladata. Ellenőriznem kell annak ellenére, hogy 3–4 ember dolgozik mellettem, hogy hol tart a névsor, ki van-e osztva a lap, ki van-e töltve, és egyáltalán. A szűrőmunkánál még az is, hogy ha odaadja az ember a szűrőlapot, hogy akkor ugyan hogy fogadja az a beteg. Ugyan nem mondja, hogy doktornő, menjen már a fenébe, annyit mindent kell írni és annyi mindent kell csinálni, tehát ezekre is reagálni kell, de ez nem az ápolónő és az aktivista feladata, hanem az az orvosnak a feladata. De azt tudom, és az tapasztalat, hogy a szűrőlapot oda kell vinni és vissza kell hozni. Mert ha odaadom, iskolában kiosztottuk, hogy majd hozzátok vissza, az nem működik, tehát kénytelenek vagyunk ezért jobban odafigyelni.

A kiemelt személyek behívása. A kiemelt személyek behívásában a misszió nagyon sokat segít, tudniillik megkapjuk minden hónap elején, hogy kiket kell behívni a szűrőlapok kitöltése után már, tehát, hogy kinek milyen veszélyeztetettsége van. A reális szűrésnek a végrehajtásához. A létszámot tudom, mert látom a leküldött e-mailen, hogy most nekem 20 beteget kell abban a hónapban behívni vagy 48-at vagy 120-at, azt egy hónapban képtelenség is behívni, akkor a pontos létszámnak az ismeretében a behívás módszerét és az időpontokat ahhoz tudom hozzárendelni. Ha kevesen vannak, akkor telefonon, mert a telefonszámlával spórolni kéne, ha többen vannak, akkor értesítőszelvénnyel. Arra azonban vigyázzunk, hogy az értesítőszelvényt hogy fogalmazzuk meg. Ez a szűrés nem úgy megy, hogy utcák szerint, vagy születés szerint, vagy névsorban, és ha már valaki kitöltött egy szűrőlapot és behívom, akkor mindig gyanú ébred benne, hogy istenem, mért pont engem. Tehát a behívószelvény szövegénél is nagyon vigyázzunk, hogy fogalmazza meg az ember. Vagy aki arra jár. Ezt úgy gondoltam, hogyha mondjuk az orvos megy hívásra, vagy védőnő vagy ápolónő járják a községet, vagy hogy a postást, az nálunk beépített ember, mert az az egyik ápolónőmnek a férje. Innentől a dolog nekünk könnyebb és postai bélyegbe nem kerül.

A behívásidőpontok. Tehát a számához. Ha kevés a beteg, akkor azt mondom, hogy kedden, csütörtökön délután rendelek és a rendelés utolsó egy vagy félóráját biztosítom arra, hogy a betegek bejöjjenek a szűrésre. Arra nagyon vigyáznék, hogy ne kelljen várni. Tudniillik, ha várni kell, akkor morog és otthagy. Tehát ez így nem működik, nagyon-nagyon szépen… könnyebb most a helyzet, mivel ez az előjegyzéses rendszerünk van, mert akkor félhat vagy ötkor jön az utolsó behívott beteg, és onnantól már hagyok időt arra is, hogyha netalántán valaki akutan beesik és akkor még a szűrést is meg tudjam csinálni. Tehát lehet egy picit ezzel variálni.

Itt már ismétlődik ez az ábra, mert hogy mi tulajdonképpen a kérdőíveknek a célja, tehát mint ahogy mondtam, olyan kérdések vannak föltéve, amiből az értékelésnél következtetni lehet az illető egyénnek, hogy milyen rizikóval rendelkezik és egyáltalán milyen egészséges életmódot folytat.

Adminisztrációs tevékenység. Hát ez a körzetben egy kicsit sok. Nem egyszerű a megvalósítása, körülbelül napi 1 órával több munkát igényel az ápolónőktől. Ez úgy történik, hogy megvan maga a névsor, ennek a kinyomtatása a legkevesebb. A szűrőlapok eljuttatása, begyűjtése, hogy tudja, hogy kihez mikor vitte ki, oda is kell menni érte, hogy ki legyen töltve. A behívások telefonon és értesítőszelvénnyel, ugye ezt is jegyezni kell, mikorra kértem szépen vissza, és a szelvényen mindig két időpont van, tehát azt is kell megtudni a betegtől, hogy ő melyiket választotta. Az időpontoknak a megszervezése, a vizsgálat lebonyolítása, fizikális és az eszközös vizsgálatok, ugye ha már eszközös, EKG meg ilyenek kellenek, márpedig majdnem mindenkinek megcsinálom, annak is, akinek emésztőrendszeri rendszeri problémával jelentkezik és annak is, aki légútival. Ha valami problémát itt találok, na itt jön megint egy plusz munka, akkor elküldöm a szakrendelésre, de úgy, hogy én beszélem meg a szakorvossal, hogy lehetőleg keveset várjon. Odafigyelek az útjára, ha már egyszer kiemeltem és behívom, hogy úgy legyen ellátva, hogy ne legyen visszaküldve, ne legyen továbbküldve, tehát ehhez kell az is, hogy a szakrendelőkkel és a kórházi kollégákkal olyan viszonyban legyen az ember, ami munkatársilag nagyon-nagyon szuper és magasabb emberi és kollegiális kapcsolatot igényel. És ha problémát találnak, akkor újabb időpontot kell adni, mert akkor nem hagyhatom úgy, hogy megszűrtem aztán most nem csinálok semmit, hanem újabb időpontot kell adni és foglalkozni és törődni kell a beteggel.

Mire kell vigyázni a megvalósításnál? Hogy ne tűnjön zaklatásnak. Elege van a betegnek belőlem is, ezt meg kell hagyni, tehát ez egy nagyon síkos talaj; ne ébresszek betegségtudatot, ha netalántán valami sejtése van, akkor nem fogok tőle megszabadulni, akkor biztos, hogy mindenfélére elmegy és minden lyukat megnézünk, minden CT, MRI meglesz, ez egy szörnyű dolog. Erre is nagyon vigyázni kell. Gondoskodásnak és odafigyelésnek érezze az egyén, tehát, hogy ez egy törődés és nem egy szekálás. A vizsgálatok eredményét megbeszélni akkor is, ha negatív. Akkor is, ha mindene negatív, akkor is le kell ülni vele és azt kell mondani, hogy a szűrőlapon ezeket mondtad, hogy dohányzol, kávézol, a sertéshúst az nagyon szereted, meg egyáltalán, a vállalkozók 14 órát is dolgoznak, tehát le kell ülni, hogy igen a vizsgálat most negatív, de jó lenne, ha erre nagyon odafigyelne a páciens. Vigyázni kell, mert ő is nagyon jól tudja, hogy mit nem csinál jól, na most ha az igazat én a fejére olvasom, az megint ne legyen az, hogy sértődés és bizalomvesztés legyen. Ne négyszer hívjam be egy évben szűrésre, mert akkor megint otthagy, be sem jön. Egyeztetni kell más vizsgálatokkal is.

 Na, itt jön egy probléma, hogy milyen más vizsgálatokkal? Ha a háziorvos kolléganők és kollégák vagytok, tudjátok, hogy nem csak mi vagyunk, rengetegen vagyunk, nem csak háziorvosok, üzemorvos, nekik kötelező az üzemorvosi vizsgálatot megcsinálni. Ha már megvan a lelete, akkor nekünk arra oda kell figyelni. Divatos egészségcentrumok vannak, ahová elmegy a beteg, ha milliót kell fizetni akkor is elmegy, és hozza nekem az íriszdiagnosztikát, a Wolf-féle akupunktúrás valamit, és az a kolléga is elküldi, nem biztos, hogy elküldi, de a 40%-a elküldi, figyelnünk kell hogy van országosan megszervezve a mell, a nőgyógyász és a tüdőszűrés. Ezt is össze kell hangolnom valahogy, és ha már például a tüdőszűrőben a kedves tüdőgyógyász kolléga valamit talált, elküldte vizsgálatokra, hozza be a papírt, mert én arra már nem fogom elküldeni. És akkor azt csinálom, hogy kitölttetek vele szűrőlapot, mintha nálam jelentkezett volna, s mivel megvannak a leletei, ha negatívnak találom, akkor az már bekerül a rendszerbe és így akkor a gondozásomnak az irányítását jobban megteszi. Bármilyen más okból történt a kivizsgálás, akkor annak az eredményének a befogadása és a beépítése.

Volt olyan, hogy jogosítvány, azt is be kell építenünk, vagy valakinek allergiája volt vagy fejfájása van, ezekre mind oda kell figyelni. Aztán, községünkben még van egy másik vonal is, tudniillik az onkológus főorvos azt mondta nekem, akivel baráti viszonyban vagyok, hogy Nagytarcsán sok a daganatos. Na, ettől én teljesen kiakadtam, ilyen nincs, nagyon-nagyon megijedtünk, és a következőt csináltuk. Szépen megnéztük, hogy utca szerint melyik családban ki miben halt meg. Daganatos betegségben, vagy kinek van olyan kezelt betegsége, akinek hál’ istennek már 5 éves túlélése van, és akkor ezeknek a családoknak nem lehet megmondani, hogy én azért figyellek, mert…, hanem jobban követjük ezeket a családokat, főleg, ha az édesanya volt, és egyenesági rokonságban, a gyerekeket, unokákat, bármi van, és vizsgálatokra sokkal előbb behívjuk őket, mint ahogy ezt másokkal tesszük. De ezt is most egyeztetni kell ezzel a szűrési mechanizmussal, amit nem adtunk föl, mert ebben a szűrési mechanizmusban csak a légzés és emésztési elváltozásokat, tumoros, daganatos elváltozásokat figyeljük, de ugye nem csak ebben hal meg a lakosság. Ezt szépen beépítettük a rendszerbe, hogy ez se legyen az, hogy még ez is plusz legyen.

A közvetlen feladata a szűrésben. Ezt már részben mondtuk, hogy a kérdőíveknek a terjesztése, feladatok ellenőrzése, vizsgálat elvégzése, dokumentálása, ami igen-igen munkás, vizsgálati eredmények értékelése akár jó, akár problémás, és a gondozásba vétel és a gondozás maga. Tehát, ha valakinek kijött, hogy betegségben szenved, akkor gondozásba kell venni, és mindezt adatokon keresztül is, tehát a misszióval nem csak úgy vagyunk kapcsolatban, hogy mi a lapot megkapjuk, hanem a jelentést is hónapról-hónapra, kit vizsgáltam meg, milyen vizsgálat volt. Általában a vizsgálati eredményeket is mindig szépen beírjuk, így kommunikálunk, és ez az adatszolgáltatás nagyon sokban segíti a mi munkánkat, a háziorvosnak a munkáját.

Itt lép be az, hogy nem elég a lakosságot szűrni, hanem kulcsot is kéne adni a kedves lakosságnak a kezébe, hogy figyelj, te ezt meg ezt csinálod, de mit kell ahhoz csinálni vagy mit lehet ahhoz csinálni, hogy megváltozzál és túléld ezt az egész fura dolgot, ezt az egész nagyobb életvitelt, amit most csinálunk.

 Nagytarcsán öt lábon álló programot állítottunk be. Ennek a részei: a diéta, ahol szakember segített; a mozgás, gyógytornász, háromféle mozgásformát csináltunk, gyógytorna, edzőtornaszerű, erőlétfenntartó és volt a stretching, ami nagyon jó az izületeknek a korrekciós mozgásoknak a visszafogására; magatartásváltozás, mivel tudjuk, hogy elég stresszes az életünk, tehát autogén filingnek a tanulása volt biztosítva, masszírozás, mert kell ám valami jó is, amit nem ő csinál, rajta csinálták. Ezt nagyon szerették, fiúk-lányok, mind odavoltak és vannak is; gyógyszeres terápiának a mérlegelése, erre majd rá fogok térni, hogy mért volt itt gyógyszeres terápia. Tulajdonképpen ezeket az embereket, akikkel először indultunk 2002. júniusában, a szűrt csoportokból válogattuk ki, tehát akik leadták a lapot és igen veszélyeztetettek voltak. Tehát a 35–65 között nálunk a faluban 1 005 fő van, itt meg lehet látni a férfiak/nőknek az arányát és itt lehet látni a szűrőlapokat is. Ha összeadjátok a lapokat, látjátok, hogy sokkal több volt a kitöltött lap, mint amit mi értékelni tudtunk. Ez azért van, hogyha bejön 35 év alatti, nem mondom neki, hogy ne töltse ki, mert a többi tölti. Ha 65 év felett van és szintén ki akar tölteni, akkor töltse ki. Ezért a szám nem egyezik.

Mivel tudtam megfogni a falumban a lakosságot? Azzal, hogy olyan ronda kövér vagy? Azt hiába mondom neki, hogy figyelj ide, változtass életmódot, mert ez így nem OK. Arra nem igazán figyelnek oda. De tudtam nagyon jól, hogy kik azok a személyek, hölgyek, fiúk is aztán később, akiknek ez zavaró. Meg hajolni, meg egyáltalán, nem olyan csinos…stb. Egyrészt a hiúságukra apelláltam, ami nagyon jó mozgatóerőnek hatott. Tehát elindultunk azzal, hogy te kövér vagy és gyere, mert innentől nem csak szép leszel, hanem egészséges is és 90 évig fogsz élni. Itt válogattunk, amit most már nem csinálunk. Tehát az első csoportnál, nagyon nehéz csoport volt, válogattunk, mert olyanokat próbáltunk kiválasztani a jelentkezők közül, akik nagyon sokszor próbálkoztak már, tudtuk, hogy van motiváltságuk, tehát mindenképpen jól akarnak élni és a hiúságuk is kellőképpen hajtóerő, és mindenkinek volt társbetegsége. Tehát tulajdonképpen, amin mi javítottunk, az a társbetegség, de a mézesmadzag ez az obezitás volt, amit mi kihasználtunk. Ez a program indult 2000. júniusában.

Helyi lehetőségek. Nagytarcsán nincsen semmiféle sportcentrum, nincsen semmiféle uszoda, Kistarcsán van, de ha már el kell menni, már az is probléma, és így maradtunk a tornateremnél, amit az iskola szépen biztosított nekünk. Vettünk bele szőnyeget, berendeztük mindenfélét, szuperül meg csináltuk, egy kis közösségi tornatermet csináltunk belőle. És nem utolsó sorban, hogy a misszió elfogadta a pályázatot. Tudniillik, ha befogadja a pályázatunk, ez annyit jelent, hogy a résztvevőknek nem kerül annyiba. Mivel hallottuk, hogy igenis prevencióra van biztosítva pénz, hát ez a pénz azért van biztosítva, hogy ilyen esetben a résztvevőket és a programot támogassa, mert nem ám olcsó szórakozás. Tehát a terembért ki kell fizetni, a szőnyeget meg kell venni, a gyógytornászokat meg kell fizetni, meg kéne fizetni, nem vagyunk megelégedve, de ez nem a missziónak a problémája, hanem az OEP-nek a problémája, aki ebbe a pénzt biztosítja.

 Tehát a pályázatot elfogadták, a lányokkal összeültünk, megbeszéltük és így indult el 2002. júniusában. Először tehát indult az a 20 fő, aki ki volt válogatva, utána meg aki jelentkezett, azt természetesen befogadtuk. A két női csoporttal olyan szóbeli szerződést kötöttem, hogy két évre lenne kötelező – idézőjelben –, jó lenne, ha két éven keresztül végigcsinálná, mert az már egy életmódjavulást és változást is fog majd hozni. Igen ám, de 2003-ban azt mondták a fiúk, hogy rendben van, így is a lányok élnek tovább, ővelük mi lesz? És így összeverbuválódott az ő jelentkezésükre 15 főből álló fiúcsapat. A 15 fős fiúcsapat jól csinálta, én meg voltam lepődve, mert én csak a lányokra koncentráltam, és igazából jó volt, csak ugye a csoportoknál azt kell figyelni, hogy mindig valami pluszt kell bevinni, mert egy idő után megunják. A fiúkhoz egy olyan vezető kellett volna, a fiúkhoz én nem mentem tornázni, ott voltam, mindig figyelemmel kísértem őket, de kellett volna egy olyan vezető, akik egy kicsikét jobban összefogja, mert később elemeztük, hogy 2004-ben ez a fiúcsapat széthullott, igen, nagyon sajnáltuk, hogy ez hogy van vagy miért van. Három ember nem adta föl, azt befogadta a lánycsoport. Úgyhogy most járnak a lányokkal, de tisztességesen járnak, úgyhogy tényleg csak dicséretet érdemelnek.

2003-ban még kitérnék arra, hogy a nyugdíjas csoport is indult. Na most, hogy ők meg voltak megint… itt a sértődés, itt is idézőjelbe, hogy rendben van, ha én 65 éves elmúltam, akkor énnekem már mindegy? Na, innentől vettük bele, hogy egy ilyen csontritkulás megelőzésre egy ilyen nyugdíjas csoportot, és nagyon szépen működik és járnak, és természetesen az ő tornájuk egy sokkal jobban összeállított és inkább csak gyógytornának nevezhető.

Tehát így állunk most. Az igazi értékelés 2004. december 15-én, most pedig a szóbeli szerződés a résztvevőkkel. Most ez az érdekes, ha ezt összeadjuk, körülbelül 80 fő körül van. Ezek csak a törzstagok. Amikor jön a tavasz és a lányok jobban fogyni akarnak vagy bármi más, akkor van amikor nem férünk a tornateremben, hanem egyszer már elmentünk, van ilyen honvédségi művelődési ház, HEMO-nak rövidítjük mi, még fönn, a színpadon is voltunk már, annyian voltunk. Ugye ez mind időszakos. Tehát ősszel vannak többen, tavasszal, ugye van a karácsonyi ünnep, akkor mindenkinek van épp elég baja, akkor nem, de mindig vannak olyan csapódott egyének. Szívesen látjuk őket, szeretjük, mert ebből a csapódott egyénekből mindig egy-kettő törzstaggá válik. Úgyhogy, ezért nagyon jó.

Itt látjuk, az előző vetítésen láttuk, hogy milyen a javulása. Ugye ezt már a kolléganő mondta, hogy ezeket a lányokat nem csak évente szekálom, hanem háromhavonta is van olyan, hogy vizsgálat, vizsgálat. Tehát van súlymérés, van vérnyomás, szeded-e a gyógyszert, milyen gyógyszert szedtél előtte. Tehát tulajdonképpen az útjuknak a követése, hogy a javulásuk mennyire látható. Érdekes dolog, hogy itt sokkal jobbak a nagytarcsai átlagok, mint a misszió összese. Én azt gondoltam, hogy ez azért van, mert ugye ott az első 20 lány, az egy válogatott volt, ahol sokkal több volt a gyógyszer, sokkal több volt a probléma, és ezáltal a javulás is nagyobb százalékban jelentkezik, de majd meglátjuk, amikor 2004, tehát most a végén lesz egy ilyen értékelés.

Érdekes dolog, hogyha a programnak a hasznosságát megnézem másképp, tehát nem csak ilyen százalékokban. A gyógyszercsökkentésnél, mindenkinek, amikor kezdtük, odaírtuk, hogy milyen gyógyszereket szed. Most a végén, ezt is évente követtük, most a végén mindenkinek meg fogjuk nézni, mert nagyon sok mozgásszervi volt, emésztőszervi, hipertóniás, diabéteszes és a többi, nem az inzulinelhagyásról van szó, hanem arról, hogy mi van még ezen kívül, amit el lehet hagyni, mert az egészsége javul, és mindenkinek odaírtuk milyen gyógyszert szed, mennyi a költsége. Egy átlagban havi költséget próbáltunk kiszámolni, és annak majd most lesz az értékelése, hogy na ebből mennyi. Most, amit megnéztünk a védőnővel, a prevenciós aktivistával, körülbelül a legkisebb az a 3 000 Ft/hó, ami nekik már a haszon. Ha csak ezt ráfordítja arra, hogy most fizet a gyógytornáért vagy ezekért, már megéri mert nem gyógyszerre költi, de hát nem kell neki ennyit fizetni, szó sincs ilyenről. Érdekes dolog, hogy akivel találkozom tornán, azt nem látom a rendelőben. Ez nekem nagyon jó. Nem panaszkodik, mert ugye mi van? Én ülök az asztal egyik oldalán és a beteg panaszkodik, mert hogy kövér vagyok, mert fáj a fejem, mert nem jó a gyógyszer doktornő, én felírom a pirulát, én szomorú vagyok és hízom, ő meg ott és hízik. Na, ez a kettő dolog így nem ment. Innentől, ugye, ahogy ez beindult, nagyon jó dolog, hogy nem jön a rendelésre. Ott megkérdezem hogy van, jól, fáj egy kicsit a térdem. Ez egészen más, minthogy mindig ott ült a rendelőben. Volt 3–4 olyan hölgy és 1 férfi, akivel igen-igen komoly gondjaik voltak, és most igazából… és a szakrendelésen.. ugye látom a Fürkészen a nyomát, hogyha hozzám nem jön, mert nem mer, ilyen nincsen, de akkor hogy nem megy-e máshová. Nem megy máshová sem. És a másik, hogy egészségesek és jól vannak, és ami aztán pénzbe nem igazából fejezhető ki.

A háziorvosnak a szerepe ebben a programban. Hát nagyon sok dolgom van vele. Aktívan szervezni kell, utána kell menni, mert azért ne higgyétek azt, hogy ez csak úgy működik, hogy mert egyszer bejött…, van amikor kétszer nem volt, akkor már szólni kell, hogy hol vagy Marika, mert hiányoltalak, vagy hiányoltunk, mert ez csoportmunka, ugye nem én. Tehát oda kell figyelni ezekre az emberekre és bíztatni, dicsérni kell őket, amit mind a három gyógytornász és a dietetikus is nagyon jól csinál. A programvezetőként, és ugye minden csoportnak van egy vezetője, és nem árt, hogyha a résztvevő, a két ápolónő, asszisztensnő meg az orvos, mert a mi életünk sem olyan ám, hogy olyan nagyon egészséges lenne. És ez valahogy úgy jó is a dolog, mert a doktornő odajött tornázni, vagy az ápolónő, persze nem kötelező, természetesen. Támogatnia kell a háziorvosnak a csoportot abban is, tehát a dietetikust, hogy hogy csinálja, mi a visszajelzés, meg kell beszélni és egyeztetni kell. Gyógytornászt, masszőrt, pszichoterápiát, tehát a releaxált autogéntréninget, hogyha csinálják. Ha netalántán van a lányok közül, akinek ötlete van még, hogy na, mit kéne ebbe belehozni doktornő, azt figyelembe kell venni, és ha lehet, akkor meg kell valósítani. Nem egy-két ilyen jó ötlet volt már.

Az életmód automatikusan változik. Tehát, ha már valaki veszi a fáradtságot, hogy megkeressen, el kezdje, azokkal is van azért gondunk, de a misszió nagyon jó szakembereket biztosít, nagyon érdekesek az előadások, hanem az iskola vezetőségével kell egyeztetni, óraszámot kíván, tehát, hogy legyen óra.

Ezt nem ismétlem, hogy milyen témakörök vannak.

Ez is, tudjuk, hogy most 8 725 a gyerekeknek a száma. Itt szerencsére az én feladatom a faluban az iskolaorvosi dolgokban nem annyira nagy, nekem vannak rendes előadásaim, amit meg kell tartanom, szexuális felvilágosítás, dohányzás, drog, stb., de más ahogy én tartom, és más, ahogy azt a drog szakember tartja. Na most, ha két szemszögből hallja a gyerek, az nem éppen baj, hogyha az iskolának az óraszáma ezt eltűri.

Aztán mi a faluban tudtuk, hogy például az elhízás nálunk gond, egészséges táplálkozás, dohányzásra figyelés, akkor azt a témakört egy kicsit jobban elővesszük és jobban vezetjük, jobban odafigyelünk, de csak ennyi.

Na, hogy mit kapunk mi ezért? Tehát a háziorvos mit kap ezért és a prevenciós aktivisták. Ha órát adok vagy foglalkozást vezetek, akkor természetesen megvan az összeg, amit megkap érte az ember, az előadásokért, stb., tehát még hogyha a Misszió Világába, újságba cikket írok, még azért is. A prevenciós aktivista egy bizonyos összeget kap havonta, ami neki a munkájának a kiadásait és egyáltalán, a fáradtságait téríti. Ez a kisebbik, a nagyobbik az, ami a megtakarításból adódik. Tehát, ha én ha jól dolgozom, ha tényleg úgy csinálja az ember a dolgát, ahogy az elő van írva, tisztességesen, becsülettel, lelkiismerettel, akkor megtakarítás van. A megtakarításnak a szétosztása, mármint amit háziorvosok egymás között szétosztunk, annak van egy százaléka, ami azt fejezi ki, hogy prevenciót hogy csinálom. Tehát ha én jól csinálom, jó a szűrésem, a gondozásom, a betegnek a mortalitása és morbiditása az jelzi vissza, hogy ez nem csak egy adminisztráció, akkor nekem a megtakarításba ez egy bizonyos összeget jelent, amiből én a munkatársaimnak tisztességesen tudok adni. Tehát ez az anyagi motivációja.

Összefoglaló. A misszió úttörőmunkája, mint új és kísérleti kezdeményezés, sok nehézséggel kell, hogy megküzdjön, nem egy könnyű dolog. A misszió munkájában résztvevő háziorvosok mindennapi tapasztalata és az érintett nem 120 000, hanem 240 000 lakos általános egészségi állapotának javulása igazolja a végzett munka eredményességét. Az igazi pozitív változás azonban csak 8–10 év múlva jelentkezik hangsúlyosabban. Ezért azért érdemes lenne dolgozni mindannyiunknak.

Köszönöm szépen a figyelmeteket.

Dr. Dietz Gergely háziorvos: Tisztelt Kollégák! Tisztelt Hallgatóság! Az irányított betegellátási rendszerbe csatlakozott háziorvosnak számos többlet adminisztratív kötelezettsége van. Tulajdonképpen ezeket az OEP írja elő, és bár ez az információ számunkra a Fürkész rendszeren keresztül is igen használható információ, de ezt mégis csak az OEP szükségletei szabályozzák, és az OEP írja elő, hogy mi ez. Korábban is volt kötelező jelentés és adatszolgáltatás, azonban 2005. májusától egy teljesen új rendszer alakult ki az OEP igényeinek megfelelően ez három kötelezően küldött fájlból áll, ezt minden hónap végén, illetve a következő hónap elején az előző hónapról kötelező elküldenünk. Tulajdonképpen, technikailag ennek a létrehozása nem egy akkora probléma, ezt mindjárt be fogom mutatni, azonban ezek az adatok, ez az adathalmaz igazából számos olyan mutatónak, gondozási, szűrési, rizikószűrési mutatónak az összesítése, amiből tényleg egy komoly munkát lehetne a betegsorsok követése során művelni. A szolgáltatott adatok nem csak a tényleges betegforgalmi adatokat tartalmazzák immár, hanem minden egyes alkalommal minden egyes diagnózis továbbításra kerül és minden szűrés és minden rizikótényező bekerül a jelentési programba. Mint mondtam, ez a jelentés egy pár másodperces munkával elkészíthető, egy-két gombnyomás a számítógépen, és akinek megfelelő szoftvere van, az tudja, hogy igazából ez nem egy komoly munka, máris elküldhető ez a jelentés lemez vagy akár interneten keresztül is. Ez először a misszió, illetve az adott szervező informatikai központjába kerül, ahol kerül feldolgozásra, majd pedig az OEP megkapja az előírt határidőre, amire egy igen szűk határidő van, tehát komoly munkát kell az informatikusoknak is végezniük.

Tulajdonképpen, ami problémánk támadt evvel az OEP által előírt kötelező jelentéssel, ez négy mezőbe osztható, az egyik legfontosabb probléma a diagnózisok keresésénél merült föl. Talán, akinek egy szem diagnózisa van, ott még ez a probléma még nem is látszik meg, hiszen aki egy tüszős mandulagyulladással érkezik, azt kisebb-nagyobb nehézségek árán a fél--csonka BNO táblázatunkból kikeresgélve egy plusz 2–3 percet rászánva az ellátási időből, megtalálhatjuk és korrektül le is írhatjuk. A krónikus betegeknél azonban már itt látszik a probléma, hogy vajon mi kerül a krónikus betegségek közé, mi számít a gondozás közé, erről egy picit később szólok. Azonban, hogyha már több diagnózissal, egy ténylegesen rendszeresen visszajáró betegről van szó, ez máris számos probléma forrása. Először is, a fődiagnózist a gép automatikusan választja ki, igazából egy ilyen halmazból nem biztos, hogy az elsőnek ott szereplő hiperlipidémia lenne a fődiagnózis. Hogyha emellett még teljesen véletlenül a gondozáson megjelent betegnél egy interdigitális mikózist is felfedezek és ezt aktív betegséggel a szabályok szerint én kódolom is, máris itt a következő probléma, hogy ez lesz az elküldött fődiagnózis, ami nyilvánvalóan a gondozás értékét csökkenti és rontja. Tehát ez egy komoly probléma, és nem jön ki az, hogy mennyi munkánk van azzal, mire kiválogatjuk ezt a számos diagnózist BNO táblázatból.

A másik probléma a továbbküldéssel merült föl. Ez is egy új kezdeményezés, hogy az ÁNTSZ kódját is a célintézménynek föl kell tüntetnünk, amivel még nincs is probléma, hiszen tudni kell, hogy hová küldtük a beteget, de a másik újdonság, hogy a BNO kódot is tüntessük fel. A BNO kód feltüntetésének az a problematikussága, hogy nagyon sok esetben a beteget, amikor elküldjük az adott vizsgálatra, még nem tudjuk, hogy mi az igazi betegsége, tehát egy vélt diagnózist tüntetünk föl, ami például egy ulkusz is lehet, hogyha gyomortükrözésre küldöm a betegemet, és nem is biztos, hogy kiderül az, hogy ez volt neki valójában, de viszont az OEP jelentésbe ez bekerül. Ez egy olyan plusz adatnak látszik, ami hamis, csal, nem követi a betegnek az adott sorsát és felesleges időkeresés ismételten. Ugyan az ÁNTSZ kódot segít egy kereső adatbázisból földobni a program, de ez plusz munkának látszik.

A harmadik újdonság az az, hogy minden receptre kötelesek vagyunk felírni a BNO kódot, ezt inkább csak megemlítem, mert a krónikusan visszajáró betegeknél a program segítségével ez villámgyorsan megy, megjegyzi az előző BNO kódot, rögzíti, és tulajdonképpen plusz munka ebből nem adódik csak annál a betegnél, aki akkutan jelentkezik és az első gyógyszerét kapja meg, illetve hogyha esetleg változtatok a diagnózisokon vagy a gyógyszereken.

A negyedik probléma, ami a legkomolyabbnak tűnik számomra, ez az előbb is említett krónikus betegség és gondozás. Tulajdonképpen, hogy áll össze ez a gondozás? Van ugyan gondozási jelentésünk, ami a gondozásba vett beteget, tehát a gondozásba vétel időpontját, a gondozási diagnózist és a gondozás jellegének változását rögzíti. De hogy hányszor, hány formában hívtam be a beteget, hányszor foglalkoztam vele, esetleg felfedeztem olyan új rizikótényezőket, amit kezeltem, ez nem rögzíthető. Ugyan látható, hogy az ellátás okaként az OEP szabvány szerint van egy gondozás, de ez nem használható kód, ezt feljövő hibaüzenet miatt nem is lehet használni. Csak azt jelzi, hogy már gondozás alá van véve a beteg, hát a krónikus betegséget kell nekem használnom, ami egyáltalán jelzi, hogy ez egy gondozott beteg, vagy ne adj’ isten hathavonta jelenik meg a rendelésen és úgy viszi el a gyógyszerét.

Tulajdonképpen ez nem is csak nekünk nagyobb gond, hanem az OEP célkitűzéseivel is kifejezetten ütközik, ugyanúgy, mint az informatikusok, akik a misszióban ezt feldolgozzák, azok számára is igen nehéz eldönteni, hogy az ott szereplő I10-es kód az vajon gondozás, tényleges betegellátás vagy csak egy hathavonta beérkező beteg, ennek komoly informatikai problematikussága van.

Én tulajdonképpen azt mondanám, hogy a nagyon sok negatívum között az egyetlen igazi pozitívum az lehetne, hogyha már ezt a sok adatot többletmunkával rögzítjük és úgyis átfut az informatikusok kezén, akkor a Fürkész rendszerbe beépítve az OEP-nek a tekintélyes hathavi lemaradását megelőzve friss adatokhoz juthatunk a betegekről, ütköztethetjük a ténylegesen kiváltott recepteket a felírt receptekkel akár, szóval számos olyan információhoz jutunk, ami a korábbi jelentésekben nem szerepelt. Mindenesetre, maga a jelentés elkészítése nem teher, és az adminisztrációt is egy magára adó háziorvos megteszi önmagától is. Ami plusz tehernek látszik és ami plusz teher, az igazából az OEP nem kellően definiált és időnként önmagával ellentmondó igényei miatt adódik.

Még egy észrevételem van. Ez az, hogy a BNO rendszer nem igazán alkalmas a háziorvosi tevékenység rögzítésére, ez egy durva betegségközelítő rendszer és az általam végezett tevékenységet, legyen az egy fülmosás, legyen az egy infúzió, legyen az egy EKG, nem tudom rögzíteni. Ami a járóbeteg ellátásnál már kötelező, a WHO kódolás, igazából az sokkal jobban követné a háziorvosi tevékenységet, persze ez jelen pillanatban előreláthatatlan hatalmas enormis plusz munkát és betanulást tenne szükségessé. És hát még egy tanács, hogy a szoftverválasztáskor legyünk körültekintőek. Ez annyira igaz, hogy van olyan háziorvosi program, ami a jelentést nem készíti el, van olyan program, ami szerint következetesen február 31 napos, ugyanígy szeptember is, ezáltal a jelentés nem értékelhető és az OEP ezt visszadobja. Ha pedig visszadobja, akkor nem csak az adott háziorvos szenved, hanem az egész irányított betegellátási rendszer kap egy mínusz pontot, és bizonyos hátrányai ennek mindenképpen vannak. Ráadásul, sokban segíti a munkánkat, ha automatikusan kitölt a program helyettünk.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Dr. Kertai Aurél: Köszönöm szépen az előadást. Hát ennek a kritikái az OEP jelentésekhez tökéletesen meg lettek fogalmazva. Kezdetben soha nem értettem azt, hogy mint említetted is, hogyan lehet megmondani, hogy most a diabéteszét gondoztam aznap vagy a hipertóniáját, mert csak egyet lehet jelenteni. Ezek ilyen sajátos hiányosságok.

Egy kérdést szeretnék feltenni, hogy a protokollok, amiket az IBR-ek saját maguknak kialakítanak, azok mért nem egységesek más irányított betegellátási rendszereknél egymással? Mért nem azonosak? Mért vannak különbségek? Vannak bizonyos olyan szakmai protokollok, aminek mindenütt egyformának kellene lenni?

Dr. Dietz Gergely: Tehát az ajánlások, vagy a szakmai ajánlások, vagy kindline-ok vagy nemzetközi kindline-ok azok általános érvényűek, nem veszik tekintetbe a helyi viszonyokat, a helyi humán erőforrás képzettséget, számot, felszereltséget ez mondjuk egy asztmánál már nagyon lényeges, hipertóniánál mondjuk nem, de hiperlipid protein… igen, nincsenek tekintettel a költségtényezőkre és nincsenek tekintettel betegpreferenciákra sem. Azok a protokollok, amit a helyi használatra csinálunk, amire már nem az van ráírva, hogy mi a jó úgy egyáltalán és milyen 2 000 gyógyszer közül bármelyiket lehet adni, mert végül is bármelyiket, hanem azt mondja, hogy mi itt a mi tapasztalataink, lehetőségeink szerint ezt meg ezt meg ezt. Ez mindennel így van, a beavatkozásokra vonatkozóan, diagnózisra és prevencióra vonatkozóan is. Ezzel együtt, mi törekszünk arra, saját magunk fogalmaztuk meg, hogy legalább az irányított betegellátásnál, ahol például költségtényezőkkel is számolunk. Mi például kiszámoltuk, nem mutattam meg meg nem fejtettem ki, hogy mennyit spórolnánk, hogyha az ACEgátlók közül ezt vagy azt, jót, tehát nem azt, ami olcsóbb, hanem azt, amiből van több verzió és mondjuk ugyanaz a gyár gyártja, nem alsótanganyikai, hogy mennyit spórolnánk, és ebből esetleg mi vennénk vérnyomásmérőket és azt kölcsönöznénk, tehát értelmesebben költenénk el ugyanazt a pénzt. De nálunk igenis számítanak a költségek, például ezért. De mi szeretnénk az irányított betegellátáson belül a mi protokolljainkat egymáshoz közelíteni, hogy összehasonlíthatóvá tegyük a teljesítményünket is. Tehát ez ugyanolyan, mint minden az életben, hogy meg kell tapasztalni, komolyan kell csinálni, és akkor rájön az ember, hogy hogyan lehetne ezt jobban vagy egyszerűbben csinálni, de akkor is ragaszkodnánk ahhoz, hogy helyi protokoll legyen.

Dr. Kertai Aurél: Köszönöm szépen. A végén csak egy összefoglaló megjegyzést. Tehát itt az informatikával a jelentéseknél gyakorlatilag az egész rendszernek a főbaja az OEP-nek a lassúsága. Ez az én megjegyzésem, és hogyha ezt oldanák meg először, az igazi betegellátás megszervezésében, hogy akár egy online módszer legyen, elektromos vényfelírás vagy bármi, és akkor már automatikusan megoldódnak a párhuzamos betegvizsgálatoknak, a laborkéréseknek és az információkeresésnek a problémái. Remélhetőleg azért előbb-utóbb eljutunk ide a jövőben. Nagyon szépen köszönöm az előadásokat, és köszönöm, hogy elvállalták az előadásokat. Köszönöm a részvételt, befejezzük a konferenciát. Köszönöm.

04.10.29.

Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Szekció
konferenciája

Dr. Kertai Aurél a MOK Háziorvosi Szekció elnöke:

 Kedves kollégák, örömmel üdvözlöm Önöket a jelen megrendezésre kerülő kongresszuson és megkérem a kongresszus levezető elnökét, Dr. Kalabay László professzor urat, hogy kezdje meg a kongresszus levezetését.

Dr. Kalabai László egyetemi docens (SOTE):

Sok szeretettel üdvözlöm a kerekasztal résztvevőit, meghívott vendégeinket, a szervezőket és minden kedves hallgatót. A kerekasztal címe, Alapellátási kerekasztal az aktuális egészségügy politika tükrében, örökvényű. Ha az aktuális, mint a szó, szerepel a címben, akkor ez mindig aktuális lesz. Amikor a kerekasztal elnöki posztjára mfelkérést kaptam, - azt hiszem, három hónappal ezelőtt volt, nem gondoltam volna, hogy ennyi változás történik az egészségügyben. Nem tudom, Szervező Úr egyetért-e velem, lehet, hogy ő gondolta volna talán, én semmiképpen sem. Új kormánya, új miniszterelnöke van az országnak, az egészségügyi miniszter személye is megváltozott. Sok változás történt, van készülőben meglátjuk, hogyan alakul a jövő. Ezért is hívtuk össze az alapellátás, és nagyobb körben az egészségügy különböző területeinek képviselőit.

Úgy terveznénk a kerekasztalt, hogy először a Szervező Úr tart bevezetést, utána meghívottaink kapnak szót egymás után, a kivetített sorrendben. A sorrend véletlenszerű, nem fontossági sorrend. Utána kerülne sor az elhangzottak megbeszélésére, diszkussziójára.

Köszönöm szépen.

Dr. Kertai Aurél: Köszönöm szépen a megnyitóbeszédet, és akkor elmondanám, hogy én mire gondoltam, és tényleg azért, hogy az aktuális helyzetnek megfelelően, hisz amikor ennek elkezdtük a szervezését, akkor ez valamikor még áprilisban volt, hát ottan akkor egészen más problémák voltak. Kezdődött a területi ellátásszervezéssel, annak a problémája, amit a háziorvosok szempontjából éreztünk, hogy az egzisztenciális veszélyeztetettség állapotába került volna a háziorvos, hogyha az létre jött és megszavazta volna a Parlament. Aztán az közben kicsit változott, akkor lett belőle egy másik, háziorvosok szempontjából az sem volt egy jó dolog semmilyen szempontból pozitív, de a törvény-tervezetnek volt egy rendkívüli jó hatása az orvostársadalomra, az, hogy egységesítette őket. A tervezet belátható gyengeségei során azért lettek támogatói is, így a MOTESZ meg az Irányított Betegellátók Országos Szövetsége állt ki mellette, hogy ez milyen jó lenne. Aztán az ötlethalmaz a süllyesztőbe került, amint tapasztalhattuk a sajtóból, és maradt a porondon az irányított betegellátási rendszer, egyelőre 2 millió fővel és a tervezet 50 milliós előterjesztése egyelőre úgy tűnik, nincsen a napirenden tartva.

Nemrégiben jelent meg a miniszter úrnak a praxisalappal kapcsolatos tájékoztatója. A praxisalapot a Kamara kezdeményezte évekkel előtt, ez év elején az Alapellátási Munkabizottság létrehozott egy koncepciót, több pontot is tartalmazott ez, és itt a praxisalapnak az egész koncepcióját megfogalmaztuk. Ezt jelentette be a miniszter úr. Az alapelvek jók, de egy gond, hogy a részletes szabályozás nem ismert, és mindig a részletekben vannak a problémák. Januárban bevezetésre kerülne egy olyan jogszabály-tervezet, aminek nincsen meg a jogszabályi ismerete, és kikből lesz az irányítás, kik fogják a praxisalapot irányítani, kik lesznek kuratóriumának, ha olyan fogja irányítani, a tagjai, kikből állnak? A praxisjog akkor tényleg esetleg meg tudna alakulni, mert az állna működtetési jogból és a koncessziós jogból, és ez gyakorlatilag szabályozná a praxisok működtethetőségét, eladhatóságát és esetleges végkielégítéseket. Ez is még nyitott kérdéseket hagy maga után.

Finanszírozásról. A finanszírozás az alapellátásban az tragikus. Folyamatosan nominálértéken csökken. A reálértéken számolva pedig nagyon-nagyon csökken. Vegyük a közüzemi áremeléseket, a gyógyszerek ÁFA-jának a bevezetését, háziorvosi rendelőbe is kell vásárolni gyógyszert. Jelenleg a tavalyi szint megtartásához az Alapellátási Kassza 20%-os emelésére lenne szükség most januártól, hogy ugyanolyan gazdasági feltételekkel tudjunk továbbdolgozni, mint mondjuk egy másfél, két évvel ezelőtt.

A háziorvosoknak és az OEP szerződésnek a problémáját is szeretném azért hangsúlyozni, mert ez a szerződéskötés, amit kötünk az OEP-pel az gyakorlatilag jogszabályokon alapuló diktált szerződés. Nem az OEP találja ki, nem a háziorvos találja ki, hanem a jogalkotó, és akkor gyakorlatilag egy formai, egy kényszerszerződést kell, hogy aláírjunk.

A háziorvosi életpályamodell, illetve az egész orvostársadalom életpályamodelljéből egy pár gondolat: Ezek csak kérdések, amire válaszokat nem tudom, hogy fogunk-e tudni kapni.

Először is, az elvándorlás. Az orvosok egy része jobb kereseti lehetőségek fejében elhagyja az országot tartósabban. Kiöregedik az orvostársadalom. Meddig dolgozzon a háziorvos? Haláláig, vagy míg megrokkanásáig?

Utánpótlás csökkenése. Nincsen, akinek a praxisát továbbadja. Nem vonzó a háziorvosi pálya. Egyetemre jelentkezések csökkennek, azon belül a háziorvosi irányba való képzés is csökken. Üres állásoknak a helyére figyelemmel, annak az okát is azért meg kellene nézni. Kettős dolog lehet, a helyi szociális problémák és a finanszírozásnak a gondja.

A munkaidő betarthatatlansága az alapellátásban is jelent gondot. Itt a központi ügyeleteknek a szervezése talán segítséget jelentene.

És aztán az elvándorlások után most jön a bevándorlás. Jönnek Magyarországra szép számmal a külföldiek, itt a képzési szintjüket – nem megsértve senkinek a személyét – azért meg lehetne kérdőjelezni. Ez vezethet a háziorvosi szakma felhígulásához. Végzés után, új jogszabály-tervezet szerint, rögtön elmehet a praxisba, tudom, hogy idősebb kollégák 30–35 évvel ezelőtt ugyanezt tették, hisz egyetem befejezése után, hogyha valahol volt egy üres állás, elmehetett háziorvosnak, tehát ugyanolyan, gyakorlatilag betegellátási gyakorlat nélkül került ki, de hát úgy érezzük, hogy az elmúlt tízennéhány évnek a háziorvosi képzése, családorvosi rendszer kialakítása az pont az irányban történt, hogy egy végzett, gyakorlattal rendelkező háziorvos tudjon a területen dolgozni. Ezt én egy visszalépésnek tartom, és a háziorvosi szakma felhígulásához vezet. Mi legyen a megoldás? Hát, erre a megoldásra csak nagy hatalmas kérdőjeleket lehet tenni, de van benne pont is, hogy mi az. Egyszerű. Pénzt kell vinni az egészségügybe; megfelelően vonzóvá tenni a pályát, vagyis az orvosoknak a megbecsülését társadalmi szinten kellene valahogy jobban megkapnunk, és itt a társadalmat gyakorlatilag a médiák befolyásolják. Nem lehet tapasztalni, én legalábbis még nem nagyon láttam, hogy valahol, a kitüntetéseken kívül, azt mondják, hogy itt ez a társaság, ez az orvoskollektíva jól dolgozik. Mindig csak a negatívumokat adja ki. Hát ezek a kérdések. Válaszokat a háziorvosi rendszer vár, igaz, hogy egyre csökkenő türelemmel.

Bocsánat, még a befejezés előtt – a következő ábrát legyen szíves. Ezt az ábrát csak azért vetítem föl, hogy az esélyegyenlőtlenségeknek a tipikus példája. Ez mutatja az országnak azon területeit, ahol az egészségügy és a betegellátottság az alsó negyedben van az országos átlagnak. Úgyhogy, hatalmas területek, amik további fejlesztésre szorulnak, és ez már sajnos nem a háziorvosoknak a megoldási lehetőségei közé tartozik.

Köszönöm szépen.

Dr. Kalabay László: Köszönöm szépen a bevezetőt. Valóban rengeteg kérdés merült fel, amire reméljük, hogy legalább néhányra valamiféle irányelvet, valamiféle választ, kiutat mégis lehet pozitív irányban mondani ezen a kerekasztalon. Meg is kérném rögtön első meghívott előadónkat, Beke Éva doktornőt, aki az Országos Alapellátási Intézet szakmai igazgatója.

Dr. Beke Éva: Talán azon a gondolatsoron szeretnék végigmenni, amit Kertai doktor is végigvett. Az ellátásszervezéssel kapcsolatos dolog. Úgy gondolom, hogy valóban szerencsés, hogy ez pillanatnyilag nem valósult meg, elég sok olyan jellegű problémát vetett volna föl ennek a szervezetnek a létrejötte, ami a háziorvosok szempontjából és az alapellátásban dolgozók szempontjából hátrányos lett volna.

A praxisalappal kapcsolatosan: nagyon jó dolognak tartom azt, hogy ha ez a praxisalap megvalósul, de nagyon sok kérdés felmerül, például, hogy ki fogja biztosítani a pénzt, a likviditást a praxisalaphoz? Ez milyen nagyságú összeg lesz, ki fogja működtetni a praxisalapot? Azt tudomásul kell venni, hogy  a praxisalapnak a létrejötte  alapvetően nem az hogy itt egy adásvétel történjen, hanem inkább azért, hogy azok a kollégák, akik nyugdíjba szeretnének vonulni vagy bármilyen egészségügyi ok vagy családi probléma miatt nem tudják a továbbiakban a munkát vállalni, nekik legyen lehetőségük arra, hogy az éppen nem kelendő praxisukat valahová be tudják adni, és ennek fejében egyfajta ellátáshoz juthassanak.

A finanszírozással kapcsolatosan nem tudok mást mondani, mint az utóbbi években a finanszírozás nagymértékben csökkent, devalválódik az egész rendszer, és mindenféleképpen szükség lenne arra, hogy ebbe a rendszerbe pénz kerüljön. Szerény számításaink legalább 8–10 milliárd forintra lenne szükség az alapellátásban ahhoz, hogy az a megfelelő szinten tudjon működni és a mai európai elvárásoknak meg tudjon felelni. Hiszen ha a prevencióra gondolunk, mindenféleképpen szükséges lenne, hogy egyre nagyobb mértékben a prevenció előtérbe kerüljön. A háziorvosoknál pillanatnyilag a prevencióra külön finanszírozás nincs.  Voltak próbálkozások – talán 1997-ben volt az első próbálkozás –, amikor is előírták a háziorvosoknak, hogy milyen prevenciós munkát kell végezni, de ugyanakkor a finanszírozás végül is elmaradt. Tehát kár, hogy a prevenció így ezen a síkon elsiklik, pedig a jövő mindenféleképpen a prevencióban van.

Az OEP szerződésekkel kapcsolatosan, hát valóban kicsit jobb lenne, ha ebben is némi változás történhetne, hiszen nem mindig előnyösek ezek a szerződések az orvosok számára, és ez talán elriasztja azokat, akik a háziorvosi rendszerbe szeretnének bekerülni, és nem biztos, hogy a fiatalok minden esetben felvállalják ezeket a problémákat.

A háziorvosi életpályamodellel és az elvándorlással kapcsolatosan az a véleményem, hogy ha megnézzük a háziorvosi korfát, akkor akár még tíz évvel ezelőtt a korfa az a 40–55 éves korosztály között volt, mára ez lényegesen eltolódott és a 60– és azon felüli korosztály felé tendál egyre jobban. Nagyon sok kolléga van, aki szinte valóban az utolsó percig dolgozik és egyszerűen nem engedheti meg magának azt, hogy kellő időben menjen nyugdíjba, hiszen a nyugdíjából nem tudja azt életszínvonalat biztosítani, amit addig megengedett magának.. Ugyanakkor a fiataloknak pedig nem igazán vonzó ez a rendszer, amely egyre nagyobb terhet ró a háziorvosokra, egyre nagyobbak a követelmények a háziorvosokkal szemben, egyre nagyobb az igény a társadalom részéről is a háziorvosokkal szemben, valamint a felettes szervek részéről is. Hiszen az előbb említettem a prevenciós tevékenység is, nem kis problémát jelent és fog jelenteni, az elkövetkezendő időben a háziorvosoknál. A prevenció megvalósításában nagyon fontos szerepük lenne a szakdolgozóknak, viszont egy háziorvosi praxisban pillanatnyilag a jelenlegi finanszírozásból csak egy szakdolgozót tudnak tartani az orvosok, ez pedig ahhoz, hogy egy jó prevenciós munka valósulhasson meg, mindenféleképpen kevés.

Az üres állásokkal kapcsolatosan: elsősorban azokon a területeken vannak üres állások, ahol szegényebb a régió vagy község és ezért üres a háziorvosi praxis akár már évek óta is. A társadalomnak az összetétele is olyan hogy nagyobb számban fordulnak elő roma közösségek. Nem biztos, hogy a háziorvosok elsősorban ezekben a községekben szeretnék az életüket eltölteni. De azoknak, akik viszont felvállalják azt, hogy ezekben a praxisokban dolgozzanak, esetleg ezekben az üres praxisokban munkát vállalnak mindenképpen egy pluszfinanszírozáshoz kellene hogy jussanak. Ez is talán egy életpályamodellhez hozzá tudna járulni.

A központi ügyeletekkel kapcsolatosan az a véleményünk, hogy mindenféleképpen fontos a központi ügyeletek megvalósítása, a sürgősségi ügyeletekkel történő összekapcsolása, hiszen ez jelenti a jövőt.  Nem feltétel, hogy egy épületen belül legyen az OMSZ-szal, de az OMSZ-szal való közös együttműködésre mindenféleképpen a sürgősségi betegellátás szempontjából szükség van.  A Minisztérium is a pályázataival azt preferálja, hogy ezek a központi ügyeletek létrejöjjenek. A készenléti ügyeletek már az európai uniós elvárásoknak, követelményeknek nem felelnek meg, tehát mindenféleképpen ezeket fel kell számolni, és tulajdonképpen 2005. december 31-éig tudomásom szerint meg is kell szűnniük.

A külföldi orvosokkal kapcsolatosan majd a „jövő zenéje” lesz, hogy hogyan alakul az országban a helyzet Hogy tudjuk megtartani az orvosokat itthon, hiszen a magyar orvosok nagyon jól képzettek és Európában, különösen én úgy láttam, hogy Angliában nagyon nagy a kereslet a magyar orvosok iránt.

Azt hiszem, hogy Kertai doktor főbb gondolatain próbáltam végigmenni, és ezeket egy kicsit a saját szemszögemből interpretálni. Amit még hozzá szeretnék tenni, hogy problémát jelent a szakképesítés megszerzése, és itt szóba került az, hogy visszatérnénk ahhoz a rendszerhez, ami volt évekkel ezelőtt, hogy az egyetem után valaki rögtön elmehet háziorvosnak. Mi ezt nem így képzeljük el, mindenféleképpen a rezidensi rendszert fenn kell tartani, hiszen az európai elvárásoknak ez felel meg, de úgy gondoljuk, hogy egyfajta „részállású rezidentúra” mellett lehetne munkát vállalni a fiataloknak. Ez feltételezi azt, hogy továbbra is a képzésben részt vesznek és ennek a képzésnek a végén ugyanúgy szakorvosi vizsgát, licencvizsgát kell tenni, mint a jelenlegi rendszerben. Tehát nem szeretnénk, hogy a háziorvosi rezidensi képzésben visszalépés történjen..

Köszönöm szépen.

Dr. Kalabay László: Köszönöm szépen a beszámolót. Át is adnám a szót akkor Kőrösi László főosztályvezető-helyettes úrnak, az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól.

Kőrösi László: Köszönöm szépen a szót. Én is választanám azt az utat, hogy szekcióvezető úr szavaira reflektálnék, különösen külön előadásanyaggal én sem készültem.

Az OEP részéről, úgy gondolom, hogy itt elsősorban a finanszírozás az, ami minket érint és Önöket is leginkább ez érdekli részünkről. El kell mondjam, hogy amik itt előzőleg elhangzottak, ezek nem teljesen pontos hivatkozási alapok. Finanszírozás az elmúlt években hál’ istennek nem csökkent, legalábbis nominálértékben, reálértékben viszont nyilván lehetnek elmaradások. Sajnos nem csak a háziorvosi finanszírozásra igaz, hanem az egészségügy teljes finanszírozását érintheti, hogy az elmúlt időszakban, elsősorban itt a 2004. évet kell figyelembe venni, tehát nem sikerült annyi pénzt beletenni a kasszába, mint amennyit szerettünk volna, talán a 2005. év javulást hozhat. Mindenképpen egy inflációkövető növekménnyel számolunk, de talán efölött is sikerül néhány százaléknyi pluszforráshoz jutnia az egész alapnak, ezen belül a háziorvosi ellátás, reméljük, hogy több forrást kaphat.

A finanszírozás lényegi elemeiben változás valószínűleg nem lesz jövő évben, tehát nem fog bekövetkezni az, amire tavaly ígéretet kaptunk, hogy a finanszírozás egyik eleme tényleges teljesítményhez kötődjön, ez most már majdnem biztos, hogy nem fog jövőre megvalósulni; tavaly került bevezetésre, inkább az év elején a háziorvosi szolgálatok tételes betegforgalmi jelentése. Ez gyakorlatilag egy olyan lehetőség, amely már Önök előtt is nyitva áll, viszont jelenleg még ez egy opcionális dolog. Tehát arról van szó, hogyha Önök a havonta elvégzett teljesítményükről, illetve a napi tevékenységükről egy meghatározott rekordkép alapján jelentést küldenek az OEP felé, és erre előzőleg külön szerződést kötnek, akkor megtehetik, hogy havonta leadják a jelentésüket és ezért némi pluszfinanszírozás jár. Ez az a rendszer, ami hogyha széles körben elterjedne, alapot biztosíttatna arra, hogy legalább a finanszírozásnak egy része valódi teljesítményelvű finanszírozás legyen, ugye amit most teljesítménydíjnak hívunk, valójában semmi köze a teljesítményhez, ez a bejelentkezettek létszáma alapján egy normatív finanszírozásnak felel meg valójában.

Fontos tétel még a 229/2001-es kormányrendeletben definiált eszköz és ingatlan támogatás. Elterjedt korábban ezzel kapcsolatban olyan pletyka, hogy esetleg ez a rendszer megszűnne, jelenleg nem tudunk arról, hogy bárki is meg akarná ezt a rendszert szüntetni, tehát jövőre várhatóan a jelenlegi formájában fog továbbélni a rendszer.

Prevenció. Prevencióhoz vissza kell mutassak az előbbi gondolatsorra, tehát a tételes betegforgalmi jelentéshez kötődne valamilyen formában ez a prevenciós tevékenység, külön díjazás is ahhoz kötődne, tehát az, hogy prevenció, teljes körben a háziorvosi kasszában, erre külön tételként megjelenjen, biztos, hogy nem járható út, tehát most már annak lehet lehetősége, hogy tényleges prevenciós tevékenységet finanszírozzon az OEP valamilyen formában. Ahhoz önmagában kevés, hogy egy rendelet vagy bármi előírja a háziorvosok részére, hogy ezt a prevenciós tevékenységet végezzék is. Igenis, tehát ennek valamilyen formában személyhez kötötten meg kell jelennie, hogy prevenciós tevékenységet végez, de konkrétan ilyen és ilyen prevenciós tevékenységet ilyen és ilyen biztosítottaknál.

Praxisalap, ami nagy kérdés. Ehhez igazából az OEP-nek sok köze nincs, nem is volt és nem is hiszem, hogy lesz. Alapvetően maga a praxisalap a működtetési jog adásáról és vételéről szólna, talán az Egészségügyi Minisztérium illetékesei, akik ezzel kapcsolatban bármilyen konkrétumot tudnának mondani. Jelenleg ők nincsenek közöttünk.

Én köszönöm, igazából ezeket a gondolatokat fűztem volna hozzá, hogyha bármilyen kérdés vagy konkrét felmerülő probléma van, azzal kapcsolatban is szívesen állok rendelkezésükre.

Dr. Kalabay László: Köszönöm szépen a rövid de annál tömörebb beszámolót. Tovább is adnám a szót Hazay Balázs doktornak, aki a Magyar Orvosi Kamara Foglalkozás-egészségügyi szekciójának az elnöke.

Dr. Hazay Balázs: Köszönöm szépen a meghívást. A múlt ismerete nélkül a jelent nem tudjuk értékelni. Szeretnék beszélni egy pár szót a múltról.

1992-ben kezdtük előkészíteni azt a folyamatot, hogy az OEP által finanszírozott területről leválva, a foglalkozás-egészségügy egy másfajta finanszírozásra térjen át. Az alap kiindulásban szerepelt a „kinek az érdeke” elve.  A munkáltató érdeke az, hogy olyan emberek dolgozzanak, akik a tevékenységet egészség károsodás nélkül tudják végezni. Az orvosnak az érdeke, mivel ebből él, hogy a munkavállalókat olyan ellátásban részesítse, munkáltatói megelégedéssel, hogy ők optimálisan tudják elvégezni munkájukat. Az államnak érdeke kiszállni a finanszírozásból de érdeke az is, hogy a munkáltatók által elvállalt feladatok teljesítése megtörténjen. A fentiek alapján kézenfekvő, hogy ezt a tevékenységet a munkáltatónak kell fizetni.

1995-ben 800 főállású üzemorvos kikerült az „utcára” megszűnt az állása, az OEP finanszírozása. De megjelentek a XCIII/1993-as mukavédelmi törvény végrehajtási utasításai. A törvény szerint minden munkáltatónak, minden munkavállalóra kötelező foglalkozás-egészségügyi ellátást kell biztosítani. A végrehajtási utasítások ezek mikéntjét szabályozzák.  Tulajdonképpen a foglalkozás-egészségügyi orvosok nem kaptak rendelőt és nem is kértek. Nem kaptak műszereket és nem is kértek. Egy olyan kényszerpályára voltak állítva, hogy saját erőből kellett a vállalkozásaikat létrehozni. De megvolt a piac, ott volt az a lehetőség, hogy minden munkáltatónak igénybe kell venni a szolgáltatást. Gyorsan fölálltak a szolgáltatások és elkészítettük az úgynevezett fejkvóta rendszert. A fejkvóta rendszer olyan számításon alapult, hogy az egészségügy egy kis területén tisztességes orvosi bérek alakuljanak ki, és tisztességes háttér, egy olyan háttér, ahol megfelelő munkát lehet végezni, színvonalas munkát. Naiv elképzelések. Hihetetlenül naiv elképzelések. Eltelt 9 év, mert 1995-ben lett bevezetve, és mi a mai valóság? Mások is meglátták ebben az üzleti fantáziát, itt lehet pénzt keresni, lehet pénzekhez jutni.  És akkor teljesen jogosan, mert nem volt annyi üzemorvos, hogy a mintegy 3 millió munkavállalót ellássa, elkezdődött a tömeges szakorvos képzés. 3 év alatt mintegy 1 500 orvos szakvizsgázott. Én azt hiszem, a magyar orvoslás történetében ilyen szakvizsgáztatási teljesítmény még nem fordult elő. Nem akarom méltatni, hogy a tisztelt kollégák, hogy szerezték be az igazolásukat, hogy főállású tevékenységben hány évet töltöttek el ezen a területen, de a lényeg az, hogy szakvizsgára bocsátották őket.  A fejkvóták mértékét tárgyaló Érdekvédelmi Tanács albizottsági űlésein résztvettem. Ezen a következő megállapodás történt a kormány, a munkáltató és a munkavállalói képviselőik részéről: Az 1. számú mellékletben lévő fejkvótát kell alkalmazni, magasabb összegben is megállapodhatnak, ha a körülmények ezt indokolják.

Azt a szövegezést amire kezet fogtunk megváltoztatták  A következőképpen hozták ki: Eltérő megállapodás hiányában az 1. számú mellékletben lévő fejkvótát kell alkalmazni.

Ez megváltoztatta a korábban már vázolt törekvéseinket.  Miért? A munkáltató ebben a pillanatban azt vette észre, hogy ő versenyeztethet, és a referenciákkal nem rendelkező szolgálatok közül nyílván azt választotta, aki a legalacsonyabb ajánlatot tette az összegre, vagy a személyes kapcsolatok döntöttek.

A munkáltató megkapta az ajánlatot az ellátás összegére mire közölte, hogy a kollégája ennél olcsóbban vállalkozik. Nyilván erre gondolkodóba esett és mivel félt, hogy nem ő kapja az üzletet ő mégolcsóbbá vált.  Egyik nagyobb városunkban ahol az önkormányzati dolgozók mintegy 6 200-an vannak az őket ellátó orvos felhív, hogy egy tisztelt kolléga, az ellátásért 1 500 forintért vállalná míg ő ezt eddig 3800 forintért csinálta. Az önkormányzat meg van elégedve a munkájával, de kevés a pénze és nem tud ennyit fizetni ezért félő, hogy az 1500-as ajánlatot választja. Ugye milyen szépen degradáljuk saját magunk az orvosi munka értékét?   Az Orvosi Kamara foglalkozás-egészségügyi szekciója kezdeményezésére minden évben a díjtétel-egyeztető bizottság javaslatára az Orvosi Kamara elnöksége ajánlást tesz a fejkvóták nagyságára. Ez tulajdonképpen az 1995-ben létrejött kormányrendeletben szereplő áraknak az infláció mértékének megfelelő emelése a szinten tartás érdekében. 20004-ben ezek az összegek A kategóriában 16 000 forint évente, B kategóriában 13 500 forint, C kategóriában 10 500 forint, és D kategóriában 8 000 forint.  Ehelyett ez a kolléga 1 500 forintot ajánlott ezeknek az ellátására. Van olyan pályázati anyagunk, amiben a tisztelt kolléga 800 forintot ajánl a fejkvótára. Kérem szépen, ez az a terület, amikor az orvosoknak nincs jogalapjuk rámutogatni az OEP-re, az államra, a miniszterre, hanem itt egymásra kell mutogatni. Hogy ki csinálja ezt? Hogy élünk mi? Igaz, kényszerhelyzetben egzisztenciális okok miatt. De tulajdonképpen én azt hiszem, hogy itt ha az orvosok között nincs egy olyan összefogás, akkor ennek a tevékenységnek a súlyos degradálása következik be. És ez mit okoz?  Óriási színvonalvesztést! Tegnap a foglalkozás-egészségügyi konferencián, ahol mintegy 170 ember vett részt, elmondtuk, hogy fontos dolognak tartjuk a minőségbiztosítási rendszer kiépítését a szolgálatoknál. Ez bizony sok  pénzbe kerül, de a fejkvóta rendszerbe ha betartjuk, ezek fedezete  benne van. És benne van a tisztességes bér és vonzatai, a rendelő fenntartási költségei, a tovább képzés, az utazás, az ügyvédi, banki költségek és minden ami szükséges a színvonalas ellátáshoz. a. Itt nem mondhatja azt az orvos, hogy én nem tudom ebből kihozni. Ki tudná hozni, de természetesen 1 500 forintos fejkvótából nem tudja kihozni. Tehát tulajdonképpen szükség lenne egy olyan összefogásra, elsősorban megyénként megszervezve a foglalkozás-egészségügyet, hogy megfelelő színvonalon lehessen ezt végezni.  Az üzemorvoslás olyan terület lett a pénz miatt, ahol kétharmad része résztevékenységként végzi azt.  Szakmailag nehéz elismertetni és elfogadtatni egy olyan területet, ahol kétharmada részállásban csinál egy szakmát és csak egyharmada főállásban. Én mindenképpen azt mondom és azt kell képviselnem, hogy előnyt kell élveznie a főtevékenységben végzőnek.  Minden szakorvosnak lehetősége van választani, mit akar végezni főtevékenységként.  De mindenképpen szükség van a résztevékenységként dolgozó üzemorvosokra.  De a résztevékenységet megfelelő színvonalon, tisztességgel kell elvégezni és nem lehet elfogadni, hogy akinek  2 400 kártyája van a háziorvosláshoz, akkor még vállalja  800 vagy 1 000 ember foglalkozás-egészségügyi ellátását. Azért, mert egyszerűen nem jut rá idő, a tisztességes ellátásra. Tudom, hogy kényszerhelyzetben vannak, tudom, hogy rossz anyagi helyzetben van a háziorvosi szolgálat, de megfelelő minőségi színvonalat kell biztosítani az ellátásban.

Köszönöm szépen, és állok rendelkezésre, bárkivel vitatkozom, bárkivel… és mindent megértünk, csak ne degradáljuk az orvosi tevékenységet. Saját magunk visszük le annak értékét.  A megyékben meg kell egyezni, össze kell jönni, meg kell beszélnünk és igenis egy véd és dacszövetséget kell létrehozni. Fel kell állítanunk saját rendszerünket a kívánt színvonal eléréséhez. Igénytelen munkavégzéssel ne verjük szét ezt a szakterületet.

Dr. Kalabay László: Amikor elkezdtem ezt az elnöklést, most arra gondoltam, hogy kommentár nélkül fogom átadni a szót sorban, meghívott vendégeinknek, de azért hadd mondjak annyit, hogy ha a Kamara szemszögéből nézzük, ez egy több száz éves probléma. Itt a Kamara eredeti funkcióját, a céh és a foglalkozási összetartást kellene valóban forszírozni, nagyon egyetértek az utolsó néhány mondattal. Ez tulajdonképpen a hozzászólásom lényege. Tovább is adnám a szót Simek Ágnesnek, a Falusi Családorvosok Országos Szövetségének elnökének.

Dr. Simek Ágnes:  Köszönöm szépen. Kedves Kollégák! Ugye a szekciónak az a címe, hogy egészségügy politikai kérdések. Azt, hogy ezt a háziorvos és alapellátó orvostársadalom mennyire tartja fontosnak, vagy mennyire érzi úgy, hogy valamiféle befolyása lehetne ennek a politikára, az mutatja, hogy hányan vagyunk itt a teremben. Ha nagyon erősen kihúzzuk magunkat, akkor kiderül, hogy mi vagyunk itt többen. Ezt sajnos tudomásul kell venni, és az első és legfontosabb, amit nagyon szeretnénk elérni, hogy az egészségügy egyszer ne politika legyen. Ne négyévenként változzon attól, hogy most jobbra vagy balra, balközép vagy jobbközép, hanem legyen egy olyan hosszú távú, legalább egy fél emberöltőt átívelő 15–20 éves program, amibe bele lehet illeszteni egy csomó mindent, és lehessen leültetni a politikusokat úgy, hogy most felejtsék el a pártállásukat és azt nézzék meg, hogy milyen egészségügyi mutatók vannak, ez alapján mit kellene tennünk és ezt hogyan tudjuk megvalósítani technikailag, financiálisan.

Amint mi mindenképpen nagyon szeretnénk, az az, hogy legyen minőségbiztosítás. Ennek az az alapja, hogy fel kéne mérni, hogy milyen egészségi állapota van ma Magyarországnak, a magyar népességnek. Erre történtek kezdeményezések, nagyon büszke vagyok arra, hogy az egyik falusi felmérést épp a FAKOOSZ végezte, az OALI-nak van egy nagyon alapos felmérése erről, melyet a Szegedi Orvostudományi Egyetem Családorvos Tanszékével közösen dolgoztak ki, de igazi átfogó, országos egységes felmérésünk nincsen. Addig pedig nincs miről beszélni, amíg nem tudjuk, hogy mi az, amit rendbe kell hozzunk. Ha ez alapján felépítünk egy elvárási rendszert::: milyen műszerezettséget, milyen személyi állományt, milyen szakmai protokollokat kívánunk meg, akkor megvalósul végre az a nagyon tündérmesébe illő álom, hogy mindenki – mindenkor - minden helyen ugyanazt a l - lehetőleg legmagasabb szintű - ellátást kapja meg. Úgy gondoljuk, hogy ez lenne az alapvető az egész egészségügyi ellátás során.

A finanszírozást tekintve, ugye mindig sírunk azon, hogy nincsen pénzünk. De ha átnézzük az egész egészségügyet, épp azért, mert nincsenek igazán szakmai protokollok, nincsenek meghatározott betegellátási módszerek, borzasztó pazarlás folyik. Ha végignézi mindenki a körzetét, nekem van olyan betegem, akinek negyedév alatt ötször csináltak CT-t. Nem tudom, hogy mennyivel lettünk okosabbak tőle, de hogy óriási kiadás volt, az biztos. Tehát igazából, ha egy átjárható, valóban alapellátás – járóbeteg-ellátás - kórházi ellátás, egymással kommunikáló rendszert tudnánk kialakítani, én azt hiszem, hogy egy csomó belső forrást találnánk, amit nagyon jól hasznosíthatnák.

Amit úgy alapvetően a háziorvosoknak szeretnénk. Igenis legyen szakorvos a háziorvos. Mindenütt hangoztatjuk, hogy kapuőr szerep, definitív ellátás, erről adatok vannak, hogy a háziorvosi körzetben a betegek 84%-át véglegesen ellátjuk, hát becsüljük meg akkor annyira ezt a 84% beteganyagot, hogy igenis szakorvosok lássák el.

        Amit nagyon fontosnak tartunk még a háziorvosi ellátásban: ugyanúgy, ahogy szeretnénk, hogy a háziorvos szakorvos legyen, az oxiológiai ellátáshoz is legyen joga a betegnek! A sürgősségi ellátás ne legyen háziorvosi feladat.

Egy jó szűrő, megelőző, gondozó munkát végző háziorvos nagyon ritkán kerül abba a helyzetbe, hogy sürgősségi ellátást nyújtson. Ez azt jelenti, hogy egyre kevésbé van benne gyakorlata, egyre kisebb a tapasztalata. Ugyan az elméletet tudja, de már lehet, hogy az infúziós szereléket nem találja meg. Mindenképpen szeretnénk, hogy azt a hatalmas összeget, amit most még sokszor készenlétbe, de mindenképpen központi ügyeletekbe öli az egészségügyi finanszírozás, kapja meg a mentőszolgálat és abból építsenek fel egy igazán jól működő, valóban szakellátáson alapuló sürgősségi ellátást.

Nagyon szeretnénk, hogyha a praxisalap elméleti dolog maradna. A háziorvosi praxisjog megvásárlása jelenleg azt jelenti, hogy amire az államnak nem volt pénze, - hogy tisztességesen megfizesse a háziorvosait, - azt gyakorlatilag egymástól vesszük el, mert a nyugdíjba vonuló kolléga a fiatal kolléga neki adott magán pénzéből próbálja meg a nyugdíjas éveit eltengetni. Valahogy úgy gondoljuk, hogy nem a fiatalok kezét kellene ezzel megkötni és arra kényszeríteni, hogy inkább gyógyszergyári ügynök legyen vagy menjen külföldre, hanem aki nyugdíjba megy, akár kapjon az államtól vagy valamilyen más formában végkielégítését, a praxisát meg adja át a kollégának úgy, ahogy van.

Nagyon szeretnénk, hogyha elismernék azt, hogy a háziorvosi ellátás igenis egy veszélyes szakma. Mindannyian tudjuk, hogy hány kollégát ért kisebb-nagyobb atrocitás. Nekünk olyan kollégánk is volt FAKOOSZ-on belül, aki meghalt, mert ügyeletben megkéselték. Ugyanúgy, ahogy a rendőröket, a tűzoltókat megilleti a veszélyességi pótlék, a korkedvezményes, a száz százalékos nyugdíj, mert nem átlagos, társadalom által elfogadható körülmények között dolgoznak, ugyanúgy a háziorvost is. Nem hiszem, hogy a VIII. kerületben kisebb lenne a veszély, mondjuk a Mátyás tér környékén egy sötétben való kimenetellel, de ezt valahol az államnak kellene értékelnie és honorálnia. Nagyon szeretnénk, hogyha mihamarabb veszélyességi pótlékot kapnánk, mindenképpen azon küzdünk, hogy 100%-os nyugdíjjal menjen nyugdíjba a háziorvos, jelentős korkedvezménnyel És amit még nagyon szeretnénk, hogy valamilyen módon a finanszírozásba kerüljön bele a szűrés-megelőzés. Akár 3–4 körzetben legyen lehetőség arra, hogy alkalmazzon egy diplomás ápolót. Ez lenne igazán a szűrés-megelőzésnek a valódi módszere, mert akkor egy arra képzett, arra felkészített szakember el tudná végezni azt, amit most megpróbál a nővér meg az orvos, csak nem igazán sikerül. És akkor az a pénzt valóban arra fordítanák, amire szánták.

Mindenképp szeretnénk hangsúlyozni a falusi háziorvosoknak a hátrányait és ezeknek a kompenzálásáért  küzdünk.

Azt tudomásul kell venni, hogy a falusi háziorvos abszolút izoláltan dolgozik. Ha olyan az időjárás és olyan helyen lakik: nincs térerő, akkor gyakorlatilag még kommunikációs lehetősége sincs. Tehát szeretnénk, ha valahogy ezeket a hátrányokat, hogy neki továbbképzésre nehezebb elmozdulni, hogy az autóját mostoha körülmények között kell használni, hogy esetleg több körzetben nem ideális körülmények között kénytelen a beteget ellátni, hogy készenlétet kell még mindig adni, hogy a kézi gyógyszertártól nem lehet megszabadulni, valamilyen formában kompenzálná a finanszírozás, vagy megszüntetné az irányítási rendszer.

Köszönöm szépen.

Dr. Kalabay László: Köszönöm szépen. Továbbadom a szót dr. Huszár Andrásnak, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete elnökének.

Dr. Huszár András: Köszönöm a szót elnök úr és köszönöm a meghívást. Én másképp értékelném, ez a tele pohár esete ugye, én megtiszteltetésnek érzem, hogy azok, akik eljöttek, azok meghallgatnak minket. Ez a félig üres pohárnak a dilemmája. Egészségpolitikáról lévén szó, hadd kezdjem azzal, amit egy-két helyen most már elmondtam, és ezzel kezdte Kertai Aurél is a beszámolóját.

Adva volt egy reformnak minősített kísérlet a nyáron, amelyen lehet, többünknek a nyara ráment, az ellátásszervező címen létrejött valaminek. Ezt én úgy gondolom, hogy a szakma sóhaja kísérete, és a megszűnését, legalábbis ebben a körben, amelyben én mozgok, senki nem bánja. Azonban egy dolgot vegyünk észre és ez legyen egy figyelmeztetés a mi számunkra. Én úgy gondolom, hogy amennyiben a szakma nem képes a közeli jövőben megkezdeni egy szakmából eredő reform terveinek a kidolgozását, akkor ez a szituáció, amibe nyáron kerültünk, ez ismétlődni fog. Nevezetesen, a közgazdaságtan, a jog, esetleg a saját kihagyásunkkal ismét elő fog állni valamiféle reformtervvel, mert erre a finanszírozás országos anomáliája szorítani fogja. Tehát én úgy gondolom, hogy most van és most lenne itt az a pillanat, amikor deklarálnunk kellene, hogy az egészségügy a politikán felül álló dolog, és deklarálnunk kellene azt, hogy igenis, a szakma képes arra, hogy hosszas, szakmán belül egymás cincálásával létrehozzon egy életképes reformtervet. Ennyit szerettem volna előzetesen, és én a közeljövőben, ahol mikrofont kapok a kezembe, ezt el fogom mondani, mert amit az ember papagájként ismétel, az előbb-utóbb tapasztalatom szerint valamilyen szinten be fog következni. Merem remélni, hogy nálam kompetensebb személyek is át fogják venni ezt az elvet, és talán akkor eredményes lesz a dolog.

Amikor végiggondoltam, hogy mit fogok ma elmondani, akkor tudom azt, hogy nem Házi Gyermekorvos Társaságnak beszélek, ezért megpróbálok valamilyen irányokat megszabni, amely ezt a jelenleg is még az alapellátás egynegyedét átfogó rendszert szorítja. Nagyon sokat gondolkodik a világ nem csak itt Magyarországon, hanem a világon mindenhol, hogy mi lesz a gyermekorvosi alapellátás jövője. Ugyanis, nagyon nagyok a kihívások. Az első kihívás mindjárt, amire nem tudunk igazából ma még választ adni, az a demográfiai trend. Nagyon jól tudjuk, hogy lassan most már második éve 100 ezer alatt van a szülések száma, és ez a szám egyre inkább csökken, tehát erre valamilyen módon a szakmának választ kell adni. Ugyanakkor, a szakmán belül átalakulóban vannak a morbiditási mutatók is, a morbiditási struktúra. Előtérbe lépnek az allergológia, előtérbe lép a pulmonológia, gasztroenterológiai panaszok, és előtérbe kerül Magyarországon pedig már nagyon régóta, már évek óta ez a trend, a szociál-pediátria kérdése, amellyel mindenféleképpen ennek az ágazatnak foglalkoznia kell. Ennek következtében bizonyos kompetenciák átértékelése szükséges. Gondolok arra, hogy az alapellátó, a gyermekorvosi alapellátó igenis kell, hogy CRP-t alkalmazzon, igenis kell, hogy pickflowmétert alkalmazzon, igenis a megfelelő és a modern gondozási formákat kell, hogy alkalmazza, ugyanakkor ezeket a finanszírozásnak is követnie kell és kellene, mert különben ez zsákutcába fog vezetni.

Fölvetődik a kérdés az ismeretek halmozása és felhalmozódása, és mondhatom azt, hogy robbanásszerű felhalmozódása következtében, amely végül is kiváltotta a szakmánknak a specializációját és olyan fokú specializációját, amely szintén a belgyógyászatban végbe ment, azonban valahogy úgy érzem – természetesen igazi rálátásom erre nincs, ezt nálam okosabb emberek jobban tudják – az a fajta specializáció, amely az általános gyerekgyógyászatot specializációs kisszakmákra szedte szét. Kardiológia, gasztroenterológia, pulmonológia, allergológia, stb, stb., mindenki ismeri. Fölvetődik ilyenkor a szakmán belül, hogy mi az általános gyermekgyógyász szerepe, annak a gyermekgyógyásznak a szerepe, aki gyakorlatilag az alapellátásban dolgozik és követelmény is a részére, hogy mint egy holisztikus szemlélettel szemlélje a gyereket. Ennek a két rendszernek a szakmán belüli együttműködése és a gondozásban a beteg kiszolgálása, ez eléggé zűrös a mi szakmánkban, ennek a kidolgozása mindenféleképpen szükséges.

Működésünk. A működésünk most már kilencvenvalahány százalékában az alapellátás privatizált formában működik, úgy nevezett funkcionális privatizált formában, OEP támogatással. Ez 1992–93-ban, amikor alakult, ez egy nagy újság volt, azonban most már levonhatjuk azt a tapasztalatot több mint tíz éves működés kapcsán, hogy azt kell, hogy mondjam, durva megközelítéssel, hogy a piaci viszonyok ezt a rendszert csak kedvezőtlenül érintették. Ez nagyon furcsa paradoxonnak tűnik.

Pozitívumot. A piac pozitívuma az általában nem érvényesült, a piac negatívumai viszont érintettek minden kispraxist. Mire gondolok? Például egy piaci elemnek tekinthető a szabad orvosválasztás. Mindenki pontosan tudja, aki egy picit is figyeli az egészségpolitikát, hogy a szabad orvosválasztást menni támadás érte. Mennyi támadást érte a nagypraxist létrehozó kollégát, hogy gyakorlatilag gátlástalanul vállalja a kártyákat, a kispraxisok és a kismennyiségű kártyákat elfogadó kollégák pedig sírtak azáltal, hogy nem tudják a praxisukat fenntartani. Végül is, itt nem tett differenciálást az a szerkezet sem, hogy a kispraxis sok esetben – és itt tisztelet a kivételnek, és itt nem a vidéki teleülésen dolgozók létszámára utalok – a kispraxis nem minden esetben véletlenül kispraxis. Tehát ott, ahol mondjuk lehetne egy normál praxist létrehozni, mert a demográfia és az egyéb létszámok erre lehetőséget adnak, az a kispraxis nem véletlenül lett kispraxis. Erre azért egy kicsit gondolni kellett. Ugyanakkor, azt kell mondanom, hogy a praxisfejlesztéssel és a praxismenedzsmenttel kapcsolatban nincsenek praxisfejlesztési modellek. Nem tudjuk, hogy mi felé megyünk, nem tudjuk ezt a szerkezetet – persze lehet azt mondani, hogy az önálló tulajdonú rendelő az jelent valahol egy minőségi ugrást, én azt hiszem, hogy nem jelent olyan minőségi ugrást, főleg nem kifelé a beteg irányába, tisztelet a kivételnek, láttam ilyet is, olyat is, mindenhol nagyjából és kicsinyéből ugyanazt az ellátást tudjuk nyújtani, mert az adottságaink ilyenek.

Mi az átalakítás és egyáltalán a továbblépés gátja? Azt kell mondanom, hogy a finanszírozás – és nagyon örülök, hogy Kőrösi László erre utalt már –, hogy valamifélefajta ilyen irányú reform irányában el kellene menni. Miért? Mert adva van egy bázisfinanszírozás, a bázisfinanszírozás pedig a kispraxisokat preferálja. Ugye az 50% kapcsán csatáztunk végig, én magam is személyesen a kispraxisok létjogosultságáért, mindent meg kell adni a kispraxisoknak. Ma már azt kell mondanom, hogy olyan esetben, ahol a kispraxisnak a fenntartása nem létszükséglet, nem arról van szó, hogy a település elveszíti az orvosát abban az esetben, ha azt megszüntetjük, mégis meg kellene vizsgálni, hogy a kispraxisok fenntartása bázisfinanszírozási segítséggel valóban megfelelő vonulata-e a szakma fejlődésének.

A fejkvóta rendszer, amely a minőséget nem veszi figyelembe. Nem veszi figyelembe, mert abban a pillanatban, amint az előzőekben említett kompetenciát megemeljük egy bizonyos irányba, amiről azt kell mondanom, hogy a szakmának valóban okvetlen szükséglete – a gyerekorvosi szakmáról beszélek –, abban a pillanatban ezt vetítve a finanszírozásra, a zártkasszarendszer azonnal visszaköszön, és leviszi az egypont értékét, ezt tudjuk. A zártkassza rendszer, és egy szót mondjak, és ezzel biztos Kőrösi doktor egyetért vagy nem ért egyet, a zártkassza rendszer az egy garancia. Garancia az orvosnak arra, hogy ő megkapja a juttatását és garancia a biztosítónak arra, hogy a csúcsok nem döntik az eget, tehát nem egy… felülről zártkasszának ez az értelme. De a zártkassza igenis visszafogja most már a szakmai fejlődést, és tudom azt, hogy nem kerül ebbe a zárt kasszába – és a jövő év sem lesz az egészség éve –, tehát a zárt kasszában való működést egy bizonyos… én a magam részéről a szakmai fejlődés egyik gátjának is tartom.

Mire lenne szükség? Arra lenne szükség végül is, hogy valóságos teljesítményelemeket vigyünk a rendszerbe, ezt meg lehetne tenni fokozatosan, azonnal és ugrásszerűen és hirtelen váltással természetes, az én agyamban is elképzelhetetlen, de végre el kellene lépnünk egy bizonyos szinten, és nem a 150 forintos prevenciós díjak játszanak itt szerepet, hanem gondosan lefektetett gondozási protokollokkal alátámasztott, evidence base medicine-nel is alátámasztott valódi prevenciós rendszer. Itt gyakorlatilag a gyerekvonalon, amelynek része és beépített munkamódszere a prevenció, itt még nehezebb lesz ezeket a dolgokat kialakítani. Ugye, az oltási rendszer finanszírozása meg az egyebek, szóval ezek azért eurokonform dolgok, tehát ezek talán megvalósíthatók, vagy legalábbis az általam a legelején említett reformok lényeges része lehetne.

Mi a fejlődés útja? Valljuk azt, mi házi gyerekorvosok, és az egyesület vezetősége, hogy a rendszerünk racionalizálása szükséges, mert Kertai Aurél fölvetítte Magyarországnak ezt a térképét, én is föl tudtam volna vetítetni, az a tény, hogy ahol sok a gyerek, ott gyermekorvos nincsen. Ez Északkelet Magyarország, Szabolcs-Szatmár megye, alig van házi gyerekorvosi praxis, Nógrád megye ilyen nagyon ellátatlan terület a mi szakmánkban még, szintén lehetne ott megfelelő elérhetőséget, nem mondom ki direkt azt, hogy házi gyerekorvosi praxist, tehát racionalizálni kell a rendszert, és itt már az esélyegyenlőségről is beszélünk. Tehát nem szabad, hogy differencia legyen a házi gyermekorvosi rendszerben a gyermekgyógyász elérhetőségében az ország bármely részén. Most már nem praxisbővítésről beszélünk, beszélhetünk konzultációs rendszerről, MSZSZ-ről, mindenféle módszerek, ezek a módszerek pontosan megvannak, amivel ezeket a kérdéseket meg lehet oldani. Én úgy gondolom, hogy a városokban előbbre lépést jelentene mindenképpen health and drom-ok létrehozása. Tehát ez az atomizált szerkezet, amely magányosságra ítéli az orvost, akinek a belső minőségbiztosítása is ezáltal meglehetősen nehézkessé válik, vissza kellene térni, itt Magyarországon 2–3–4 évvel ezelőtt csoportpraxisnak hívtuk ezt az egész rendszert.  Tehát tulajdonképpen centrumokat hoznánk létre, ahol igenis lehetne – és megint finanszírozási kérdés, most már ide nem térnék vissza – több asszisztenssel esetleg több praxis, dietetikus, gyógytornász, egyéb társszakmának az alkalmazásával egy olyan befejezett ellátást nyújtani, olyan definitív ellátást nyújtani, amelyek valóban megfelelőek lennének a betegek számára, és mindenféleképpen előrelépést jelentene. Talán ez magával hozhatná azt is, hogy a szakmának presztízse legyen, ez gyermekgyógyászati oldalról még szorítóbb, mint a háziorvosi oldalról, nincsen utánpótlásunk, a mi korfánk valahol 55 év fölött van most már, tíz év múlva lelép a színről a nagy része a gyermekorvosnak, és van egy olyan félelmünk, hogy amennyiben változás nem történik ebben a kérdésben, ez az őshüllő, mint házi gyermekorvos, ki fog halni, amelynek mindenféleképpen a gyerekek részéről szakmai következményei is lesznek.

Azzal tudom csak zárni, hogy egyrészt köszönöm, hogy meghallgattak, másrészt, amennyiben tudok válaszolni a később felvetődő vagy akárkiben benne maradó kérdésekre, vagy az általam említett, de igazából ki nem fejtett kérdésekre, nagyon szívesen állok rendelkezésre.

Dr. Kalabay László: Köszönöm szépen, és hát nagyon remélem, hogy azért ez a szomorú kép, amit a legutolsó mondatokkal felfestett Huszár András doktor, hát talán, bízzunk benne, hogy mégsem lesz így. Bár a mostani gyerekek addigra már úgyszintén túllépik a gyerekkort, amíg lesznek gyermekek később, utána ugyanolyan kicsik, mint akiket most gyógyítani kell.

Továbbadnám a szót Takács Zoltán doktornak, az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának, és nagy érdeklődéssel várom nyilván az elhangzottakra is és sürgősségi ellátási rendszerrel kapcsolatban is fog valamit válaszolni nekünk.

Dr. Takács Zoltán: Köszönöm szépen a szót. Elég lehangoló képet festettünk már eddig közösen a magyar egészségügyről. Nem bíztatom Önöket azzal, hogy majd felvidítom Önöket. Megkímélem egy powerpoint-os prezentációtól, de azért néhány számtól nem a hallgatóságot. Nyilván szeretnék beszélni az Országos Mentőszolgálatnak a megújulásáról, bár erről is eszembe jutott egy gondolat, a változás szükségessége, ez Kennedynek volt a nagy mondása, hogy a „változás az szép szó, csak sok az ellensége”. Körülbelül ezt éljük nyilván a mindennapokban.

Szeretnék egy picit a változásunkról, illetve annak a hangsúlyáthelyezéséről, ami egyértelműen a sürgősségi ellátás irányába hat, és nagyon szeretnék a szállításról néhány gondolatot ejteni, és ezt mindenképpen kétirányúvá tenni ezt a kommunikációt, hiszen erről hallhattok az utóbbi időben, és én azt gondolom, hogy a mi pici kis kasszánknak valahol ez lesz a rákfenéje.

Mentőszolgálat. Ugye 1948-ban alapították, bár a történelmi előzményei azok 1896-ra nyúlnak vissza, és Kressz Gézára. 1948-ban Európában először alakult egy olyan egységes mentőszolgálat, amely nem csupán szakmaiságában, hanem szervezésében, riasztásában, tárgyi feltételrendszerében, humánerőforrásában, képzésében egységes volt, és ezt a mai napig elmondhatjuk magunkról. Ez egy akkora érték, mely érték után a mai napon is csak nagyon sok európai ország ácsingózik, de nem tudhatja magáénak. Ez az az érték, amire alapozzuk mi az elmúlt hónapok megújulásának programját, és amire alapozni kívánjuk a jövőnek a lépéseit is.

2003 évben 2,1 millió egyszerű betegszállítási feladatot végzett a Mentőszolgálat, amihez összesen 650 000 sürgősségi feladat társult. Ez az az arány, vagy ez az az aránytalanság, amire fel szeretném hívni a figyelmüket. Egyébként ezt 63 millió kilométer futásteljesítményével tette. A 2,1 millió egyszerű betegszállítási feladat, ez egy 10 milliós országban azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden ötödik magyar állampolgár megfordult szállítási feladat kapcsán mentőautóban. Európai statisztikákat figyelve, ez egy borzasztóan magas szám.

A következő ilyen, talán nagyon fontos statisztikai szám lehet, hogy a 15 percen belüli kiérkezési idő az 2003-ban 78,2% volt. Ha megint egy kicsit lefordítjuk magyarra, akkor ez azt jelenti, hogy közel mindegyik beteghez azonnalos, tehát mentési feladatoknál, 15 percen túl érkezett ki Magyarországon mentőgépkocsi, és én nem szeretnék itt nagyon mélyen a korai szívhalálról vagy a sztrókról értekezni, de az bizonyos, hogy ezek azok a betegek, akiket nagy valószínűséggel el is veszítettünk.

A következő meggondolandó statisztikai szám az az, hogy ennek a 650 000 sürgősségi feladatnak a megfelelő, objktív felszereltsége, gépkocsija legyen Magyarországon, de nyilván ugyanolyan humán erőforrás problémákkal küszködünk, mint mondjuk amilyen a gyermekorvosok. Tehát el kell gondolkodnunk azon, hogy esetleg európai mintára egy többlépcsős mentőápoló képzés, egy-kettő-hármas szintű mentőápoló képzés indokolt-e vagy egészen más, úgynevezett párhuzamos riasztási rendszerre kellene áttérnünk a soros riasztási rendszerről. Ez nagyon-nagyon mély mentésszervezési szakmai alapok, amelyekre nem biztos, hogy ki kell itt térnünk, bár szívesen beszélek róla, illetve ha kérdésük van, szívesen válaszok.

Mért baj ez a 2,1 millió egyszerű betegszállítási feladat? Nem csupán azért, mert ez borzasztóan leterheli gazdaságilag az Országos Mentőszolgálatot, hanem azért, és elsősorban ezért, mert akkora kapacitást von el, amivel gyakorlatilag eredményezi a 78,2%-os 15 percen belüli kiérkezést. Arról van szó, hogy a kis, 2–3 kocsis mentőállomásokon gyakorlatilag már reggel, sőt már előző nap tudottan, alkalmi betegszállítási feladatokkal az összes mentőjárművet elindítják megyeszékhelyek kórházai, szakrendelői irányába, amitől annak a kistérségnek a mentési lefedettsége, kapacitása az gyakorlatilag nulla. Amikor arról beszélünk, hogy mekkora fehérfoltok vannak Magyarországon, akkor nem azokat a fehérfoltokat érthetjük ez alatt, melyeket mondjuk egy Magyarország térképen fel szoktunk rajzolni, hanem ennek a sokszorosát tekinthetjük fehérfoltnak, legalábbis a 15 percen belüliség tekintetében, amelyekre ugyan van mentőállomásunk, de mentési kapacitás tekintetében nyugodtan fikciónak minősíthetjük, mert vagy nem 24 órában áll rendelkezésre a mentőszolgáltatás, vagy alkalmi betegszállítási feladatokkal már a reggeli óráktól esetleg a késődélutáni órákig a kapacitások le vannak kötve. Ezért nagyon fontosnak tartjuk azt a párbeszédet – és szeretném, ha ez itt is kétoldalúvá válhatna –, hogy hogyan tudunk ezen a nyilván évtizedek óta és nagyon sok-sok okból idevezetett rendszeren közösen változtatni. Az első lépésben a kórházigazgatókat kértük arra, hogy vizsgálják felül betegszállítási rendelési szokásaikat, és talán nem biztos, hogy minden gyógyintézetből exmittált betegnek mentőgépkocsival kell távoznia. Ma az egészségbiztosítási törvény azt mondja, hogy azon betegeknek állítható ki a betegszállítási utalvány, akik aktuális állapotuk okán más járművel az ellátórendszerhez nem tudnak hozzájutni vagy onnan nem tudnak távozni. Ez ugye a jelenlegi egészségbiztosítási törvény szövege. El kell azon gondolkodni, hogy akár szociális indokból is, biztos-e, hogy ezt a mentőhálót kell terhelnünk ilyen nagyarányú feladatokkal.

A következő kérdés az orvosi ügyeletek kérdése. Én nagyon szépen köszönöm ezt a felvetést, hogy mi lenne, hogyha ezt generálisan az Országos Mentőszolgálat oldaná meg. Nyilván nagyon szívesen, különösen, ha ehhez forrást is rendelnek. A baj az az, hogy ennek nagyon jelentős részét ma is az Országos Mentőszolgálat látja el, csak forrás nélkül. És én itt nem azt szeretném mondani, hogy még ide több pénzt és akkor majd mi ezt meg fogjuk tudni flottul oldani, nem fogjuk tudni egyébként megoldani. Borzasztó hosszú időnek kell ahhoz eltelnie, hogy mondjuk minden mentőállomáson esetkocsit tudjunk indítani, mondjuk, hogy a most megálmodott orvosi ügyeleti, amelyről lehet már nagyjából hallani és látni, hogy egyes megyékben, régiókban hol lesznek azok a központi háziorvosi ügyeleti központok, hogy ezeken a központokon valóban teljes kapacitással fel tudjunk állni.

 Tehát én ma nem látom annak realitását, hogy az alapellátás orvosai ebből a feladatból teljességgel kivonulhassanak, nem szakmailag nem látom, hanem fizikailag nem. Persze, ez is felvet egy kérdést, hogy a lakosság miért fordul a központi háziorvosi ügyeletekhez, mert ugye erről nekünk is vannak egészen jó statisztikáink, ezeknek a hívásoknak a döntő többsége megint erősen megkérdőjelezhetően indokolt. De ez is évtizedeknek a hagyománya, amit nem biztos, hogy hónapok perspektívájában vagy akár csak kormányrendeletek vagy finanszírozási rendeletek változtatásával meg fogunk tudni oldani. Egy biztos, hogy a mentőszolgálat hajlik arra, hogy az orvosi ügyeleteknek és a mentőszolgálatnak közös diszpécserszolgálata legyen, ahol ez nem valósítható meg, mert lehet, hogy kis állomás, nincs diszpécserszolgálat, ott is hajlunk arra – és erre különféle szintű együttműködési szerződésformák születtek, és már nagyon sok ilyen központi háziorvosi ügyeleti szolgálattal, hol önkormányzattal, hol vállalkozással meg is kötöttek –, hogy mindenképpen legyen szakmai együttműködés.

 Tehát legyen rádió a központi háziorvosi ügyeleti kocsiban, lehessen feladatot átadni, ugye, amiről megint csak beszélt, a kommunikációs csatornáknak a nem egész lefedettsége, természetesen ez is inkább vidéken jellemző és nem a főváros vagy a nagyvárosi környezetben. Tehát minimum egy ilyen szakmai együttműködési megállapodás szülessen, és azt gondoljuk, hogy kell is, hogy szülessen a központi háziorvosi ügyeletet ellátók, illetve az Országos Mentőszolgálat között.

Ezt már inkább csak tájékoztatás oldaláról, hogy mi talán elsőként elindultunk a regionális szervezés irányába, bár mindenki beszél erről, hogy ugye az ellátórendszer regionális egészségügyi tanácsok mentén akár ÁNTSZ oldalról is régiókba fog szerveződni, sokan arra hivatkoznak, hogy ez egy uniós elvárás, vagy talán mert ez itt így jó lesz, vagy mert a közigazgatás ebbe az irányba mozdul el. A mentésszervezés tekintetében ez nem egy új keletű dolog, korábban találtam – Oravecz Béla volt a mentőszolgálat első főigazgatója 1948–66-ig – egy párizsi mentőkonferencián egy előadásanyagot, amiben ő mentőközpontokról beszél. Most megtaláltuk, 1949-ben az első Ötéves Terv, ugye a dúló kommunizmus, 1949–54 programját, amiben tételesen nevesítetten szerepelnek a leendő régióközpontok, csak akkor területi mentőközpontnak hívták. Tehát valószínű, hogy ez egy picit felsőbb racionalizálási elv és sokkal korábbról eredeztethető, mint akár a mi rendszerváltásunk vagy akár az uniós tagságunk.

A mentőszolgálatnak, az elmúlt hónapokban nem tudom mennyire volt hallható vagy mennyire nem, egy elég nagyarányú fejlesztése kezdődött el. December 31-éig összesen 199 darab új mentőgépkocsi áll szolgálatba, ebből egyébként több mint 100 már szeptember hónapban szolgálatba állt. Ezek között Mercedes sprinter, eset, rohamkocsik, Ford Transit mentőgépkocsik találhatóak. Négy új mentőállomást építünk illetve adunk át még ebben az évben és egy viszonylag jelentős többletforráshoz jutottunk az épületeink felújításának tárgyában is. Nyilván, amely évtizedeken át el volt hanyagolva, talán inkább az elmúlt 10 évben bizonyosan, mert utoljára 100 gépkocsi feletti évi gépkocsicsere 1994-ben volt Magyarországon. Ez egy 1 300 gépkocsit futtató szolgálat. Jól tervezhető volt, hogy bizony ezek a gépkocsik el fognak öregedni és sok kilométert futván a közutakon, idővel cserére szorulnak. Ezek a cserék elmaradtak. Ezt nem fogjuk tudni megint csak hónapok távlatában pótolni, de elindultunk egy elég nagyarányú gépkocsicsere fejlesztés irányába.

Szeretnénk átpolarizálni a mentőszolgálatot. Szeretnénk hangsúlyosabbá tenni a mentési irányt, el szoktam mondani, hogy ezt 1948-ban Országos Mentőszolgálatnak hívták, nem Országos Betegszállító, nem Országos Gépjárműjavító Szolgálatnak, és még sok ilyen szinonimát tudnék használni. Akkoriban 300–400 000 betegszállítási feladat volt, az 50-es évek elején Magyarországon, ezzel szemben sikerült 2,1 millióra növelnünk. A kérdés az ugye jogos, hogy ennyivel lett betegebb a magyar populáció, ennyivel több ellátási forma jelent meg, ami szállítási igényt eredeztet, ennyivel romlottak a közlekedési viszonyok, ennyivel lett kevesebb magánautó, ennyit romlott a BKV szolgáltatása.

 Nyilván ezek csak viccesen felvetett gondolatok és magam sem gondolom komolyan. Tehát mi a hangsúlyt egyértelműen áthelyeznénk a mentés irányába, és azt gondoljuk, hogy az egyszerű betegszállítási feladatok egy jelentős részét nyilván az OEP-nek megfelelő szakmai kontroll mentén nyugodtan indokolatlannak lehetne minősíteni, ugyanúgy ahogyan Ön említette a négy CT vizsgálatot, bár ez nem 40 év alatt történik, nekünk vannak olyan, talán több is mint felháborító adataink, hogy simán történik három CT vizsgálat három külön kórházban ugyanarról a betegről ugyanazon a héten. Ez a szabad orvosválasztás. És nyugodtan szállítjuk Kisvárdáról egyébként a mai napon is Kaposvárra képalkotó diagnosztikára, keresztül az országon, mondjuk 5–6 CT-n a betegeket. De számtalan rémtörténetet én itt el tudnék mondani, ami azt támasztja alá, hogy nem biztos, hogy a legracionálisabban vannak azok a források ma felhasználva, amelyek akár a mentőszolgálat költségvetésében nevesítettek, akár esetleg ettől nagyobb kitekintésben az E Alapban nevesítettek. Tehát mi szeretnénk ezeknek a szállítási feladatoknak az indokoltságát hangsúlyosabban vizsgálni, vizsgáltatni az Egészségbiztosítási Pénztárral, és az így megmaradó egyszerű betegszállítási feladatoknak, azt gondoljuk, hogy egy jelentősebb része nyugodtan alternatív betegszállító szolgálattal, amit az OEP el fog dönteni, vagy az egészségpolitika el fog dönteni, elvégeztethető. Mi a gépkocsiparkunkat, a kapacitásunkat és a költségvetésünket arra szeretnénk elsősorban fordítani, amire ezt a szervezetet 1948-ban alapították és amire remélhetőleg két hónap múlva is a Magyar Parlament a költségvetésünknél felteszi a kezét, az pedig mentésügynek hívják.

Dr. Kalabay László: Köszönöm szépen. Elnöki jogkörömnél fogva, mielőtt megnyitnám a részletes vitát, visszaadnám a szót Kertai Aurél szervező kollégának.

Dr. Kertai Aurél: Köszönöm szépen. Csak egy pár szóval szeretnék reflektálni az itt elhangzott előadásokra.

Felírtam egy-két gondolatot. A szakképesítés nélküli orvos rezidensként fog továbbtanulni és ez a státusza marad meg. Igen, csak hát gyakorlatilag, mondjuk Magyarország észak-keleti csücskében, ahol még térerő sincsen, nehezen tudom elképzelni. Lehet, hogy meg tudják oldani, de azt nem tudom, hogy hogyan.

Fölmerült további hozzászólásnál is, elsősorban a prevenció, aztán a szűrések, teljesítmény-arányos finanszírozás. Ezt érzésem szerint mindenképpen csak úgy lehet megvalósítani, hogyha erre külön célzattal plusz pénz jön bele a rendszerbe, mert azt az osztogatást, hogy a bázispénz meg a kártyapénz arányait összevissza válogassuk, vagy utána abból vegyünk le, és utána abból legyen egy teljesítmény-arányos finanszírozás, szóval ezt valahogy már nem lehet elfogadni. Ez logikus, de csak úgy oldható meg, hogyha ezeket a finanszírozások megmaradnak és ez plusz tételként jelenik rá.

Nagypraxisok és a kispraxisoknak a vitája az már nagyon régóta folyik. Nagypraxisban nem mindenki azért dolgozik, mert gyűjtögeti a kártyákat, van, amikor kényszerből dolgozik. Meg kellene emelni, és itt is figyelembe kellene venni, hogy legyen olyan plusz finanszírozás esetleg egy nagypraxisnak, akár a degressziónak a csökkentésével, hogy plusz személyzetet alkalmazzon, hogy két nővér, két szaknővér legyen és egy írnok legyen. Rengeteg az adminisztrációs munka, mit meg kellene oldani. Ez gyakorlatilag vonatkozik a szűrésre is.

Hazai kollégának a hozzászólásához. Itt gyakorlatilag a díjazás az tényleg majdnem 10 éve lett rendeletileg meghatározva. Ezt nem értem, és szerintem senki szakmapolitikus nem tudja megmagyarázni, hogy amikor ez az államnak egy forintjába nem kerül, csak kétsoros rendeletet kellene írni az összegszerűségnek a módosításáról, ezt mért nem teszik meg. Ez egyszerűen számomra egy érthetetlen dolog. Régóta kéri a Kamara, és ez nem csak a foglalkozás-egészségügyi díjtételekre vonatkozik, ahol a jogszabály eleve értelmezhetetlenné tette a fixdíjat, mert ez nem az, ezt bárki bármennyiért csinálhatja, hogyha nagyon megpiszkálnánk, akkor azt mondja, hogy itt van a jogszabály, ezek szerint dolgozom. De ugyanez vonatkozik a háziorvosi, térítéssel ellátandó tevékenységeknek a széles körére. Hosszú évek óta nem volt benne változás. Az inflációkövetés az… a Kamara beadott a díjtétel-egyeztető bizottságon keresztül egy javaslatot, durván 50%-os emelést ajánlottunk benne, erre várnánk, hogy ez hogyan fog továbbmenni, és erre a minisztérium mit fog dönteni.

A mentőszállításokkal kapcsolatban egy probléma van, ezt néha kikényszerítik a háziorvosból a családtagok, mert a jogszabályban a más jármű helyett, én úgy emlékszem, hogy tömegközlekedéssel nem oldható, tehát az nincs beleírva, hogy a saját járművel vagy a szomszédéval menjen, és ezek néha vitára adnak alkalmat a család és a háziorvos között.

A regionális tanácsok is meg lettek említve. Ezzel kapcsolatban csak egyetlen egy a gondom, hogy először a közigazgatási régiókat kellene meghatározni, és utána az ehhez csatlakozó regionális tanácsot, mert van egy pár belőle, de azok ilyen önkéntesen szerveződő önkormányzati összejövetelek. Nincsen jogkörük. Ezt nem én találtam ki, ők mondtak saját magukról.

Köszönöm szépen, egyelőre ennyi.

Dr. Kalabay László:. Megkérdezem először, kíván-e valaki válaszolni?

Hozzászólás: Kertai Auréllal teljesen egyetértve: évek óta nem lett ez változtatva. Az eltérő megállapodás a magyarázat szerint, amit az Egészségügyi Minisztérium Jogi Főosztálya alkotott annak idején, a következő indok volt: 1995-ben hozták ezt létre és azért változtatták meg, mert nagyon sok cégnél ott volt a rendelő, ott voltak a műszerek, és nyilvánvaló, hogyha egy cég ad a saját dolgozóinak az ellátására valamit, akkor nem lehet ugyanazt a fejkvótát alkalmazni, mint akinek nincs. Csak ez a jogszabályból nem derül ki, hogy ők erre gondoltak. Ezek ilyen szép gondolatok, csak a munkáltató ezt nem követte.

 Egy biztos, és azt hiszem egy szorzásművelettel ebben a pillanatban, ebbe a foglalkozás-egészségügybe 40 milliárd forint van. Ebből az áralámenések miatt körülbelül 22–24 milliárd forint ott marad a munkáltatónál, annál a munkáltatónál, akik megszavazták azt, hogy igen, ezt elfogadják, hogy ez a fejkvóta nagysága, ez az alku munkáltatók képviselőivel volt. Az egészségügy így bánik ezzel a dologgal, egy új bevételi forrás lehetett volna, de sajnos ez munkáltatónál marad, nem az egészségnél. Na most, az egészségügy résztvevői az meg egy megfélemlített csapat.

 Tehát itt tulajdonképpen egzisztenciálisan kiszolgáltatottak és kis, apró kis önérdekekből álló dolgok, hogy ugyan már.. stb. tudjuk, hogy ez így működik. Vannak tervek, elkészített, amit Huszár András mondott, hogy igen, itt az ideje, hogy készítsük el, tegyük le az asztalra, mert felettünk fogják megcsinálni a közgazdászok, a pénzügyi emberek, stb., a jogászok és minden, de az biztos, hogy nem azt a célt szolgálja, hogy nekünk jobb legyen, de még azt se, hogy a betegnek legyen jobb. Mi egy megoldást látunk, 1993-ban megszavazta a Parlament a balesetbiztosítási ág létrehozását, ami 3-lábon áll, a baleseti rokkantnyugdíjak kifizetése, a baleseti ellátások és a foglalkozás-egészségügy. Ezt a kettőt nem tudom miért, de nem lehetett létrehozni, nem lehetett kivonni az OEP finanszírozási köréből, mert az OEP-nek a lehetőségei akkor csökkennek. De a foglalkozás-egészségügyi önálló pénztárt létre lehet hozni, és ezt meg lehet csinálni. Abban a pillanatban hatósági árakat lehet bevezetni a foglalkozás-egészségügybe egy nagyon szigorú ellenőrzéssel és egy nagyon szigorú minőségbiztosítási rendszer bevezetésével. Kész. Megvan.

A másik amit szeretnék, foglalkozás-egészségügy. A magyar egészségügybe egyetlenegy olyan helyzet nincs a foglalkozás-egészségügyön kívül, ahol rendelet írja elő, hogy az embernek meg kell jelenni, hogy ott kell lenni és a vizsgálatban részt kell venni. Kivéve a foglalkozás-egészségügyet, törvény írja elő a kötelező orvos-beteg-munkavállaló kapcsolatát. Annak a munkavállaló rétegnek, aki úgy mellesleg ugye eltartja ezt az országot, mert a munkaképes munkavállalóra kötelező ez az ellátás. A vizsgálatokat meg kellene csinálni mindenkinél, a minimál feltételekkel megfelelő műszerezettséggel minden vizsgálatot elvégezni kötelezzen a jogszabály minden foglalkozás-egészségügyi orvost, és azonkívül, hogy dönti, hogy ez alapján ő alkalmas-e abba a munkakörbe, kötelezzen minket rendelet arra, hogy ezt az ismeretanyagot, ezt az információt kötelességünk legyen elküldeni a háziorvosának az illetőnek, aki akkor azt is tudná jelezni vagy beírni, hogy negatív a státusza, és higgye el a foglalkozás-egészségügynek, de azt is, hogyha pozitív, és legyen lehetőség a pozitív vizsgálati eredményeket produkáló embereket behívni magához és gondozásba venni. Ezt így nagyon lehetne segíteni és népegészségügyi szempontból ezt rendkívül fontosnak tartanánk. Érdekes módon, nem kapunk erre… ugyan már…, mert üzlet a szűrés? Hát ott van 3 millió ember, és a tervekben benne van, hogy a vállalkozói réteget is bevonni a foglalkozás-egészségügyi kötelezettségbe, hiszen köztudomású, hogy az a vállalkozói réteg az, aki önmagát a legjobban kizsákmányolja.

Köszönöm. Nem szólok többet.

Dr. Kalabay László:. Én ebben még nem lennék annyira biztos, mert lehet, hogy a hallgatóság soraiból lenne kérdés.

Egy megjegyzés még. Az elhangzottak közül, mégpedig az oktatással kapcsolatban. Az, hogy részmunkaidőben lehessen szakvizsgát szerezni háziorvos-tanból, ez az embernek első hallásra egy valamilyenfajta felhígítását jelenti a képzési rendszernek, akárhogy is nézzük. Rendben van az, hogyha valaki egy friss orvosi diplomával kikerül a mélyvízbe, akár egy háziorvosi praxisba, kezdték nagyon sokan a kollégák közül, én betegellátásban kezdtem, én is voltam ugyanilyen helyzetben szinte egyedül, 160 ágyra egy féléves diplomával, amiben volt toxikológia és hematológiai és minden egyéb, az ember sok mindent tanult és konzultációs lehetőség szinten nem, még azt hadd tegyem hozzá. Sok mindent tanult, de hát ezen azért már túllépett az idő. Van rezidensképzés, és nincs vita afelől, hogy a rezidensképzésre szükség van, nem beszélve arról, hogy az európai képzési normák is ezt írják elő, de nekem mégis az az érzésem, hogy nem biztos, hogy a rezidensi rendszerbe való bekerülés, illetve a szakvizsga megszerzésének ilyenfajta könnyítése végül is eléri ezt a célját, hogy a hiányzó praxisokat betölti. Sokkal inkább attól tartok, hogy egyszerűen csak nagyobb segítség lehet az olyan kollégák számára, akik valamilyen módon egy papírral többet akarnak. A papírvadász szakképzéseknek a megszerzése mindannyiunk számára ismert dolog. Én azt hiszem, hogy ebből a szempontból csak egyfajta nem biztos, hogy jogos, könnyebbséget jelent. Nem beszélve az egyetemek szempontjából, amelyeknek a rezidensképzési rendszerét kvázi rövidre zárnám.

Végső soron, beszélünk arról, hogy most is szidjuk a mai szakmai színvonalat, de meggondoljuk, hogy miért… de még mindig jobbnak tartjuk, mint amilyennek jósoljuk a jövőbelit, végső soron miért ilyen, amilyen volt, talán azért, mert a korábbi képzés volt jobb. Én azt hiszem, hogy ezen csökkenteni nem lenne jó dolog.

Tudok olyan háziorvos kollégát, aki kiment Angliába 10–15 éves gyakorlata volt itt Magyarországon, ne gondolják a kollégák, hogy kapásból elfogadták mindenfajta ajánlását, szakvizsgát, úgy elküldték ilyen-olyan, amolyan továbbképzésre, mint annak a rendje. Pedig orvoshiányban szenvedő országról van szó, ez való igaz, és valamivel gazdagabbak, mint mi vagyunk.

Hozzászólás: Én csak egy pillanatra szeretnék a szakképesítéshez és ehhez a részállású rezidensi témához hozzászólni. Azzal tökéletesen egyetértek, hogy arra mindenféleképpen vigyázni kell, hogy ez a rendszer, ha már jól kialakult, akkor ne legyen az, hogy egy felhígulás történjen meg. Ezzel maximálisan egyetértek. Itt egyedül arról van szó, hogy most pillanatnyilag van egy megoldatlan helyzet, amiben valami megoldást kell találni, és ez egy a lehetséges rosszak közül, úgy tűnik, hogy talán ez lenne a legkevésbé rossz megoldás. Valóban, én úgy gondolom, hogy az alapellátásban a jövőben a csoportpraxis az nagyon nagy előrelépést jelenthetne olyan irányban, hogy talán akkor ezek az üres háziorvosi praxisoknak illetve a betegeknek az ellátatlansága megoldódna, és ez mindenféle szempontból egy szakmai előrelépést jelenthetne.

Dr. Kalabay László: Jó. Köszönöm szépen. Átadnám a szót a hallgatóságnak.

Kiss Gábor, Borsod megyei háziorvos: Minden előadáshoz egy pár szót szeretnék szólni, hol véleményt, hol kérdésem is lenne. Dr. Beke Éva szájából hangzott el, hogy 1 alkalmazott van a praxisoknak a nagy részében. Én ezt elmondtam már vagy három héttel ezelőtt egy ilyen konferencián, hogy érdemes lenne felmérni, hogy mióta vállalkozók vagyunk, 1993-tól, hogy akkor szerintem majdnem minden háziorvosi körzetbe két nővér volt, és most felmérni, hogy mennyi van. Ennek egyszerű oka van, nem tudja fizetni az orvos, az egyiket elküldte, maradt neki egy asszisztensnője. Egy asszisztensnővel komoly gondozói munkát, prevenciót végezni nem lehet. Nekem a napi betegforgalom átlagban 40–50 fő, 1 850 fős praxisom van, itt egy nővérrel tűzoltás folyik, ott komoly gondozói munkát nem lehet végezni. Ahhoz, hogy két alkalmazott legyen, nyilván ahhoz pénz kellene. Majd ezzel kapcsolatban még folytatom.

A népegészségügyi program céljairól három héttel ezelőtt az Egészségügyi Minisztériumnak egy előadója tartott előadást nekünk, és ott elmondta, hogy a háziorvosnak természetesen jelentős szerepe kell legyen a népegészségügyi program céljainak elérésében, ugyanis a gondozásba, az egészséges életmódra való nevelésben a háziorvosnak azért van nagy szerepe, mert ő ismeri a betegeket, illetve a beteggel a kapcsolata jó. Ezzel kapcsolatban azt mondtam neki, hogy jó volt régebben, de az évben, pontosan az Egészségügyi Minisztérium részéről folyamatosan lejáratnak minket. Az összes orvost, a kórházi orvost, a háziorvost, a kórházi orvost, tehát egy folyamatos lejáratás folyik az országban az orvosok ellen, lásd a hálapénzt, a receptfelírási dolgokat, stb. Tehát, hogy lehet úgy komolyan a beteggel jó kapcsolatot kiépíteni, ha pont a mi szakmai felettesünk járat le minket a betegekkel szemben és folyamatosan megpróbál minket szembeállítani vele? Ennek két következménye volt, hogy most már ott tartok, hogyha olyan betegemnek, akivel bizalmas kapcsolatom volt, fel akarok egy új gyógyszert írni, mondjuk egy statint, akkor már furcsán néz rám, és megkérdezi, hogy ugyan mondjam már el, hogy miért, mert nyilván arra gondol, hogy pénzt kapok érte.

A másik – mondtam, hogy Borsod megyei háziorvos vagyok – 400 roma lakosom van az 1 850-ből, elértük azt, vagy elérte a mindenkori hatalom, hogy hetente fordulnak elő olyan atrocitások, hogy ránk akarják borítani az asztalt, tűrhetetlen, nyomdafestéket nem tűrő hangon kioktatnak engem meg a beosztottjaimat, tehát nem lehet tisztességesen dolgozni, és nekik ehhez joguk van. Tehát ebben az évben éreztem először, hogy úgy érzik, hogy mindenhez joguk van, engem lealázni, a személyzetet, tehát egyszerűen nagyon rossz a hangulat. Én is elgondolkodtam rajta, hogy eljövök Borsod megyéből. Ez összecseng azzal, hogy mért Borsod megyében van a legtöbb betöltetlen háziorvosi praxis. Én is elgondolkodom most már hetente, hogy eljövök onnan, mert normálisan dolgozni ilyen hangnemben nem lehet.

Kertai Aurél doktorhoz a díjtételekkel kapcsolatban én is szerettem volna mondani, hogy a jogosítványos pénzt, a látlevél, a vérvétel, ezeket is karban kellene tartani, mert évek óta nem változtak.

Hazay Balázs doktor úrnak szeretném mondani, hogy üzemi szakorvos is vagyok a háziorvoslás mellett, és el kell, hogy mondjam, hogy nagy szerencsém, hogy üzemorvosként is dolgozom, mert ha háziorvosként megvizsgálok egy beteget, kapok érte 160 forintot, hogyha az egy kisboltban dolgozik nálam a faluban, megvizsgálom, akkor 8 000 forintot fizet nekem a vállalkozó. Hát ebből a pénzből tudom fenntartani a háziorvosi praxist. Tehát magyarul, jelenleg azok a háziorvosi praxisok működőképesek és nem állnak a csőd szélén, akinek az orvosa üzemorvosi dolgokat és csinál, és ezt a pénzt belepumpálja a háziorvosi ellátásba.

Kőrösi László doktor úrnak az előadásához szeretném hozzátenni, hogy a betegforgalmi jelentés, én úgy találkoztam valahol egy adattal, hogy talán 5 000 forintot akar az OEP adni érte, hát nem hiszem, hogy ez eget verően megrengetné a mi anyagi helyzetünket, és megnéztem, mielőtt ide jöttem volna, hogy januártól 3–4 forinttal szépen csipkedik lefelé a kártya pénzt, 160 valamennyiről indult, most 159 volt a legutóbbi finanszírozás. Tehát körülbelül 10–15 000 forintot vesztettem minden hónapban januártól. Nem feltűnően, csak szépen csipegetik lefelé fillérenként, úgyhogy most 3–4 forinttal kevesebb a kártyapénz, mint ez év januárjában volt. Úgyhogy, ahogy ígérete, hogy az inflációnak megfelelő emelés talán lesz, akkor gondolom, visszakapjuk azt a pénzt, amit most elvettek tőlünk januártól, és akkor 2005-re ugyanott vagyunk, ahol ez év januárjában voltunk.

Huszár doktor úr mondta, hogy a minőségi munka változó finanszírozására szükség lenne. Ezzel kapcsolatban, volt egy Országos Alapellátási Intézet által szervezett konferencia olyan 6–7 évvel ezelőtt a SOTE-n a Nagyvárad téren, ahol 1-től 5-ig besorolták csoportokba a praxisokat, és más lesz a pontérték. Tehát, aki minőségi munkát végez, több dolgozóval, azoknak több lesz a kártyapénz, akinek nem, azoknak meg kevesebb. Tehát ilyen elmélet hangzott el. Ugyanezt most három héttel ezelőtt a népegészségügyi programmal kapcsolatban egy fiatal doktor úr megint ugyanígy elmondta, hogy ezt tervezik. Tehát 6–7 évvel ezelőtt is meghallgattam ugyanezt az előadást. Én akkor, 6–7 évvel ezelőtt az asszisztensemet elküldtem továbbképzésre, megvettünk huszonéves EGK-t, vérnyomásmérő monitort, fizikoterápiát berendeztünk, stb., az egyik asszisztensnőmnek négy szakosítója van, a most jár megint valamire, nem vettük semmi értelmét, mert ugyanúgy 159 forint nekem is a kártyapénz, mint annak, aki nem csinál, úgymond semmit.

Takács Zoltán úrnak szeretném mondani, hogy addig, míg a mentőszállítás ingyenes lesz, addig mindig ez a probléma fenn fog áll. A szlovákok ezt most ügyesen megcsinálták, fizetni kell kilométerenként valamennyi pénzt. Az a lényeg, hogy nálunk is be kellene ezt valahogy vezetni, csak ugye ezt senki nem merte eddig felvállalni. Be kellene vezetni, és az a lényege, hogy több legyen a pénz, mint a vonatjegy vagy buszjegy, tehát többet kelljen fizetni a mentőért.

Kertai doktornak nagyon igaza van, nagy nyomás van rajtunk, folyamatosan, és mivel, hogy az a rendszer van, hogyha a betegre egy cseppet csúnyán nézek, akkor átviszi a kártyáját a másik praxisba. Nagyon nehéz nekünk észérvekkel azt mondani a betegnek, hogy tessék idefigyelni, nem jár a mentő, tessék menni kocsival vagy busszal, mert akkor megsértődik, úgyis elmennek a betegek, ha azt sem tudjuk, hogy mért ment el, hátha még nyíltan összeütközünk velük. Tehát ez, ha ingyenes marad, folyamatos probléma lesz a szállítással. Ezzel kapcsolatban konkrétan szeretném mondani, hogy Szerencsen bedugult a mentőállomás, kéthete senkit nem visznek el, csak a sürgősségi betegeket és olyan időpontos beteget, akik nefroló… van egy pár hely, ahova időpontra vissza kell vinni a betegeket, vagy éppen Holter EKG-ra, folyamatosan itt hagyják már egy hete a betegeket. A következő, jön a telefon nekem, hogy doktor úr csináljon valamit. Mondom, én mit csináljak. Elkezdik szidni a mentőket, akkor nekem 20 perc alatt megmagyarázom, hogy ne a mentőket szidja, hanem a kormányt, aki nem ad pénzt a mentőre. De mondjuk azért annyi előnye van a dolognak, hogy így a felelősséget áthárítom, megvédem a mentősöket, mert megmondom, hogy a döntéshozókat kell szidni nem pedig a mentőst, akinek van két kocsija Szerencsen. Beszéltem a mentőállomással, amikor már harmadik nap ott maradtak a betegek sorban, azt mondta, hogy két mentőjük van 180 hívás jött be, szállítási igény. 180. Ezt elmondtam a betegeknek, mondtam, hogy tessék a kormány felé reklamálni, hogy adjon több mentőt, meg több mentőápolót, meg túlórát fizethessenek, stb. és akkor majd rögtön lesz mentő. Például az indokolatlan szállításhoz, protrombin mérés. Ez szerintem iszonyú nagy teher a mentőállomásra. Ezzel kapcsolatban szeretném mondani, van gép Magyarországon, amit meg lehet venni, meg tudnánk háziorvosi praxisban protrombinokat nézni, csak az baj, hogy az a csík többe kerül a készülékbe, mint a beteg után járó havi kártyapénz. Innentől kezdve nem működik a rendszer. A gépet még egyszer megveszi az ember valahogy, de a csík. Egy koleszterincsík 550 forint. Egy triglicerid csík 550, egy cukor 250–280 forint. Több mint a beteg után járó havi kártyapénz. Innentől kezdve elgondolkodik az ember, hogy minek? Azért, hogy nekem veszteséget okozzon? Nem fogom megcsinálni, inkább beküldöm. A legtöbb ilyen beteg nem tud bemenni kocsival, meg egyedül van, meg idős beteg, nincs kocsija. Mentőt kell adnom hozzá, mert az meg fontos a protombinszint ellenőrzéshez. Tehát megcsinálnak sok mindent EKG-t is tudnék csinálni, csinálunk fiziót is, csak mind a saját költségemre csinálom, amikor éppen olyan kedvem van, nekem ez mind veszteség, amit én csinálok otthon.

Köszönöm szépen.

Dr. Kalabay László: Hát igen, sok minden kérdés elhangzott. Nem tudom, kik milyen sorrendben kívánnak válaszolni. Legyen még kérdés? Jó. Ki kíván még hozzászólni?

Hozzászólás: Szeretném megkérdezni Takács Zoltán főigazgató urat, hogy lehetséges-e a mostani áldatlan betegszállítási helyzetben esetlegesen úgy javítani, hogy – a mentőszolgálat és az alternatív betegszállítók között az elmúlt években azért feszültség volt – egy jobb együttműködéssel? Tehát, hogyha egymással kommunikatív kapcsolatot tartanának, hogyha esetlegesen egy irányba menő gépkocsikkal el tudnak szállítani olyan betegeket, akiket addig a köztük lévő feszültség és a kommunikáció hiánya miatt nem lehetett. Úgy hiszem, hogy ebből profitálhatna a beteg és az egész egészségügy. Kérem, hogy nyilatkozzon az ügyben, hogy lát-e erre lehetőséget.

Legliver Anika, Vas megye: Nem tudom, hogy Önök közül lát-e valaki arra megoldást, hogy az ügyeleti ellátás és a törvényes munkaidő közti lehetséges harmonizációt hogy lehetne megoldani? Köszönöm szépen.

Dr. Kalabay László: További kérdés, megjegyzés?

Hozzászólás: Hazai doktor és Huszár doktor említette azt, hogy a szakmai szervezeteknek a szakmapolitika felé bizonyos szakmai terveket kellene letenni ahhoz, hogy ne legyünk játékszerei egyes szakmapolitikai döntéseknek. Az lenne a konkrét kérdésem, hogy másfél év óta, tehát 2003. augusztusa óta, a Magyar Orvosi Kamara, illetőleg a FAKOOSZ, Házi Gyerekorvosok Egyesülete tett-e le valamilyen tervet a finanszírozás bővítésére, a prevenciós tevékenység vagy a teljesítmény finanszírozásra a minisztérium asztalára? És hogyha letett, akkor ezt nyilvánosságra lehet-e hozni? Hogy az egyszerű kamarai tagok háziorvosok is megismerjék, hogy tett értünk a szakmai testület. Még egy rövid kérdésem van, hogy van-e valakinek az asztalnál ülök közül adata arra, hogy az elmúlt két évben hány háziorvos, hány gyerekorvos adta föl a praxisát és ment ki külföldre dolgozni?

Dr. Kalabay László: További kérdés, megjegyzés? Nincs, hát akkor megkérném akkor az előadóinkat, hogy válaszoljanak. Én nem is tudom, hogy talán milyen sorrendben kellene. Akkor kezdjük innen. Jó.

Hozzászólás: A protrombin abszolút jogos kérdés. Több alternatívánk van, a mentőautókból mozgólabort építünk, sokkal olcsóbb lenne, mint random mód szerint beszállítani a betegeket különféle gyógyintézetekbe. Nem hiszem, hogy ez jó ötlet részemről, bár nyilván gyorsan megvalósítható és óriási költségcsökkenést és kapacitás-felszabadulást jelentene. A szerencsi példát konkrétan ismerem, csak szeretném megnyugtatni, hogy nem a legrosszabb helyzet Szerencs Magyarországon, nem tudom, hogy ez most bíztatja-e bármivel, mert legalább Borsod megyében van viszonylag jelentős alternatív kapacitás, ami egyébként nem fogja megoldani ezt az eszméletlen bummot, mert nem tudom, hogy itt igazából mi történt. Persze tudjuk, egy ingyenes szolgáltatás, ami korlátlanul igénybe vehető napi háromszor is. Én még itt ki szeretnék tekinteni, hogy miért is veszik igénybe, elsősorban nem azért, mert másképp nem tud hozzájutni, hanem mert a szakrendelői sor így a legrövidebb, tehát egy piros kabáttal baromira gyorsan lehet bonyolítani vizsgálatokat, és ez tényleg a labortól a reumatológiáig bezárólag bármire sajnos igaz, és a fiúk ebben abszolút partnerek, hiszen nekik is az az érdekünk, hogy az az 5 beteg, akit bevitt nagyon gyorsan meglegyen, gyorsan hazaviszi és a következő körével, nyilván irrealitás azt képzelni, hogy két gépkocsival 180 beteget meg tud fordítani, de egyébként 45–50-et megcsinál naponta a szerencsi mentőállomás. Ami eszméletlen teher. Ezért a beteg nem csupán ahhoz jut hozzá, hogy ingyen van a közlekedési eszköz, szemben mondjuk a busszal, hanem még szakrendelőben is hozzájut, kvázi az elsőbbségéhez, amit a fiúk és a nővérek közti jó kapcsolat még ápolni tud, és még tovább tud gyorsítani, és ezt nulla paraszolvencia mentén is gyakorlatilag begyorsul, és persze eredeztet egy csomó konfliktust, hogy mért előzte meg, mért nem, mi a sürgős, mi nem sürgős.

 Általában a piros kabáthoz a sürgősség képzete társul. Ez még ugyan nem említett probléma, de legalább akkora súlyú, mint hogy építsünk-e mobillaborokat a mentőautóból. Globálisan, azt gondolom, hogyha van egy átstrukturálódó ellátó rendszer, és vannak kasszák, de valahol mégis minden kassza egy E Alapból eredeztethető, akkor azt gondolom és nyilván teszünk még ilyen javaslatokat az OEP felé, hogy érdemes lenne kiszámolni, hogy mibe kerül ma mentőgépkocsival laborba szállítani betegeket, akár protrombinra, de bármire. Egyébként én bármilyen konzíliumra is kivetíthetném ezt, és abszolút igaz ez kontrollokra, például, mondok napi példát. Pécsről Balatonfüredre rehabilitált beteg kontroll vissza az Pécsre történik. De gyakorlatilag a traumás kontrollok. A fővárosban balesetet szenvedett, OPSI-ban történő ellátott szerencsi lakost nem a miskolci kórházban varratszedik, hanem az OPSI-ban.

 Tehát probléma nekünk persze, nem tudom, Szerencs után mi az első falu, mindegy, rég jártam Borsodban, probléma persze a 10–15 km-es szállítás is, ami ettől csak egy nagyságrenddel nagyobb probléma, amiről itt már beszéltünk, hogy ugyanez a szerencsi varratszedés az OPSI-ba jön Budapestre, 220 km-re. Visszatérve, amikor erről beszélgettünk, hogy mekkora pénz van a betegszállítási kasszában és ez mért nem elég, és megoldás-e a több mentőautó. Szerintem nem megoldás egyébként a több mentőautó, inkább át kellene gondolni, hogy talán nem lenne-e jobb a háziorvosoknak odaadni a stixre az 500 forintot. Önöknek egyszerűbb, jobban kötődnek a beteghez, nyilvánvalóan elvégezhetnek olyan vizsgálatokat, ennek azért van egy praxismegtartó, betegmegtartó ereje, rólunk egy jelentős kapacitás lemegy, amit egyébként Önök fognak felhasználni akkor, amikor valóban van egy sürgős, azonnalos betege, akihez nem fogunk tudni mentőautót küldeni.

 Konkrét történet. Tiszalök, nincs messze Önöktől. 58-kmre sikerült a sírkőráborult gyerekre legközelebbi mentőgépkocsit, nem esetkocsit, mentőgépkocsit küldeni. Nyilván így az életben maradási esélyek az idővel exponenciálisan csökkennek. A rövid üzenet az az, hogyha meg tudunk ilyesmit fogalmazni, hogy úgy lenne érdemes és egy picit átjárhatóvá tenni már legalább a gondolat szintjén kasszákat, úgy lenne érdemes ezt vizsgálni, hogy felvetni ennek a költségességét az egyik kassza terhére, és mi szívesen kivennénk, kiadnánk, átadnánk ennek a költségét akár egy másik kassza terhére, ami bizonyosan jobb betegellátást eredményez. Nem jó ez a betegnek, hogy mi hurcoljuk keresztben, egyébként. Ez is egy utópia, nem szeretnek a betegek szakrendelőkbe járni vérvételre, nem jó ez senkinek.

A betegszállítói kérdésre. Nyilván abszolút az a jövő, ha rendelkezésre állnak mentési, illetve elsősorban ma betegszállítási kapacitások, akkor azok valamilyen egy egységes logisztikai rendszert képezzenek és lehetőleg egy irányításban lehessen a gépkocsikat küldeni. Ma valóban ez történik, hogy lehet, hogy három külön szervezet három gépkocsija is halad ugyanazon az úton, egyvalami hál’ istennek nem történik, hogy félig terhelten vagy üresen történjen, mert legalább minden autó televan. Ezzel együtt, ebben egy racionalizálási lépést bizonyosan tennünk kell, és én azt gondolom, hogy így, hogy most már azért eltelt egy hat hónap és így látható nagyjából, hogy milyen költségvetésből milyen feladatokra fókuszál a mentőszolgálat, erre meg van is lehetőség, itt a betegszállítók 1–2 képviselőjével erről már külön beszéltünk is, meg utána is nyilván beszélhetünk is.

Név nélkül: Komáromi Zoltánnak a második kérdésére tudok választ adni. Nem tudok arról, hogy valaki házi gyermekorvosi praxist ott hagyott volna azért, hogy külföldre távozzon. Talán egy eset volt, ahol házastárs külföldi útja miatt történt ez meg, de ott sem eredendően a praxis került leadásra.

Név nélkül: Az első kérdést, hogy terjesztettünk-e be erre vonatkozó javaslatot, OALI-val közös munkában vagy 2002-ben vagy 2003-ban, ha megölsz sem tudom, de terjesztettünk be, 2003 volt valószínűleg, az oltások és a szűrések kiegészítéseképpen egy tervezetet, amely természetesen szakmai oldalról próbálta volna meg a finanszírozás változtatását. Annyira hoztuk ezt nyilvánosságra, hogy a mellettem ülő Kőrösi László véleményezte és találta használható megoldásnak, aztán elhalt az 50%-os tárgyalásokon meg azon a tényen, hogy a finanszírozás állandóan csökken, mert azért azt a kaotélát a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének vezetősége mindig szem előtt tartotta, hogy akkor lép fel új igénnyel, hogy a rendszerbe ennek megfelelő pluszfinanszírozást tud keríteni. A meglévő finanszírozásra az előadásomban lévő zártkassza révén úgy gondolom, hogy nem terhelnénk rá és nem is lehet és visszautasítást is kapunk az ügyben, ha újabb tevékenységet terhelnénk rá. Megint csak arra kell utalnom, hogy a kompetencia növelését szintén így képzeljük el, hogyha a pluszfinanszírozást jelent, márpedig a kompetencia növelése a házi gyermekorvosi praxisoknak létszükséglete.

Tehát még egyszer mondom, beterjesztettük, utána nem láttuk már, 2003-at követően, elérkezettnek az időt arra, hogy újabb igényekkel lépjünk föl, hiszen egy állandóan zsugorodó finanszírozásban ez teljesen fölösleges lett volna. Azt kell mondanom, hogy ugyanakkor az elvet, miszerint ez okvetlenül szükséges, továbbra is, ma is és az első lehetőség kapcsán újra fel fogjuk eleveníteni és jelezni fogjuk.

Név nélkül: Én számokra szeretnék reagálni, amiket Borsod megyéből érkezett kollégaúr említett. Az összevetés több ponton sántít. Ugye itt a 8 000 forintot a 160 forinttal tetszett szembeállítani. Egy havi összeget egy éves összeggel szembeállítani eleve nem szerencsés. Másrészt, a 160 forint sem 160 forint, ezt Ön is tudja, ugye van szakszorzója, vannak a korcsoportonkénti pontszámok, van a fixdíj, van a területi kiegészítődíj ezek mind árnyalják ezt a 160 forintos díjat. Figyelembe kell azt is venni, hogy a 8 000 forintért a foglalkozás-egészségügyi szakorvos legalább évente egyszer azért megvizsgálja azt az alkalmazottat, míg a háziorvosi finanszírozási rendszer nem egy teljesítményelvű finanszírozás, ezért ezeket a számokat így nem is lehet, nem is szabad említeni. Vannak olyan emberek, akik bejelentkeztek még valamikor a 90-es évek elején egy háziorvoshoz és azóta nem is jártak ott. Tehát tíz éven keresztül gyakorlatilag folyamatos finanszírozást kap egy olyan betegért a háziorvos, akit nem is lát. Nyilván, ennek a másik oldala, hogy vannak olyan betegek, akiket akár naponta háromszor is lát folyamatosan. Nyilván, hogy ebben az esetben a 160 forint, 200 forint vagy 800 forint vagy akármennyi finanszírozás nem vehető alapul.

Elhangzott az, hogy az OEP 5 000 forintot akar adni a tételes betegforgalmi jelentések díjazásáért. Az OEP nem akar vagy nem adhat saját szájíze szerint megfelelő összegeket, az OEP annyit fizethet, amennyit a vonatkozó kormányrendelet számára előír. Ez a kormányrendelet valóban 5 000 forintot ír most elő ennek a díjazására, azonban ezért is egy opcionális lehetőség, mert ezt mi is tudjuk, hogy havi 5 000 forint nem sokat jelent ebből a szempontból, mondhatjuk, hogy semmit, de mégis, hogyha valakinek van egy számítógépes rendszere, amit egyébként is működtet, amit egyébként is használ és nyilvántartja benne a teljes betegforgalmát, annak az embernek már nem egy nagy dolog előállítani egy tételes betegforgalmi jelentést a hónap végén. Az gyakorlatilag számítógépen pár perc alatt elvégezhető.

Komáromi doktor tette föl a kérdést, hogy tud-e valaki arról, hogy hány háziorvos hagyta ott a praxisát és távozott külföldre. Úgy gondolom, hogy az országban senki nem tud erre válaszolni jelenpillanatban. Azt tudjuk, hogy két éve a betöltetlen háziorvosi praxisok száma olyan 110 körüli volt, jelenleg 130 körül járunk, tehát két alatt egy olyan 20 háziorvosi praxis vált betöltetlenné. A növekmény szerencsére jelenleg még nem drámai mértékű. De hogy ezek közül az üressé vált praxisok közül az orvosok, tehát az elhagyó orvosok, hányan távoztak külföldre, azt nem hiszem, hogy meg lehet mondani. Köszönöm szépen.

Név nélkül: Ehhez az utolsóhoz én csak annyit tudnék hozzászólni, hogy természetesen adat nincsen, de nálam telefonon többen érdeklődtek háziorvosok közül, hogy milyen lehetőségekkel és milyen feltételekkel lehet esetleg elmenni külföldre dolgozni. Beirányítottam a Kamara illetékeséhez, akik ezzel foglalkoznak, de tényleges elmenésről nem tudok. Az elvándorlást azt nem csak a háziorvosokra, hanem az összes orvosi részre gondoltam, mert ott van, tehát ott is jelentkezők vannak. De ebből hányan mennek ki, arról szerintem adata senkinek nincsen.

Név nélkül: Köszönöm szépen a borsodi kollégának az elbeszélését az egy szakdolgozó egy praxisról, mert úgy gondolom, hogy az is alátámasztja azt, amit én a bevezetőben elmondtam, hogy mindenféleképpen a finanszírozásban kellene, hogy egy változás bekövetkezzen, itt nem feltétlenül kell, hogy úgy dolgozzon két szakdolgozó egy praxisban, hogy csak egy praxisé legyen az a második szakdolgozó. Elképzelhetőnek tartanám azt is, hogy egy prevenciós nővér legyen, aki esetleg 3–4 praxisnak a prevenciós munkáját is ellátja, és ezáltal tulajdonképpen a praxisokra egy kisebb teher hárulna a finanszírozás szempontjából.

A népegészségügyi program valóban nagyon sok helyen említi a háziorvosokat, nagyon sok dolgot hárítanak a háziorvosra, minden területen azt várják a háziorvostól, hogy naprakész információi legyenek, és hogy valóban a prevenció területén egyre többet hozzon. Ezt várná a népegészségügyi program tőle. Úgy gondolom, hogy ez mind időben, mind a finanszírozás szempontjából, ismételten csak ezt tudom mondani, egy elég nehéz probléma.

Amiről itt szó volt, még a minőségbiztosításról. Valóban volt az intézetnek ilyen kezdeményezése, hogy akkreditálja a praxisokat és ennek alapján egy finanszírozással legyen összekötve az, hogyha egy jobban felszerelt praxis egy jobban képzett nővérrel-orvossal van, akkor esetleg ott több finanszírozás kerüljön oda. Ez egy kétélű dolog, mert ugyanakkor viszont magával hozhatta volna azt, hogy a kisebb praxis vagy esetleg saját hibáján kívül rosszabb körülmények között lévő praxis bekerülne abba a mókuskerékbe, hogy még kevesebb finanszírozáshoz jutna. Tehát végül is ez a dolog az Intézet részéről, azt hiszem, ezért is feneklett meg és nem foglalkoztunk vele így ebben a formában. De a minőségbiztosításra biztos, hogy szükség van, és egy megkerülhetetlen probléma, tehát ezt előbb-utóbb tudomásul kell vennünk, hogy be kell iktatni a háziorvosi munkába is a minőségbiztosításnak az elemeit.

Az ügyelettel kapcsolatosan, azt hiszem, hogy a kolléganő egy nagyon kényes kérdést érintett, mert pillanatnyilag ma Magyarországon a 60 órás munkaidőt/hét írják elő. Ha azt veszem alapul, hogy az orvosnak még a létszámhiány miatt részt kell vennie az ügyeleti rendszerben, ez bizony biztos, hogy ezt a 60 órát túl fogja lépni. Ugyanakkor viszont azt is tudomásul kell venni, hogy a jogszabályok lehetőséget biztosítanak arra, hogy az ügyeleti időnek csak egy bizonyos százalékát tudják be munkaidőnek, amit csak effektív munkával töltött, ez egy ilyen 25–50%-a lehet az ügyeleti időnek. Tehát én biztos vagyok benne, hogy ebből Magyarországon is probléma lesz, talán még bíróságig is el fog jutni a dolog nem egy alkalommal, mint ahogy az Európai Unió országaiban már erre volt példa. Az orvosok meg is nyerték ezeket a pereket, de a gyakorlatban semmi változás nem történt sajnos. Köszönöm szépen.

Név nélkül: Köszönöm szépen. Én akkor kezdem ezzel a munkaidővel, mert nekünk ez a legfontosabb. Mi úgy gondoltuk, hogy május 1-jétől Európához tartozunk. Ott pedig, mint ahogy elmondta a kolléganő is, az a bírósági hozzáállás most már, hogy az otthonától munkavégzés céljából távoltöltött idő igenis ügyelet, munkavégzés. Tehát az nekünk beszámít. Én még ehhez azt is hozzátenném, hogy a kötelező munkaidőnk 48 óra, hisz a 40 órán túl a 8 óra kötelező, a 12 az a szabadon választottan kötelező. Ebből adódóan, mi úgy gondoltuk, hogy miután vannak ezek a helyettesítő-párok, és ez mindenütt létezik, ha ügyelünk, a kollégám dolgozik helyettem másnap. Ennek egyedül a finanszírozása nincs meg. Na most, mi ezt finanszírozzuk. Én leszámlázom neki a 3 000 forintos óradíjat, közmegegyezéssel kettőnk között, ő ugyanígy leszámlázza nekem, ez minden hónapban pontosan ugyanannyi, mert egyformán ügyelünk, tehát nem okoz ez adóban gondot. Viszont arra meg lehetőség van, a Kamarával beszélve, amennyiben úgy gondoljuk, elmehetünk próbaperre, hogy ezt bizony az önkormányzatnak fizetni kellene, hisz vele vagyunk szerződésben. Úgyhogy, mi most ezt az utat járjuk, megpróbáljuk Európát behozni Magyarországra.

Ami azt illeti Komáromi Zoli kérdésére, hogy hányan mentek háziorvosok külföldre, nem tudom. Én csak a Kamara adatait tudom, hogy összesen hány orvos ment el, és ez már 100-as nagyságrend. Ami azt jelenti, hogy nem egy szórványos nekibuzdulás, hanem igenis úgy érzik a kollégák, hogy a sokkal nehezebb feltételek, kimerem mondani, a sokszor megalázó munkakörülmények – hisz helyettes orvosnak veszik fel, állandó helyettesnek veszik fel, ügyeletes orvosnak veszik fel, nem igazán a szakképzettségében veszik fel, ahogy professzor úr is mondta, előbb le kell tenni a honosító vizsgákat –, mégis úgy érzik a kollégák, hogy anyagilag emberhez méltóbb körülményeket tudnak maguknak teremteni, ami miatt mégis érdemes a hazájukat elhagyni, amit valahol nagyon szomorúnak érzek.

Az anyagokat. 1999-ben csináltunk egy komplett minőségbiztosítási tervet Krup doktor részvételével és a FAKOOSZ Nagy Béla főosztályvezető úrnak a vezénylete alatt. Ez valahol az OEP valamelyik fiókjában meg kell, hogy legyen. Akkor a terv az volt, hogy ezt a komplett anyagot, amiben a gyakorlati útmutatók és sablonok is benne vannak, egy CD-n az összes háziorvos ingyenesen megkapja, és ezt felhasználva számon kérhetik tőle, hogy a minőségbiztosítási rendszert használja is. Azóta csak az fordult elő, hogy ez, az, amaz, mindenféle magáncégek megpróbálták akkreditáltatni a semmit, hisz egy egységesen elfogadott alapellátási minőségbiztosítási rendszer nincs. Na most, vagy ezt lehetne fölhasználni vagy bármit csinálni, csak nem arról kellene szóljon a dolog, hogy a háziorvosokat megint valamilyen módon megpróbálják egy vásárlási kényszerbe belehajtani, hanem azt, hogy amit megkívánnak tőlük, annak finanszírozása is meglegyen.

Ami anyagokat beadtunk a miniszter uraknak és hölgyeknek. 2000-ben elkészült a falusi lakosság egészségügyi állapota. Ezt Jávor Andrásnak odaadtuk, Mikola miniszter úrnak odaadtuk, az OALI-ba beadtuk, ahogy te nem kaptál róla semmiféle visszajelzést, úgy mi sem, noha kérésre adtuk be. Kifejezetten kérték, hogy ezt az anyagot adjuk le.

Csináltunk egy Háziorvosok pszichés státusza című felmérést. Ezt is leadtuk javaslatokkal együtt, hogy ennek alapján milyen egészségpolitikai változásokat szeretnénk. Leadtuk az ellátásszervezői törvény-tervezethez a javaslatunkat – az első javaslatunk az volt, hogy a törvényt ne adják ki, és nagyon boldog vagyok, hogy legalább ennyi bejött. A FAKOOSZ minden éves kongresszusára, minden aktuális minisztert meghívunk, akinek szóban és írásban odaadjuk a javaslatainkat, kéréseinket, elvárásainkat. Minden miniszterrel külön négyszemközti beszélgetést kérünk, külön hangsúlyozva, hogy a falusi orvosoknak milyen egyéb elvárásaik vannak, odaadjuk, mindenki tudja, hogy mi történt ennek megfelelően. Most a legközelebbi körben fog megjelenni a legújabb aktuális javaslatainknak a tömkelege. Én azt hiszem, hogy a kompetenciánk, az erőnk, a hatalmunk idáig terjed, hogy aztán ki hogyan nem használja fel, az már nem a mi bűnünk.

Név nélkül: Borsodi kollégához kapcsolódva, hogy átcsoportosítja és abból sok mindent felhasznál a háziorvosi praxisában, azt kell mondanom, hogy ez egy kényszerpálya. De a szakma ennek nem örül. Hogy lehet átcsoportosítani, vagy rosszul állapítottuk meg a javasolt díjat? Ugyanis itt azért szeretném az OEP-nek a főosztályvezető-helyettesét… „A foglalkozás-egészségügyi ellátás egy éves ellátás, amely tartalmaz alkalmassági, vizsgálatot, időszakos vizsgálatot, helyszíni bejárást, higiénés vizsgálatokat, tanácsadást a munkáltatónak” és még rengeteg mindent, és bármikor a munkavállaló eljöhet a rendelőbe és ott panaszát orvosoljuk, irányítjuk, küldjük, foglalkozunk vele. Receptet írunk neki, gyógyszereljük, mert nem tud elmenni a háziorvosához, mert nincs ideje rá. Az OEP-nek a legújabb ötlete, hogy hát ezt meg kéne szüntetni…, hát ez… azt hiszem, betegellenes. Egyetlen foglalkozás-egészségügyi orvos sincs biztosítva, a beteg van biztosítva. Nem az a megoldás, hogy ne írjanak receptet, mert… ha mi írjuk a receptet, akkor ő nem megy a háziorvosához ugyanért a gyógyszerért, vagy arra számít, hogy akkor nem megy el, azt meg van ő anélkül is. Kevesebb a kiadás. Hát ez is lehet egy megoldás. Tehát nem, én a másik gondolatom az, hogy én valószínűnek tartom, hogyha a háziorvosok, általában a magyar egészségügy helyére lesz téve, nem lesz ennyi foglalkozás-egészségügyi orvos, mert nem a szakma szépségeiért mentek el ezek az orvosok erre a pályára, hanem a piszkos anyagiak miatt. Nekem az is szomorú egyébként, hogy mi azért jöttünk erre a pályára, mert szeretnénk a betegeken segíteni és nem ilyen anyagi kérdésekkel foglalkozni, és szinte ma már mindenki ezzel foglalkozik. Szóval, ez valami olyan mélységes szinten van a magyar egészségügy.

Van-e tervünk? Komáromi doktor vetette fel. Hogyne lenne. Mi soha nem vártuk meg, hogy mondják meg, hogy mi legyen, hanem mindig kezdeményeztünk és mindig észrevettük a hibákat, hogy mit lehetne és hogy lehetne ezt jobbá tenni, aztán amikor sikerült valamit elérni és az nagyon jól sikerült, abban a pillanatban a hiénák rácsaptak, és akkor egy kicsit megint változott, aztán megint elkezdett az ember gondolkodni, akkor megint mit lehetne csinálni. Most jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy átdolgoztuk a teljes jogszabályt, szakmai kollégium megtárgyalta, amíg volt szakmai kollégiumunk, mert most már hónapok óta nincs, de valószínű, hogy most nagyon rövid időn belül meg alakul. Kihozták a rendeletet, de nincs változás, és a gondolataink nem változnak hónapról-hónapra, nem változtatjuk, hanem igen, már elég régóta ugyanazt képviseljük a foglalkozás-egészségügyben, tehát megvannak ezek a dolgok.

 Hogy széles körbe ismertessük, erre viszont nem azt a taktikát választjuk, hogy na, akkor ismertessük és ki.., hanem először a szakma, tényleg a kollégium, de nagyon sok fórumon is előadások hangzanak el ezzel kapcsolatosan, és nem írásban adjuk ezeket, mert meg kell vitatni, a felmerült kérdéseket módosítani, és amikor letisztultak a dolgok, akkor lehet majd…, de ha van fogadókészség, csak abban az esetben lehet ezt megbeszélni a szakmának.

A fogadókézség az annyi, hogy a foglalkozás-egészségügyi pénztárnak a létrejöttéhez kapunk-e olyan támogatást, amit megkaptunk, igen, dolgozunk, és kidolgoztuk. Tehát asztalon van, utána… és itt is az van, hogy a politika fogja eldönteni. Sajnos, mi hoztuk létre ezzel az áralámenésekkel a munkáltatói oldalnak az ellenkezését, mert ők most már megszokták azt, hogy ezt a szolgáltatást lényegesen olcsóbban meg lehet kapni, holott kezdetben beleegyeztek, de aztán mi voltunk olyan ügyesek, hogy menjünk alá.

Köszönöm szépen.

Dr. Kalabay László: További kérdés, megjegyzés?

Dr. Kertai Aurél: Bocsánat, ehhez annyit szeretnék mondani, hogy ez év koratavaszán az Alapellátási Munkabizottságban, ami gyakorlatilag minket érint, a többi az nem az alapellátást érintette volna annyira, megtörtént egy anyag, ami ugyebár nem annyira a finanszírozáshoz, az anyagi helyzethez jelentett volna javulást, ez az iparűzési adónak a megszüntetése. Közös volt a megállapodás, hogy ez helyes. Nem történt meg. Jelenpillanatban egyelőre ez történt. Egyéb finanszírozási részekben is bement javaslat, ez például, amint amit említettem az elején, ezek a díjtételeknek az emelésre.

Én azt hiszem, hogy mivel szervezőként ezt nem tettem meg és elnézést a mulasztásomért, nagyon szeretném innen megköszönni a meghívott résztvevőknek, hogy eljöttek hozzánk, és részt vettek nagy aktivitással ezen a beszélgetésen.

Dr. Kalabay László: Köszönöm szépen, előrehaladt az időnk nagyon most már, én azt hiszem, hogy sok olyan kérdés hangzott el, amire nehéz választ adni, az egész egészségügy úgy, ahogy van, tele van ellentmondásokkal ellentétekkel, ellenérdekeltséggel, rettenetesen megosztott minden területen, hát bízzunk benne, hogy ez az aktuális kérdés, hogyha legközelebb lesz kerekasztal vagy valami hasonló fórum, akkor már valamivel kedvezőbb képet tudunk aktuális dolgokról beszélni.

Ezennel bezárnám az ülést. Megköszönöm, ha van még folyóban lévő diszkusszió, kérdés, akkor ezt az ülés után folytatjuk. Megköszönöm meghívott vendégeinknek, szervező úrnak a munkáját, részvételét, előadását, válaszait és a hallgatóságnak az aktív részvételét.

Köszönöm szépen.

- o -